(Piran, 2015 júniusában)
Bloomsday másnapján, több éves kábulat (és néhány mikro-évszázad) után az utazó – Panoplus néven, néhány énjével, személyiség-kivetüléseivel – a következőket éli át:
A ritmus ma: hártyavékony, árny-kártékony fény-vibráció. Én-kéreg mintázatok, átázott vázlatok a belső part-szakaszokon…
Analízis-kényszer az utazásban is. Vélt és valós boncolgatások: láthatatlan atka-motoszkálás, pókmarás-borogatás, szieszta-idő kifordítás, fülcsengés-révülés, görcsös fonál-bogozás, szerves szövet-kiteregetés… közepette.
Távollét és üresség összeérése, mondhatni: kölcsönhatása; aforizmák rendszerezésének kényszere nemkülönben, akár az összefüggésekben (ismételten) megtalált elkeseredések, a „továbblépések” lehetetlenségének felismerése általi nappal-tétovaságok visszahatásai…
Té- és tovaság a belső távollétben – és az üresedésben való helyben-járás(ok) lehetetlen feloldása. Avagy: feloldások lehetetlensége (az utazásban is).
Nyavalyák felmutatása, tárogatása, kipakolásos átforgatása, fitogtatása… az egyén munkálkodásaiban, a „hiánnyal” szövetkezve, válaszok nélküli aggodalmak hálójában hemperegve. Mert-ugyebár: a mivégett-végnélküli-végeláthatatlanság a hovatovábbal arányosan és intrikusan (is) inhalovány…
Haltál, haltál, haltál…
Éltél, haltál, éltél: haltál…
Haltál: éltél, éltél…
Az agyberendezés agónia-figurái reflex-rángásban mocorognak; a kijárat kéregfalai: nem kijáratok. A sebek (gyakran) hallucinációk, illetve kényszer-képzetek kis pecsétjei… – Szoborjelenések suttognak („hozzám”) egy befalazott ablakon át (sejtve): ők, a megrongált, csonkolt Kariatida-nők… Bio-logikum és metaforák: üzenetek nélküli üzenetei sercegő tátogással… – Ó, amorfitás, ó, esernyőcafrangok (Szentkuthy Miklós nyomán).
A bizarr falfoszlások, mint verstöredékek. Vakolat-repedés, erezet-mélyedés epésen krákogó-nyöszörgő rezzenései.
A „távollét”, illetve a folyamatos „máshol(ban)”-levés paradoxonját, hogy mindez, a lét köznapjaiban, a közösségek, egyének esetleges köreiben, kvázi közelségében ne legyen (elidegenítően) központi vibráció: más és más paradoxonnal „kell” feloldani!
A „kell”: nem a szükségszerűség példája, mindinkább egy-egy lehetséges „jelenlevés” impresszióját, netán illúzióját teszi lehetővé – s (némiképpen) megoldhatja bizonyos találkozások, együttlevések (rész)állapotait…
*
Tompor és aura-lótusz. Teknő-szirom és kolibri-kehely…
Az alfa-állapotok, morfikus félálmok langylég-pszichedelikus derengései ismét látogatnak. – Elnehezedések, bélcsavarodások közötti levitáló, gáznemű látomások ezek…
Saom Paom. Noem Poem. Bator Sator. Poén Noém…
A só és az ember. Finnegan és mi, igen: Dedalus, Mimm, Bloom és Z. Panoplus.
Frescobaldi G-moll fúgáján túli mozgás-gyakorlatok. Íme, egy belassított jelenés: a statikusság kibillenő, szobor-poétikus csoportja a tengerparton.
*
Panoplus egy másik (másikabb) énje is megébred.
