– Kerüljetek beljebb. Csilla is itt van? – Teri vállán konyharuha volt, abba törölgette a kezét.
– Rég láttátok egymást, elhoztam meglepetésnek – mosolygott ártatlanul Panni. – Szia, Anett, hogy vagy? Csinos a pocakod!
– Minden nagyon rendben van – a fiatal nő átszellemülten simogatta meg domborodó hasát.
– Éppen menni készültök? – érdeklődött Csilla, látva az előszobában sorakozó hátizsákot, babapelenkázó táskát, elemózsiás kosarat. Letérdelt, hogy üdvözölje Enikőt, aki egy puha takarót szorongatva rohant felé. – Szia, gyönyörű, sokat nőtt a hajad, amióta nem láttalak.
A kislány földre köpte a cumiját, s a takarót a földön húzva szaladt tovább a konyha felé. – Nem veti fel az öröm, hogy lát – nevette el magát Csilla, és felállt.
Panni értetlenkedve nézett a nővérére: – De hát nekem azt mondtad, hogy háromig egész biztosan itt lesznek Lackóék.
Teri megvillantotta a szemét: – Lehet, hogy mondtam, de másképp alakult.
Anett igyekezett elvenni a vita élét: – Enikő már elálmosodott. Muszáj hozzá igazítani a napirendünket.
– Persze, ez természetes. Gondolom, így sem egyszerű. Az autóban fog elaludni? – szólt örömmel Csilla, megkönnyebbülve, hogy az anyja és a keresztanyja nem fog mindjárt a találkozás utáni öt percben hajbakapni.
– Aha. Aztán legfeljebb még körözünk egy párat az utcában, hogy rendesen kialudja magát – fűzte tovább Anett a gondolatmenetet.
– Majd a kistestvér aztán jól megbolygatja a dolgokat – kacsintott cinkosan Csilla. – Nálunk a kamaszokkal az alvásidő már nem okoz gondot. Minden egyéb viszont igen – tette hozzá, és nagyot sóhajtott.
– Ki fog kérni kávét? – jelent meg Zoltán az ajtóban. Felvette a rendelést három és fél adagra, majd visszatért a konyhába. A fél adagot Lackó kérte, aki már ivott egyet ebéd után, de repetázott a később jövők kedvéért.
Csilla lehuppant a teraszajtó mellett álló bőrfotelba, és lelkesen fogott a délelőtti szélvihar ecsetelésébe: – Azt hittem, nem fog tudni elindulni a komp. Ketten tolták meg. Utána sodorta lefelé az ár, legalább száz méterre, onnan kapaszkodott vissza. Lényegében V alakban tudta csak megközelíteni a szemközti kikötőt.
Teri a tőle megszokott, harsány és ellentmondást nem tűrő hangon válaszolt: – Na igen, ha a nyomorultak nem fúrják meg a hidat, akkor nem kellene kompozni, de a polgármester szerint…
Lackó erélyesen szólt rá: – Hagyd abba! Nem azért jöttünk, hogy politizáljunk.
Ám Terit nem lehetett letéríteni az általa egyedül helyesnek vélt vágányról: – Én csak azt akartam elmondani, hogy a szocialisták…
Lackó: – De ne akard elmondani!
Csilla felállt. Közölte, hogy erre nem kíváncsi, inkább felkeresi a mosdót. A csukott ajtó mögött is hallotta, amint keresztanyja a saját fiával perlekedik. – Meghallgatni se akarjátok, mert már agymosottak vagytok, Csilla is és te is.
Lackó nem hagyta magát: – Ti vagytok agymosottak, nem veszed észre? Ráadásul te vagy, aki agresszívan kommunikálsz. – Azzal kiment a konyhába. Csilla is jobbnak látta a mellékhelyiségből tenni egy kerülőt a konyha felé. Közben elkészült a kávé, ez jó ürügyet adott, hogy hosszabban ott időzzenek. Ritkán látott unokatestvérével egyébként is szeretett volna pár szót váltani. Lackó nyújtotta felé a tejporral gazdagított italt, miközben szemét a plafonra emelve jelezte véleményét az anyja által még mindig folytatott szónoklatról. Teri hallgatósága azonban időközben Pannira és Enikőre apadt. A politikai kérdések azon kevés dolgok közé tartoztak, amelyekben Panni tökéletesen egyetértett a nővérével, a gyereket pedig aligha érdekelte ez a téma, így Teri lassacskán elvesztette lendületét és leállt.
Panni nekilátott az asztalon hagyott finomságoknak: – Megkóstolom az édesburgonyát. Grillezted? És ez micsoda? Főtt nyelv? Ebből is veszek egy kicsit. Ez a tányér kié volt? Tulajdonképpen mindegy, jó lesz nekem.
