Kezdjük egy hipotézissel. A gyengébbek kedvéért mondom: feltételezés fog lenni.
Mi lenne, ha rájönnénk, hogy az emberiség alapvetően biszexuális és poligám? Hűha, az durva lenne. Kiderülne, hogy születésünk szerint itt kérem mindenki buzi. Igen, ti is, ők is, te is, én is. Még a Konzervatív Hallgatók is. Főleg ők.
Aztán különböző életkorban társadalmi, kulturális, nevelési, és egyéb okokból egyszer csak eldönti mindenki magának, hogy akkor most heteroszexuális és monogám, vagy homoszexuális és poligám, esetleg heteró és poli, vagy homo és mono. Sőt, még az is lehet, hogy különböző életkorban ez váltakozik, s egyszer csak rájön a családapa, hogy akkor ő most már más, vagy a nagymama, hogy neki a nők jönnek be? Megjegyzem ennek még irodalma is van. Ejnye-bejnye Thomas Mann, nem kellett volna olyan jól megírni azt a felháborító Tonio Krögert, ugye?
A hangsúly itt azonban azon van, hogy
egyszer csak eldönti mindenki magának” hogy akkor ő a lányokhoz vonzódik, vagy a fiúkhoz, sőt akár egyetlen emberrel éli szexuális élét, vagy többel.
Az egyedül fontos ebben az egészben, hogy amennyiben a partner felnőtt, döntésképes, és így szabad elhatározásból beleegyezik a társulásba, akkor nincs itt semmi csodálatos, a dolog nem tartozik a társuló feleken kívül senkire. Kislányokat, fiatal nőket megerőszakolni az uszodában (vagy bárhol) éppen azért cinkes, mert ott az áldozat nem repesett az örömtől, amikor gyorsan illanó szerelmével közelített a böszme bácsi. Hasonló okokból nem valami keresztényi, ha kisfiúkat környékeznek meg a papbácsik például.
Tehát a hipotézis az, hogy
az egészséges szexualitás két felnőtt ember, szabad elhatározásából történik, ami nem tartozik senki másra, csak a társuló felekre.
Aki ebbe belepofázik a pletyka, a kukkolás, a bulvár meglehetősen alpári és primitív szintjén mozog. Ákos, Kövér Laci és a Konzervatív Hallgatók nem sokban különböznek tehát Mariska nénitől, aki nejlon otthonkájában mindent és mindenkit kipofázik a faluban, s ha azt szeretném, hogy holnapra mindenki tudja, hogy milyen nagy a farkam, akkor neki mondom el, úgy, hogy megkérem: tartsa titokban.
Miből indult ki az egész esemény, amely most erre az írásra ihletett?
Az ELTE bölcsészkarának büféjében csókolózott egy leszbikus pár, akiket ezért onnan kitiltottak. Erre válaszul „leszbikus csók flashmobot” szerveztek, amelyet büszkén meghekkelve a Konzervatív Hallgatók szövetsége, mintegy a szerintük keresztény és szerintük európai kultúra védelmére kelvén: őrjöngve tiltakoztak.
Ezek a csinosan felnyírt fiatal fiúkák nem csekély önbizalommal, óriási pofával, saját hülyeségük igazáról váltig meggyőződve, fröcsögték tele gyűlölettel és haraggal azt a rendezvényt, amely alapvetően a toleranciáról és az elfogadásról szólt volna. Arról, hogy
igenis lehet csókolózni, mindenkinek.
Szerintem is. Engem az sem érdekelne, ha két emu csókolózna a pesti bölcsészkar büféjében, bár kétségtelenül nehezen, de inkább rávenném magam, hogy nézzem, mint ha két konzervatív hallgató tenné ugyanezt. Egyébként meg az egyetem nyilván nem azért jött létre, hogy ott bárki csókolózzon, csak hát fiatalok járnak oda, itt a tavasz… (©Menyhárt Tamás), szóval akár tetszik, akár nem: elég gyakran megesik.
Megjegyzem halkan, hogy
a kereszténységet és az európai kultúrát sem az egyetemen kell megvédeni.
Bár kétségtelenül igaz, hogy az európai kultúrából csekélykét a felsőoktatásban is el lehet sajátítani. Például olvasással. Hogy mondjuk nem csak azokat a könyveket, cikkeket olvassuk, amelyek megerősítenek saját felsőbbrendűségünkbe vetett homályos, ködös, ámde kétségtelenül akol-meleg vakhitünkben, hanem olyan szövegeket is megpróbálunk értelmezési horizontunk nem túl tágas perifériájára bevonszolni, amelyek problémát okoznak. Olyat is olvasunk, amivel nem biztos, hogy egyetértünk. A Foucault jegyezte szexualitás történetét például. Esetleg Oscar Wilde De Profundis vallomását. Ne adj isten a Platón jegyezte Lüsziszt, ahol megtudhatjuk Szókratész barátságról vallott elképzeléseit. Ja, hogy ezek mind buzik voltak? Hát igen, de sajnos az európai kultúra megkerülhetetlen része életművük. Összefoglalva:
tanulunk tehát, hiszen ezért mentünk az egyetemre.
A kereszténységből pedig megpróbáljuk elsajátítani – ha már a krisztusi szeretetet nem sikerült –, legalább Ferenc pápa tanításait, aki éppen, hogy az elfogadásra, a kölcsönös tiszteletre és szeretetre szólít folyamatosan fel minden keresztényt.
Magyarul
a Konzervatív Hallgatóknak, sem a kereszténységhez, sem az európai kultúrához semmi közük sincs,
végképp nem kérte meg rá senki őket, hogy így „védekezzenek”. Mitől is? A „halál kultúrájától” – ahogy mondják? A szomorú tény az, hogy éppen ők terjesztik „a halál kultúráját”, azzal a haraggal és gyűlölettel, amely szájacskájukból mintegy ömledezni látszik. Miközben azzal a ténnyel senki sem foglalkozik, hogy igenis joga van mindenkinek szeretni választottját, legyen ilyen vagy olyan, fiú vagy lány, ha szabad az elhatározás mindkét fél részéről, akkor ez a két érintett felen kívül senki másra sem tartozik. És
ha megértjük, hogy a tolerancia, a tisztelet, a szabadság a kereszténység és az európai kultúra alapja, akkor alighanem igaz lesz – hogy ismét egy élő klasszikust idézzek –, hogy „Európa nagy és dicső, és újra az fog lenni.”
Addig viszont, amíg ez nem így van nem javasolhatunk mást, mint hogy irány vissza tanulni.