Elnézi (elnézést nem kérve más nézőktől), ahogyan éppen – és most: Maxi Mummsz és Carmen Mínusz vibrál-tátog, egymásba-játszva egy hologram-szőttesen, az egyik emlék-falon. Nos, mostanság-nemolyrégen (főleg) ők okozták leginkább a legkevésbé élhetőség valahogyanjait, hogy a Ficak és a Lingam alantasan Pinatrálódhasson az aortálisan fikanciális létminimumban. Netán így volt. Bumm. Sajnos-bizony…
Ott pedig ki is közeledik? A távolibb jelenből a tovább-redőződőként ismert mono-töredezett dobhártya-zizegés feltaláló (ő: Piaras Uaruhaha), aki többek között Naul & Santi megvezetésével is vádolható volt. Egyszer pedig a híres Kötélverők Éves Összejövetelén úgy eresztett 41 gyökeret, hogy észre sem vették. Körbelombozta magát a bedobozolt kipurcanókkal, miközben ő: corpuláns reakciós is volt bokafuttatástól – Ádámcsutkamagzatig; majd hallucinált, mint egy erekció-dús husáng az emlők-közötti éjnappalokban s tükörvetületekként emelkedett fel (az emlegetések csuklásrengetegében), amíg azt az Idő ginje kötelezte…
*
Az állatkertben megerőszakolt lány balladáját (most) egy kenguru-kórus adja elő két (ír-fanszőrzetű) Orángután kíséretével… Kontrapunkt. Taktus. Kontra-kontrapunkt… Ó, napszítta, hirtelen-mahagónivörös „fanok”! Korán gután-mutáló fürtök, csimbókok és pihék. Ó, orang-után irigy mutánsok…
———— —– ————– — ————- —— – – – ———— ————- — ———-
A Megbukott Dicsőség Trónusán, most: Valaki megrázza bomlott sörényét. Anyák siratják leányaikat (elvesztett önmagukat), miközben a szélviharban jajgatás kén-könnyei, téboly hörgései és sistergő tűz-csápok lobognak-áramlanak a végbelek, a gyomrok, a mellkasok és a fejek millió kis hasadékain befelé, avagy: a Nagy Hiány nyirkosan táguló-szűkülő, szerteszórt résein bekúszva hatnak, hatolnak egyre beljebb és beljebb…
A napokba, esztendőkbe befészkelt hét bolygó is morog, mocorog, borzongatóan nyikorog, és különös mássalhangzókkal (érthetetlenül, kánonban) dadog valamit: hatalomról, gazdagságról, életről, bölcsességről, békéről, kegyelemről és szaporodásról. (Bét, gimel, dalet, pé, res, tav, kaf*.)
Egy visszatérő jelenés: a jelen állandósult körben-helyben járásaként, itt nyílik meg éppen. A kazárok (többek között) az Álom és a Só kultuszának is hódolnak. A számokat a só fajtáiról, a kazár ábécé betűit pedig a sózható ételekről nevezték el. Ó, *hétféle só… „Egyedül Isten sós pillantásától nem öregszik az ember.” – A kazárok egyébként úgy tartják, hogy a pillantástól öregszünk, mind a saját testünkre vetett tulajdon pillantásunktól, mind az idegen pillantásoktól, mert ezek a legkülönbözőbb (szenvedélyekből, gyűlölködésből, szándékokból és sóvárgásból keletkezett) gyilkos szerszámokkal sebzik és hasogatják a testet… „A kazár fohász a sírás, a könnyek ugyanis isteni eredetűek, mivel – akár kagyló a gyöngyöt – mindig tartalmaznak egy kevés sót.”
A fehérségen a Kazár szótárban áttetszik az isteni igazság és név (Ádám Kadmon – a kétnemű ős-örök). Az igazság áttetsző és észrevehetetlen, a hazugság pedig átláthatatlan, nem engedi át sem a fényt, sem a pillantást. Van egy harmadik is, ahol a két dolog egybevegyül, és ez a leggyakoribb… A fekete betűk szeplői pedig azok a helyek, ahol pillantásunk nem hatol mélyebbre a felszínnél.
Ám, a Kazár szótár (még vagy már) csupán a rendezetlen betűk, nevek és álnevek halmaza… – Milorad Pavić nyomán.
*
Monológok:
- A meta-flörtöléstől – a bírósági tárgyalásokig…
- A tájmisztikától (Hokusai-esszén át) a fakír etikáig…
- A kokain-csempészettől (a szifilisz-fóbián át) a panteista örömódákig…
- A tigris-szúnyog csípésétől (a „szerencsebambusz” átka által) az albatrosz-vijjogásig – majd a pandaközösülés-ordítás hangzattanáig…
- A nonszensz szuiciditás-tervektől – a nonszensz ábrándokig…
*
Egy eltévedt gubernátor, egy kihalt lámpagyújtogató dalát hallgatja ismeretlen sikátorban: Spetronipump lamp-lamp, one-holne lamp-lamp… Ahogyan akár Stephen Diidiidadalus is dúdolhatná: pis-piss, pisláng, lám-hám, pi-pis… lám-papa, pa-pis, pis-piss, light-light… err-er-e, eee…
Az utazó pedig egy igencsak ismert (legesleg) Belső-Mongóliai költő* szavait mormolja fülképletesen, kagylójárásilag indokolatlanul, de teljesen csigavisszhangzás-susogással, csengettyűkkel, tengermorajjal (hajnali buszjáratokkal) vegyesen. Igen, ő az: *Csököny Tegze Magacsök, s íme, elveszett vers-töredéke:
„Kék-lila nőszirmok; véreres tunikák…
Vajúdó bőrdudák; vetélő almafák…
Megfojtott láthatár: hurok a Hold nyakán…”
*
Ateh hercegnő neve foszladozott egy VIII. századi falmaradványon.
