A járvány első csapása az előadókat érintette. Mielőtt a VerShakerről kérdezlek, kérlek beszélj az olvasóknak egy kicsit arról, hogyan élted meg a járványügyi vészhelyzet kihirdetését, és hogyan tudtál túlélni ebben az helyzetben?
Zoltán Áron: Március 11-e előtt egyszerre két próbafolyamatban próbáltam, két produkcióban forgattam, és közben minden nap játszottam. Ez azt jelenti, hogy 18-20 órákat dolgoztam naponta és rengeteg társaságban fordultam meg. Éppen Zsigmond Emőke kollégámmal, volt osztálytársammal forgattunk interjút, amikor jött az értesítő, hogy az esti előadás már elmarad. Borzasztó érzés volt. Fizikai fájdalom. Az agyamban elpattant valami, és elviselhetetlen fejfájás tört rám, pedig nem vagyok fejfájós. Utólag visszanézve nem sok értelme volt azt az előadást délután lemondani, hiszen csak éjféltől, március 12-étől lépett életbe a rendelet. Így csak azt értük el, hogy
mind a potyára odaérkező közönség, mind a színházi dolgozók számára sokkszerűen ért véget a színház beláthatatlan időre.
Persze mindennél fontosabb az egészség, de így utólag visszanézve szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy erre feltétlenül szükség volt.
Kaptatok segítséget ebben a nehéz időszakban?
Zoltán Áron: Hát ha a Vígszínház igazgatói pályázata körül kialakult sajtóbotrány nevezhető segítségnek, akkor igen. Végül is segített elterelni a figyelmet arról, hogy az életem értelme, a színház, bizonytalan ideig egyszerűen nincs.
Hogyan támogatjátok egymást?
Zoltán Áron: Soha nem tapasztalt mennyiségű telefonálással, egymásra gondolással. Rengeteg kollégámmal, barátommal beszélgettem olykor órákat is. És kitaláltunk magunknak különböző közös projekteket, amiken azóta is dolgozunk, hiszen nekünk nem ért véget teljesen a kényszerszünet.
Mi van most a színész kollégákkal? Készültök már a visszatérésre? Elkezdődtek a próbák?
Zoltán Áron: Vannak, akik már próbálnak, tudtommal Miskolcon kezdték meg leghamarabb a tényleges munkát. Mi egyelőre nem dolgozunk még ilyen módon a Vígszínházban. Most podcast adásokat készítünk, azt posztolja a színház minden nap.
Hogy látod, mindenki visszakerül a helyére?
Zoltán Áron: Néhány napja sok idő után újra utaztam a 4-6os villamossal a budapesti éjszakában. Minden újrakezdődött. Ugyanaz a delíriumos tömeg, kataton maguk elé meredő részeg, beszívott arcok, és a körúti kocsmák előtt a jól ismert, régi, kilátástalan ácsorgók, „sziauramok”. Most úgy tűnik nekem, mintha minden onnan indulna tovább, ahol abbamaradt. Nem örülök neki. De persze nem kapott mindenki akkora ébresztő-pofont, mint az előadó-művészeti szférában dolgozók.
Én nem onnan fogom folytatni, ahol abbahagytam. Persze ez már megint a nehezebbik út.
Szeretem mindig a nehezebb utat választani.
Mit értesz az alatt, hogy nem onnan fogod folytatni, ahol abbahagytad? A magánéletben és a karrieredben is nagy változtatásokra készülsz?
Zoltán Áron: Kedvenc költőm, Weöres Sándor így fohászkodik A teljesség felé című művében:
„Add vissza mértékét az embernek.” Vedd imádba.
Valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem a karantén-magány hatása alatt, mélyebb megértés formájában. Olyan szinten felgyorsítottuk magunknak a világot, hogy szépen lehagytuk emberségünket. Olykor elfelejtjük, mit jelen embernek lenni.
Egy új mértékegységet találtam ki az embertelenség mérésére. A meghökkenés-számlálót.
A huszonegyedik századi ember folyamatosan meghökkenni vágyik, azt várja, hogy hírekkel, információkkal, tudományos- és bulvárszenzációkkal, show-műsorokkal és filmekkel taglózzák le őt, hogy végre csodálkozhasson, meghökkenhessen, és elfelejtse, hogy nem ott van, ahol lenni szeretne. A karantén előtt én is ebbe a hibába estem. Azért is dolgoztam annyit, mert nem akartam szembenézni magammal, és azzal a természetellenességgel, ami körülvesz a város, a gépek és a vagyon-orientált „sziauramok” képében.