Anett nevetve válaszolt az előszobából: – Nagyjából mindenki evett arról, legalábbis Enikő, Lackó és én biztosan.
Pannira átragadt a nevetés: – Még süteményhez is ezt fogom használni. A villa is közös?
Közben Csilla visszaért az asztalhoz: – Talán azért egy szalvétával megtörölhetnéd. Mi van, ha covidos? Ámbár, családban marad. – Derült a saját megjegyzésén.
Teri a főztjére mindig nagy gondot fordított. A büszke háziasszony örömével konferálta fel a húgának és a keresztlányának a már megkezdett narancstortát: – Kóstoljátok meg, a többiek azt mondták, isteni!
Csilla éppen édességmentes korszakát élte, Panni viszont az önfegyelemnek mindig is híján volt, és bár sokszor elismerően nyilatkozott a lánya akaraterejéről, nehezményezte, ha Csilla nem az őszerinte jónak tartott ételeket és mennyiségeket fogyasztotta.
– Nyugi, anyukám, sejtem, hogy szívesen megeszed az én részemet is. Különben is, nem úgy volt, hogy csak egy kávéra ugrunk be? – Csilla sietett elejét venni bármiféle megjegyzésnek az anyja részéről. Ugyanakkor vigyáznia kellett, nehogy túl bántó legyen. Ebben a családi körben mindig is sajátos könnyedséggel és humorérzékkel tudtak társalogni, ám az utóbbi időben a szüleiknek nőtt az érzékenységük. Csilla sokszor elcsodálkozott Lackó stílusán, mert a fiú egészen goromba hangot is megütött olykor az idősebbekkel.
Anett karjába vette a nyűgösködni kezdő Enikőt, közben Pannihoz intézte a kérdést: – És hogy áll a szülinapi buli szervezése?
Panni volt nemcsak a kollégái között, de a családban is a főszervező, akár születésnapról, akár szilveszteri mulatságról, akár kirándulásról volt szó. Időnként megpróbálta a mások születésnapját is megszervezni, amit az érintett nem feltétlenül fogadott kedvezően. Lackó a negyvenedik életévének betöltése alkalmából nem tervezett nagy felhajtást, ám Panni ezt nehezményezte, és elkezdte kidolgozni a tánccal egybekötött éttermi vacsora forgatókönyvét. Aztán amikor Lackó leintette, ráadásul meg sem hívta a legszűkebb családi körben tartott ünnepségre, vérig sértődött.
– Köszönöm kérdésed, már véglegesítettük a dátumot. Több kollégám is visszajelzett, hogy részt vesz. Addig jó lenne valahol egy kicsit gyakorolni. A térdeim jobban bírják, ha formában vannak. Úgy döntöttem, felhívom Bélukát, hátha ráér és elmegyünk valahova Pestre táncolni.
Lackó felkapta a fejét: – Nehogy felhívd azt a taplót!
Csilla csipkelődve faggatta az unokafivérét: – Ugyan neked meg miért fáj az annyira?
– Amilyen szemét módon viselkedett, még a nevét is el kellene felejteni.
– Hát igen, Csilluka is mindig azt mondja, hogy legyen tartásom – vonogatta a vállát Panni, – de engem már nem érdekelnek ezek a dolgok, amennyi kevés hátra van az életemből, azt úgy élem, ahogy nekem tetszik.
Csilla feljajdult: – Nem beszélhetnénk mégis inkább a hídról? Ennél még az is jobb téma lenne.
Lackó ütötte tovább a vasat: – De most komolyan, mit akarsz még attól az embertől?
Panni diadalmasan vágta ki: – Hát hogy elvigyen táncolni.
Teri nem állta meg szó nélkül: – Micsoda barom vagy!
Csilla visszaült a fotelba, a fejére elé tartott egy díványpárnát, amögül énekelte: – Szeressük egymást, gyerekek!
Lackó hahotázott, míg Anett csak némán mert nevetni. Enikő az ölében elaludt a ringatástól.
Teri tódított: – Zoltán is mondta, hogy hülye vagy, ha még egyszer szóba állsz vele.
Zoltán épp az ajtó előtt haladt el egy pohár sörrel a kezében. A nevét hallva megállt, és tenyerét a füle mellé téve tölcsér gyanánt, belépett a szobába: – Mit mondtam én?
Teri gúnyos-fitymáló kifejezéssel jegyezte meg: – Egyre süketebb, és soha nem ért semmit.
Lackó ezúttal sem kímélte az anyját: – Megint agresszívan kommunikálsz. Vedd már észre magad!
Csilla kibújt a párna alól, összenevetett a fiúval és keresztapjához intézte a mondandóját: – Gyere, ülj közénk, beszélgessünk irodalomról. Láttátok a múlt heti Szabad folyóban, hogy…
Teri közbevágott: – A ballibek lapját olvasod?! Jól nézünk ki.