Panoplus, ezt egy (a tengerpartról) magával cipelt, távcsőnek használt kőkoponya szemüregén át vizsgálta:
( … – . ,, . – … – – – – – … – – – – –
Búzavirágot ültetni a koponya szemgödrébe…
Álom-vadászatok: tengerszem kristálya, másvilág kékje…
*
A közeli sikátorokból – és immár a szellemutcák redőiből, repedéseiből is – fölhangoznak a gyerekek különféle ugatásai, melyek a kutyák (és kevert lények) bánatát, tehetetlenségét, vágyát, elvágyódását… közvetítik…
Ženica a pult mögött, az odakozmált sültbab nagy kondér-basszusa mellől dúdol, s meg-megakadva fakad (seert-csaap-ool-vaa): dalra!
Ezen hullámzó-duzzadó-dadogó dalfelület kottázatának hátterében: Half Tomhalf egy zónát rendelt. A távolból Beethoven Kreutzer Szonátájának Opus 47-es részletei szűrődtek át… A parti kőplaccon pedig egy megtépázott (viharvert), kagylóval és hínárral-algával töltött burek énekelt. (B)elnézést: inkább csak tátogott – s egy nagykislány ette le róla a hályogot…
*
A szakadék-menti köveket már kora-délelőtt ellepték az idősebb nudisták. Az utazó (talpig-nyakig feketében) közöttük lépdel, majd modell-kutyájával együtt letelepszik – és elkezdi könyvművészeti akcióját. A tengerben többrétegű ruházattal megmerülve, frissen megjelent metanyelvi kötetével guggolva mélyre, az egyre átázottabb könyvlapokkal lapátolva hullámok csapásait: „rituális tornagyakorlatokat” végez. Rétegesen átázott könyves önmagát önkioldóval dokumentálja: kutyástól, sziklástól, horizontostól, kövekhez-csapódásosan, a foszladozó könyvet a tenger szeszélyeire hagyva, folyamatosan exponálva a lapok- és a borító be-becsapódását, szertefoszlását, lebegését, merülő-fölbukkanó szárnycsapásait, medúza-szerű képlékenységét… Majd, a helyszíntől lassítva távolodva, vissza-visszaközelítve, rezonálva, lassított távolodással, réveteg visszakozva, exponálva, hunyorogva, meg-megbotolva, a köveken el, ingatag bicsaklással, hunyorgással, vissza-vissza, ingadozva, zoomolással exponálva, a könyvszárny-foszlányokat még megpillantva, tova, tova-távolodva, lassítva, a szakadék-menti köveken is túlra…
Mindeközben: két 70-80 év körüli nudista férfi, egy hason elterpeszkedő pucér hölgyemény fölött el / átbeszélve, az aorta stenosisról társalog.
– „Az északi sziklákból áradó bal-kamrai széllökések lehetnek a felelősek… Persze, nyavalyáim áldatlan minőségét, bőrredőim sömörös megereszkedését: a meglehetős vulva-hiány, a köpülések-dagonyázások patológiai (időtlen) elmaradásai is okozhatják… A kiáramlás lehetne progresszív obstrukció, ha a „logosz” sorvadó konoksága nem okozna efféle hyper-degeneratív toporgást. Valószínű, hogy a tropára-menés ilyetén fázisait a fekális masszázsok pl. enyhíthetnék, de a spontán szub-vulgáris, vulva-intenzív, vagy a hátsó-instrukciós fertályi letámadás nem felel meg az én kifinomult, intro-pszichikus, poszt-operatív (úri-konzervatív) felfogásomnak, sem beidegződéseimnek, sem mentalitásomnak… Ez a, ez a… naa, nem kenyerem háát ez a hűbelebalázsos pina- és végbélmatatásos (nyilvános) kamatyolás…
– Jól beszél! Uram, ön jól beszél! Anginálisan, szívrekettyésen, here-petyhüdésesen, circulus vitiosus-okkal (ex catedra, anno domini), ö, ö, persze én sem vagyok egy herpesz-búvár, sem pediglen fing-vitorlázó nyelvbalerina, de azért nem lennék olyan szigorú maga-magamhoz, mint ön, drága uram…” –
*
Ó, myocardium! – Ah, a!