Persze mindig is tudtam, hogy ez nem jó így. De amíg volt színház, ezt a belső feszültséget ki tudtam magamból dolgozni előadó-művészetemmel.
A hirtelen megállás azonban feltette számomra azt a kérdést, hogy mi marad akkor, ha a színházat, filmet kirántják a lábam alól? Ijesztően semmi nem marad. Ezen fogok változtatni.
És nagyon jól esett a Bálint Andrással készített interjúmat vágni, ahol teljesen pofátlanul az egyik régebbi interjújának részletét olvasom vissza neki mint verset, amiben többek közt így ír: „Ha az ember magánélete „megkopik”, netán megszakad, akár csak egy időre, az káros. Ilyenkor sérülünk. Tapasztaltam, tudom. Ezt igyekszem továbbadni, hogy nem lehet csak a szakmának élni, mert az beszűkülést jelent és felrobbanhat az ember élete.” (Népszava, Szép szó 2002.06.01, László György interjúja)
A VerShaker a járványhelyzet hozománya? Mesélj róla kérlek az olvasóinknak! Mi ez? Honnan jött az ötlet?
Zoltán Áron: A VerShaker nem a járványhelyzet hozománya. Hacsak a fél évvel előtte elindított előkészületek mögötti intuíció nem tekinthető a járvány előzetes hozományának. Lehet, hogy tényleg megéreztem, hogy most jön el az ideje ennek. Januárban egyszer csak úgy ébredtem fel, hogy ha idén április 11-én nem indul el ez a csatorna, amivel addig csak ímmel-ámmal foglalkoztam, akkor soha. És pont úgy alakult, hogy az ominózus március 12-éig pont annyi részt forgattunk le, amennyi a karanténra bőségesen elegendő volt. Tehát valószínűleg tudatom alatt összeállt a kép, és konstatáltam, hogy annak ellenére, hogy éppen 18-20 órákat dolgozom naponta (ahogy említettem), április 11-éig hirtelen lesz valahonnan szabadidőm, hogy arculatot terveztessek, forgassak, videót vágjak, animációt készítsek, tartalmat írjak egy YouTube-csatornához és a hozzá kapcsolódó Instagram- és Facebook-oldalhoz.
A VerShaker egy olyan társadalmi marketingprojekt, amelynek célja, hogy új formában élesszen újra egy már-már feledésbe merült diskurzust a lírai költészetről.
A VerShaker YouTube-csatornájára kéthetente kerül ki új, átlagosan harminc perc hosszúságú videó, amelyben ismert színészek előadásában hangzik el egy-egy általuk választott, aktuálisan számukra sokat jelentő vers, és utána annak kapcsán beszélgetünk az emberről, a világról, a kettő kapcsolatáról és mindenről, amit a vers előhoz belőlünk.
Az információs robbanás óta az írott szövegek egyre gyorsuló felhalmozódása és a hétköznapok minden területén domináló vizualitás miatt egyre súlytalanabbá válik a költészet jelenléte a társadalmi és a személyes lét terében. Az előadóművészet a színház személyességét felhasználva képes nagy erővel életre kelteni a befogadó és a vers kapcsolatát. A VerShaker tehát olyan közeget teremt a legáltalánosabb online felületeken, ahol a költészet mint a minőségi önkifejezés nyelve válik szervező erővé.
A videók minőségéből is látszik, hogy egy lelkes és profi stáb áll mögötted. Minden részt együtt terveztek meg?
Zoltán Áron: Ez a már említett januári nap és az intuitív történet másik fejezete. Amikor elhatároztam, hogy elindítom a csatornát, senki nem volt még mellettem. És akkor bementem a Pesti Színházba Anna Kareninát játszani, és a ruhatárban megállított egy önkéntes ruhatáros, hogy néhány televíziós műsorkészítő osztálytársával szeretnének indítani egy vers-sorozatot YouTube-on, és volna-e kedvem verset mondani nekik. Ebből született az a koprodukció, amiben létrejött a VerShaker első évada. Béládi Boglárka, Busa Niki, Doma Szabolcs, Gombás Ádám, Králl Kevin, Kustra Ádám és Tóth Fanni, a Kodolányi János Egyetem hallgatói valamint Tamás László segédoperatőr dolgoztak velem a forgatásokon, Lakatos Péter grafikusművész tervezte a program arculatát, Ember Márk színészkollégám írt hozzá zenét, valamint az Instagram és Facebook oldalak szerkesztőjeként Zelei Ági és Pifkó Szeréna csatlakoztak a projekthez, akik már régóta foglalkoznak kulturális blogírással, marketinggel, újságírással.