Csilla szó nélkül visszavette a párnát az arca elé, jelezve, hogy a beszélgetés megintcsak nem vesz jó irányt.
Zoltán szabadkozott, és a kezdődő kézilabdameccsre hivatkozva elhagyta a zajos helyiséget.
Teri a húgához intézte a kérdést: – Szóval, mi is van a tartásoddal?
Panni lakonikus válasszal intézte el: – Semmi. Nem érdekel.
Csilla a párna mögül kikukucskálva megkockáztatta a kérdést: – Biztos, hogy ne beszéljünk inkább a hídról?
Teri felkacagott, és narancslevet hozott a konyhából. – Kinek tölthetek? Hozok bele vodkát is!
Lackó felugrott: – Vodkával én is kérek.
Csilla rövid ideig töprengett a párna mögött, aztán úgy gondolta, nagy baj nem lehet belőle: – Tölts nekem is, de csak egy gyerek-adagot.
A vodka-narancsot iszogatva gyorsan váltogatták a magánéleti kérdéseket (Pannira fókuszálva), az irodalommal, a politikával és a híddal.
Zoltán megjelent az ajtóban és jelezte, hogy az első félidő végén döntetlenre áll a meccs. A társalgás egyes foszlányait elcsípve zavart arckifejezést öltött: – Milyen tartásról van szó? Kinek a tartása?
Csillából kibukott a humor: – A hídnak van tartása. Épp a tartópillérekről beszéltünk.
A többiek visítva kacagtak, Anett a tenyerét finoman Enikő fülére fektette.
Panni kezdett belemelegedni: – Úgyis felfordulok, akkor nem mindegy, hogy tartással vagy anélkül?
Lackó őszintén felháborodott: – Már hogy lenne mindegy?? Hogy mondhatsz ilyet?
– Megszoktam, hogy világ életemben a magam ura vagyok. Soha nem adott senki tanácsot, soha nem segített senki. Szegény anyu is csak azt hajtogatta, amikor fiatal voltam, hogy „úgy csináld, drága, hogy jó legyen”.
Csilla visszabújt a párna mögé, és egy zöld takarót is magára kanyarított. A műveletet látva Anett rázkódott a visszafojtott nevetéstől.
Lackó töltött mindenkinek még egy pohárral. Nem sajnálta a vodkát a poharakból.
– Te, azt egy kupicával kellett volna mérni! – szólt rá Teri, nehezen palástolva, hogy valójában nem bánja, ha az övébe egy féldecinél több kerül.
Csilla nem bújt elő a párna mögül, de unokafivére benyújtotta neki az italt, amit szó nélkül elfogadott.
Teri gúnyolódva vette célba ismét a húgát: – Látom, elemedben vagy. Ki is pirultál. Anyu is, szegény, mindig így kipirult, ha izgatott volt.
Panni elengedte a füle mellett a megjegyzést és az imént megkezdett gondolatsort folytatta: – Egyik nagyokos se mondta, hogy ne csináld, Pannika.
– Miért, ha mondták volna, hallgattál volna bárkire? – kiabált be Zoltán a konyhából, mosogatás közben.
Teri pantomim-mozdulatokkal adta a többiek értésére csodálkozását, hogyan hallhatja a férje a társalgást, amikor süket.
Panni fennhangon válaszolt a nővérének: – Ne mutogass, ne szidd örökké. Látod, milyen jól hall.
Zoltán vizes kézzel lépett be: – Persze, hogy jól hallok, miért ne hallanék jól? – Teri legyintett és grimaszba torzult az arca.
Zoltán nem vette észre, és folytatta: – Csak azt nem értem még mindig, hogy kinek nincs tartása. És hogy mi köze annak a hídhoz.
Lackó szánakozó arccal nézett rá: – Nem baj, apukám, csak menj vissza mosogatni, nem kell mindig mindent érteni.
Pannit már nem lehetett elnémítani: – Hagyták, hogy hozzámenjek Andrishoz, pedig tudták, hogy alkoholista. Senki nem próbált megállítani. Akkor sem, amikor én is iszogattam mellette. Nem vették ki a kezemből a poharat akkor sem, amikor már terhes voltam. Pedig ki kellett volna venni. Ki kellett volna verni. Akkor nem lett volna kicsi Andris fogyatékos. Te is egész életemben mindenért kritizálsz és üldözöl – támadt neki most a nővérének – de akkor bezzeg nem voltál ilyen nagyokos. Mert Neked is mindig…
Csilla felkelt a takaró és a párna alól. Odalépett az anyjához és a vállára tette a kezét. – Menjünk most haza. Megígértem a gyerekeknek, hogy nálunk vacsorázol ma. Különben is, csak egy kávéra ugrottunk be.