Szívizomzat szomjúsága!
Itassuk át a görcsöket…
Az utazásban most, a kreatív nörszök (lepedők és légszelepek helyett) hártyákat cserélnek. „Most” minden megtörténhet; mindenki mindenkiben elfér, s minden illeszkedik minden(ki)hez… Ááááá! Nem kellett volna elaludni (meztelenül sem!) a napon…
Verőerek tágulása!
Aorta aneurysma!
Ó, kötőszövetek, nyaki erek, hasi verőerek: ellenünk szövetkező szövődmények robbanása; szelfi-lifiszek, kórkép-leletek, koszorúér tágulatok, vájatok, elvékonyodások általi vérpumpa-befolyások… Ó, szifilisz (luesz, vérbajcsi): treponema pallidum, szexuális dugó-húzó-vonó-dugó-húzó alakú baktérium. –
Vérpatak, vérfolyam, mely elárasztja a környező szerveket – és a (létünktől oly változatosan-egyhangúan réteges) testüregeket…
*
Irgalmamm!
Irami Irina nővér szól most az érdeklődőkhöz.
Szeressünk fivéreim: rákollókkal a fülbe kapaszkodva – csippentve – elsüllyedni!
Hordók ura, ó, hódra hód: micsoda kis sértést érzett a gyomrában, amikor a seprűt keresztbe tette a kváziasszony küszöbén… – Irina szívesen követte volna a Norian Transz(kelta)atlantic hajóján férjének székrekedését, de amikor az véglegesen megfeneklett szép egyen-öltönyében, akkor már nem volt oly fenséges, ahogyan Sella-Fella (a fűtő-szerető, a nagy kemence kormos kotrása mellett) sem lehetett az, csorgó-velősen megolvadt, padló-suvickoló melleivel… Nyalogassunk, amit lehet, és örvendezzünk neki!
A dagály sűrűjében vízimének dagonyája dobog. Ott, Cabo Thormendosonál, ahol az iszapos mélytengeri hullámok a Hold tükörmaszatos arcát paskolják – és a vulkanikus pikkelylények forrón sikamlósak… Nos, ott fogadjon Neptunusz (egyik) sógora fájdalmas cölibátust! –
A Nagy Csigakerékbe tört tőrök fénye megbabonázza a történet (és a belső rajzoló) tér-élményeinek értékes énekét. Így, az ősi rejtjeleket tus-rajzoló beavatott ezernyi tájszólása (nyúlanyáknak nyenyeréjén) ércesen: ma is igencsak fennkölt…
Zorpia is elégedett. És lám, éppen itt közeleg: Snufff…
Amott pedig (talán Irina) egy vers-betéttel folytatja:
Peilitanssi*
„Senki nem találhat párra,
mindenki magában járja
most, míg tart e pillanat,
egy-ízben s egy percre csak
egymagában járja.
Tükörfalú edénybe zártan
ki-ki külön, s dobozában
nem talál falat a szem.
Tágas a hely, ó igen.
Benn a dobozában…
Mindenütt egyforma:
az arc, a mozdulat íve
a többiről tükröződve.
Közülük, kik itt lejtenek
a semmiben, egy vagy, lehet,
bennük tükröződve…
Táncolj ürességed mélyén,
fejed önfejedhez vervén,
bukj el saját lábadban,
s zuhanj alá bágyadtan
ürességed résén.”