Bár a karantént feloldották, gondolom ez nem jelenti a csatorna végét. Wunderlich József, Zsigmond Emőke, Csapó Attila és Vecsei. H Miklós után kikre számíthatunk még? Vagy ez titok?
Zoltán Áron: Bálint András és Hajduk Károly interjújával bővült azóta a lista, és természetesen folyamatosan zajlik a szervezés, hogy további kollégákkal üljünk kamerák elé, de az már a nyári szünet után kerül adásba, mintegy a VerShaker második évadaként. Júliusban kis szünetet tartunk. Nem utolsó sorban azért, mert én elmegyek táboroztatni, koncertezni, forgatni más produkciókba.
Milyen rendszerességgel készültök interjúkkal?
Zoltán Áron: Mivel az egész projekt kapott egy nagy pofont rögtön a premier előtt a járvány formájában, eleinte volt egy kis variálás, de végül kialakult egy jól tartható rendszer, amely A és B hétből áll, így kéthetente kerül ki a YouTube-ra VerShaker Interjú, köztük pedig vlog-videókat láthat a közönség, ahol különböző témákban készülnek koktélok, shake-ek, legutóbb például a képzőművészetet ráztuk össze a költészettel.
Mesélj kérlek a „VersKép challenge – Van hozzá képed?” című pályázatról, melyre versek által ihletett műalkotásokat vártok. Ez is a te fejedből pattant ki?
Zoltán Áron: „A magyar művészeti élet, a magyar kulturális élet indulatosan szakbarbár, tehát nem lehet kirándulgatni, nem járkálunk.” – mondta nekem Grecsó Krisztián, amikor interjút készítettem vele mint a pályázat zsűritagjával Csernovszky Júlia és Szurcsik József képzőművészek mellett).
Gyerekkoromban egész sokáig polihisztornak készültem. Ez nem csak a több művészeti ágban való egyidejű szárnypróbálgatást jelentette, hanem a tudományok és filozófia felé való komolyabb érdeklődést is. Ez egy gyerekkori álom volt, de valahol ez motivált, amikor elhatároztam, hogy a színházban fogom tölteni felnőttkoromat.
Grecsó Krisztián az említett interjúban hozzáteszi ironikusan, hogy „a megbocsátható összművészeti tér a színház.” Én ehhez azt teszem hozzá, hogy szerintem
nem csak arról van szó, hogy „a bolondnak mindent szabad”, hanem ez egyúttal felelősség is.
A színészeknek, színházi alkotóknak kötelességük nyitni más művészeti ágak felé, és integrálni azok kortárs gyakorlatát a színházi munkáikba, hiszen a színház az élet minden területének tükröt tart.
Ez a fajta gondolkodás volt az alapja annak a képzőművészeti pályázatnak, amelyet a VerShakeren egy hónappal ezelőtt hirdettünk meg, és ami éppen a napokban ér révbe. Rengeteg jó minőségű VersKép (illusztráció, parafrázis, vagy ha úgy tetszik képi interpretáció) született, amiért nagyon hálásak vagyunk a közel száz pályázónak. Három kategóriában lehetett jelentkezni, 15-17 év közötti középiskolások, valamint 18 év feletti műkedvelők és hivatásosok (művészeti képzésben résztvevők) pályázhattak.
A beérkező művekből válogatás készül, és a legjobban sikerült alkotásokból készült online kiállításon szavazhat közönségdíjat a széles közönség, miközben a zsűri döntése alapján kategóriánként három pályaművet díjazunk értékes kötetekkel. Ezúton is invitálunk mindenkit, hogy tekintse meg az online kiállításunkat a VerShaker Instagram és Facebook oldalán!
Zoltán Áron
Junior Príma-díjas színész 2015-ben végezte el az egyetemet Forgách Péter, Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában, hasonlóan, mint számos vígszínházi kollégája és jóbarátja. Gyakorlatát a Miskolci Nemzeti Színházban töltötte, ahova egyik tanára, Kiss Csaba, a teátrum akkori igazgatója hívta játszani. A diploma megszerzése után Áron rögtön a Vígszínházhoz szerződött, ahol jelenleg több nagysikerű előadásban is játszik, többek között A Pál utcai fiúkban, a Liliomban, a Hamletben, az Anna Kareninában és a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című darabban. A színházi munkái mellett Áron is tagja a Grund – vígszínházi fiúzenekarnak, a Sztalker Suli egyik vezető tanára, egy hónapja pedig elindította YouTube csatornáját VerShaker névvel. Ha pedig mindez nem lenne elég, a színművész jelenleg is még a Színművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója.
Forrás deszkavizio.hu Fotó: Juhász Éva