(Aaro Hellaakoski: *Tükörtánc, részlet)
*
És most részesei lehetünk, ahogyan (eme régi ismerős) Zorpia meghatározza mai napi önmagát, hogy fölemelje környezetét – és az elődök tiszteletét is számba (szájakba) vegye. Íme, az elbeszélés betétje (közvetlen közelséggel) így rezeg:
Amint a folyékony bátorsággal járó kiadásokat számolgatta, a melldüllesztő piccolóját, mint a csapat legapróbb és legfurább tagját sem állítva pellengérre, gondolatai a merész korsók irányába kalandoztak. Baráti jobbot (és ágaskodó balt is) nyújtott a Pilseniek, a Corsendorfiak, a (Budějovicei) Budvariak, a Dubliniak, a Leuveniek, az Apátságiak (különféle Trappisták), majd a különleges Delíriumok (a Confrerie van de Roze Olifant: a Rózsaszín Elefánt Testvérisége Társaság közelsége itt kiemelt jelentőséggel bírt), a Fótiak, a Békésszentandrásiak, a Český Krumloviak… Nemzetközi társasága felé. Minden kéz- és ízlelőbimbó nyújtásának megvolt az alsó- illetve felső(g)erjesztésű mivolta, a spontán és a hibrid netovábbja; ám, hogy ne részletezzük az alfajok 17 féle családjának 7×7 féle szerteágazását, és azoknak ük- és szépapa-anyai zamathalmazát, most légzésgyakorlattal elegyen (korty, pislogás, kaján mosoly, lassított gyomorsimítás, utókorty): nézzünk némán a tenger felé…
*
Ženska kis társasága ma meglátogatta a Vak Albínót, a híres remetét, a 102-103 éves Lábas Gőtét, aki önmegtermékenyítéssel éli túl önmagát egy nedves barlang-rendszer sötétjében, valahol Bosznia-Hercegovinában. Ő a különleges Proteus Anguinus, a „farkos” kétéltű…
Ženska, este a parton, két kisgyermeknek, a szomszédos turisták iker-leánykáinak kezd el egy kis történetet, mintegy esti mese helyett, mert szeszélyes jókedve éppen így tartja. – A Marfan Szindrómával kapcsolatban szólok most hozzátok. Töredékek egy kórképről (a hosszúkéz elégiájának nyomában). – Long Archie, avagy Arachnoid Archie belopódzott a puha gumiszobába, s az olvadozó-alvadt tükrökön át-átnyúlt csápjaival a különböző helyiségekben alvók gyomrába, nyílásaiba, tudatába, álom-minőségeibe, kinek-kinek, ahová a természet(e) engedte… A betegesen nyurga-vézna alkatú Archie-nak a karjai: teljes testhosszának dupláját is kitették, ízületei a végletekig hajlékonnyá váltak; szív- és érrendszeri térképét pedig már gyermekkora óta orvos-társaságok specialistái vizsgálták (haszontalan)… Archie szemlencséi oda mozdultak ki, ahová még ő sem gondolta; extrém rém-alkatának érfalai gyakran megrepedtek, majd mások idegrendszerébe szakadtak át, Archie lidérces gondolataival együtt… – És mindez: ma sem lesz másképpen…
„Kinövéseim már taglalhatatlanok… – Darálj le egy újabb ujjat! – Dadadadadarrr…”
(Ajánlott szakirodalom: A csontok Paget-kórja / Wilson-kór; A Cushing-szindróma / A Conn-szindróma; A Kleinefelter / Raynaud-szindróma…)
*
Intermezzo:
…a jóga összes gyakorlata
nem ér fel azzal, ahogy egy halott apáca
picsája hámlik pikkelyesen,
miközben pisál nagy hegyesen,
és a tőgyét négyfelé vágja,
hogy bele ne dögöljön vérbajába…
Eno Dailor (alias, A. A.) verstöredéke, amit – bizonyos-bizonytalan feljegyzések szerint – a következő személyek kaphattak kézhez (egy színházi szeánsz alkalmával) személyesen: Max Morise, Michel Leiris, André Breton, Roland Tual, Louis Aragon, Paul Éluard, majd gyötrődő-szenvedélyes viszonzatlan szerelme: Génica Athanasiou, a román származású („kegyetlen”) színésznő – és (talán nem utolsó sorban) Robert Desnos szelleme.
„Eno-nak (folyamatos önmarcangolásaiból, paranoiás látomásaiból, görcsökbe-fojtásaiból, arzén-, higany- és bizmut-elvonásaiból, elektrosokkok előtti gyógyulásaiból, neuraszténiás rángásaiból, rituális böfögés-fingásaiból… fakadóan), többek között két jelentősebb kötete is örömmel említhető: A limbus köldöke és az Idegmérleg. – Ezen korai munkák, a feltörekvő alternatív pszichiátriával foglalkozók, illetve a kísérleti anti-színházat, anti-költészetet követők köreiben „kötelező” olvasmányokká váltak…” – Mondotta egy fiktív kultúrműsorban, egy időzónákban ingázó, emlék és képzelet általi hologrammal kivetített hírbemondó, egy tiszta, csillagfényes estén. És mindez, így (is) van rendjén!
…na ina
ta tia nantifta
tia nantifta
tia iat
ta rupta
ta rupete
e tifta
e te tifta
eta bita…
Eno Dailor keserves szavainak el-elhaló visszhangjai még itt rezegnek, és kor-függetlenül is érvényesen fröccsennek közvetlen jelenünk üzenő-falaira:
Újra- meg újra megjelennek, jönnek-mennek (asztrálisan közlekednek) a Tarahumarák is… És körülöttünk járnak-kelnek az ismétlődő jelenések: lámák, jógik, brahmanok, bonctanosok, nyálka- és agyhártyagyulladásosok, gennyedző here-ekcémás orvosok, herélt nemi-gondozók, elmeháborodott jósok, fekete-mágiával felkent gyógyítók, perverz papok, viszketeg vitustáncosok, kitömött mű-sztárok, delejezett bábok, csonkított ál-fakírok, robot-szónokok, degenerált vallási vezetők, önmegvalósító (ön)besúgók, impotens- és klimaxos in- és succubusok, démonizált portások, kishivatalnokok… Járványszakértők, be- és kivándorló-hóhérok, városoknak álcázott fertő-telepek, végbélrákos művészek, AIDS-beteg gyerekek, tüdőrákos természetgyógyászok, országház-image panoptikumok, műmárvány-politikusok, érték-felmérők, létjogosultság-meghatározók, katasztrófa-átfogalmazók, fogyaszthatatlan fogyasztók…
Ó, élet-kép(es)ek!
Praktikák, mérgek: érvénytelen érvek / ellensértések…
„Ellenek” az ellenek ellen…
Szaporodások, önsors-rontások – és pusztítások a tudatlanság jegyében…
*
Ám, most húzzunk be minden sötétítőt! Jöjjenek hozzánk ők, a beavatott árnyékolás-szakértők! És tekintsük beljebb- és beljebb (semmiségeinkbe), mielőtt (a sehovák sokaságába) tovább lépdelnénk…
————- —————————– ———————– ———————– ——————-
Echinocactus Williamsii.
Hipnotikus kaktuszon nevelt hárfás-lánykák szöktek meg a Konzervatóriumból.
Az egyik teremtésre, huszonhárom nap elteltével a Palota-negyed mögötti gyárépületek között eltévedt nyomozók találtak rá. Egy raktár-rendszer termében, egy steril disznóólhoz hasonló, szellemi szado-mazo fény-fülkében, kegytárgyak között ült, tágult szemekkel, révülve, ám alig meggyötörve, mindinkább érdeklődést mutatva az őt beavatni próbáló Pupa-pedo-raszták gyűrűjében. A belső tér hipnotikus delej állapotában rezgett. A szekta még nem teljesen „áttért” tagjai egy érdekes kombináción kísérleteztek. Természetes (főként ártatlan) egyedek és hipermodern programozású szúrák (gumibabák) együttműködésének élvezeti gyümölcsét szerették volna létrehozni. A végeredmény egy eddig ismeretlen („szexuson túli”) gyönyör birtoklása lenne, mégpedig az úgynevezett dopamin-rezonancia általi vibráció megteremtése – és annak folyamatos tovább-éltetése!
Melléklet.
Puparaszta: glumi, gloomy people, glumák, babuzi, bábos… Az ólatin „pupa”, azaz „baba” szóból. Lásd még: a szexuális orientáció (egyik) ironikus ön-identifikációja.
Glumi (gloomy): politkorrekt kifejezés. Főként a pupafóbok körében használatos, mégpedig szexuálisan derogáló értelemben.
Hipnotabló: más néven sperma-receptor, avagy a női arc – pillantások által való –
reflexológiai kirajzolódása. Nem véletlen, hogy bizonyos kultúrákban a nő arcát (lásd. „elsődleges nemi szervét”) eltakarják. Ezt, az egyházi pornó szakzsargonjában egyszerűen csak úgy nevezik, hogy: „kozmetika”.
(Ám, ha a szemek fedetlenek, az előző elmélet tönkremehet.
És – szerencsére – tönkre is megy. Mert sok-sok nézés új szemlélet: lehet, lehet…)
Restore defaults, program: a szúra (a személyes: több, mint guminő) beállításánál. – „És, ha hozzáteszem, hogy a lelkiség mellett még a dögséget és a dögösséget is a maximális értékre állítottam be, megérthetik, micsoda zengő-bongó keverék fortyog babácskám finom bőre alatt. Egy percre sem lazíthat mellette az ember.” – És itt köszönthetjük is az olvasót Pelevin (egyik) világának előszobájában…
— — —
A hárfás leány, Hermina, miközben a nyomozók (légyölő galóca-pöttyös pokrócba csavarva) kísérték, egy közeli kúria bejáratánál ezt a hirdetést látta: Ehető kutyaházak! – Most minden belassult kissé, néhány mozdulat szinte visszafelé, befelé vetült s a leány belátást nyert a hirdetés mögötti térbe. Négy ízletesnek ígérkező objekt, négy konstrukció állt a kert négy szegletében. Az első: oldalas-, csípőskolbász- és szalonna építmény; a második: karalábé- és uborkaház, szeletelt céklatetővel, paradicsom-darabokkal; a harmadik: cukornád-tetős, saláta-ágyas vegyes gyümölcsház, vérnarancsos és chilis csokoládé-szirmokkal; a negyedik: marcipán-kreáció. A kert középpontjában egy méretes obeliszk állt. Egy fallikus, öt méteres, pezsgőt, mézsört, óbort, bólét, illetve spirituszt spriccelő szökőkút. Non-stop kilövellés a négy égtáj- és az ég felé. A félelmetesen-csalogatóan vigyorgó, démonikus fejekkel, antik vízköpőkkel ellátott illumináció-szobor: giccses márvány-faragványként ágaskodott…
Hangok színei, színek szűrt szaga, zord illata… Számok színei, napok hang-szennyeződött szava, párlata… Hermina már egy tüdő-lila szobában ült, és az ügyészségi pszichiáter kérdéseit hallgatta: enyhe arc-rángásokkal, de viszonzatlanul… A galóca-pöttyös pokróc még mindig rajta volt…
*
A kő hajtűi, pengéi, szögei, medúza-szálkái… Igen, ezek is fegyverek – szólott az öreg, sportos Érvágó professzor, aki nem félt vacakolni a parti cápákkal, sem takarásban, sem tépőfog-védő öltönyben, sőt: a Jó-remény Estélyek okán soha nem volt rest megmerülni Lady Loletta mély-léptékű közelségében. Igaz, mostanság ritkábban tartott az alkalmi grimasz a „zarándoklat” combtő-kegyei által, mintsem, hogy megkövessék az utódok (nem létező) előjogait a megszokott szeszekkel…
A körbeolvasók alvajáró csoportja is megjelenik (csokorban), tiszteletben tartva mások kutyájának templomát, amíg a slepp (sleeping-pong) frekvenciája bele nem egyezik abba, amibe bele-nedvezni (szinte) lehetetlen…
A kocsi-átkozók, a tapírral álmodók, a pecséteket pecsétes pecsétre pecsételők, a paróka tisztviselők, a gumiégetők, a hátrafelé horkolók, a hártya-húrozók és foltozók, de legfőképpen a spontán integetők pedig nagyon remélik, hogy a közkönyvtár szabadszólása (obszcén or not szén): publikussá válhat, mert mindez: ama (mindhalálig) örömivók és érdekeket nélkülözően hadonászók intim-nyilvános joga!
Ezen irányú eszem-szent-enciára a Hoochie Coochie Man-ek és a Manish Boy-ok válogatott kórusa is közeledik – és igencsak jelenmúltat mutat az értelmetlen toporgásnak…
A lé(t)ben feloldódó igenek és igenidők identitás-kérdésekben fürdőztették jelen(t)ésüket, míg a pultnak támaszkodva így kurjantott Tövis K. Tódor, a nagy kalandor: „hegyezd a pennát, ne sopánkodj!” Közben dupla grafit-hegyű kis ceruzájával kalligrafikus mozdulatokat téve, a korsó levébe firkálgatva motyogott tovább. Habra hablaty, hablatyra hab, hab és hablaty… Mindezt nehézkes (májon túli) oldal-légzéssel, az energiákat is ellenőrizve s lepuffantva néhány (képzeletbeli) idegvégződést, majd bőszen pöfékelve, lassítva farolt a szemközti Molly Heringjei söntése felé. Ő volt az a Kóbor Tódor, aki hajdanán egyszerre kirándult és mártogatott, nadrágszíjait szította a vad szélben és galoppozott, ügetve öntött ürgét szívesen, ráadásul dörzsölve is volt szerencsés a szoknyások próbálgatása közben: timsóval, sebbel, gézzel, vérrel, borostával, szeszbetéttel, eszméletlen szentbeszéddel, szóval (v)egyszerűséggel elegyen, majdhogynem natúr-nászosan. Ó, szoknyanász az avaron…
Pukkelsen Tilltold: a kiemelt vendég-szónok is ott állt a söntés (s)érthetetlen pontján. És szólott is (belbegyes-becses) ékesen: „jó hölgyek és jó hígmolnárok!, hahogy jóanyámnyám pletyka-mondotta da-da-dadogva és mindkét oldalra (hold-dalra) hajolva, az ajtófélfákat is nyaldosva, mint hahogy a tyúkmellű Kotkin Kinborda is mondotta volna: hét tölgynek korát preparálni lehetetlen, miközben eme időket átrettegvén a montybunkumi izzószén okozta forró-sötét levegőben, melynek levében nem csak ezer gőte főtt meg, ahol lenne még mit lerántani a mélységes méhbe, ahol Devi és Belze zárványai, parázsló árnyékai tették tettlegessé a meglepetés (kegyvesztett) zálogait… Vagy tekints a különleges Moyra Mortimorra (a ketreceken át): végeláthatatlanul özönlöttek felé a ráengedett, majd belé-áramló, milliónyi apró-halrajok, sikamlós démonok, míg el nem telt a végítélet nyálkás tömítéseivel… – Ám az Ámen ideje még így sem teljesedett be az éjfél hurkolt hozadékai mögött…”
*
Disintegration. E lemez töredékei szűrődtek be a hajnalodó teraszról. Előtte, az éjszakában, a ginnel való virrasztás előtt a Broken című film ment lehalkítva. A szlovén feliratozásra időnként kínai betűk folytak. Panoplus és alkalmi ismerőse, a leíró: apatikus bódulattal élvezték az estét…
*
Polipsaláta. Aprókat ráng, már nem csápol. Mellette, hatalmas fémtálcán: lapított rája lepény-formája. Halálos, duplasoros tű-fogazata mögül holtában is méreg-bűzöket lehel…
Távolság. El.
*
Formalisa!
Szerethetnél – s szeret(het)nélek minden alakzatban! Kiterített-beforgatott spirálban, plasztikus résekben, pulzáló falakban, tágított tér-tudatokban…
Seapoint!
Sós csepp a szembogárban. Kristályok, oldatok; higanyos-medúzás távcső-szemben úszik a horizont. Lebegve hullámzik, vissza-visszacsap, a kristályos oldódásban egy-egy szó a hab…
A szem partjait lassanként kimosva, a bogár mélysége mögé kúszik-hullámzik, ivódik a só, a hab… Beljebb s beljebb mosódik – s mélybe, mélyre hat…
Egy hínáros szemfény-zsinór a mélyből visszahat, mint felszaladt harisnyaszem, mint nem várt gondolat…
Egy kilenced a kilencedért (e kilengés mit sem remélt): vegyék hát komolyan a bizonyos hibákat – szólt ki a narrátor (bizonyos harántból), a csúnyakérését a mindenség(i)nek! Most a torkok is visszanyelhetnek sokat, amiket a nagy számok és számlák nem is reméltek előtérbe helyezni: nyeletnekek vezérsége, gégeláthatatlan minősége által a sírókúttól – a síró babaszobák díszüvegcséiig, nem is simogatva a hintalovak hímtag-törmelékeit, mert a nemkívánatos nyelések (cumi or not cumi) eltitkolása: társadalmi zaránd… – Idézte fel a mielőbbi ízeket (persze, hibás tájszólással) egy idősebb örökösnő, akiből a mitsemtudás vizenyős mosolya egy remélhetetlen térképre csordult, ama eszelős sugallatokkal, aprop-opponális* elszíneződésekkel lélegezve, amit az el(v)kívánás asszonyi zuzmója, obsitos-női démonológiája csak megkívánhat…
Intermezzo, glossza vagy utórezgés:
A nevelőkkel való szembeszegülésnek és / vagy *opponális viselkedésnek hosszú távon a fiatalokra káros következményei lehetnek… – emlékezett vissza tanulmány-töredékére a kiélt, immár obszcén tetoválásait hullató intézeti nevelőnő, aki beteges gerjedelmekből fakadó szexuális bántalmazásait pszichikai módszerekkel ötvözve: több leányt juttatott az emberi-társadalmi szakadékok mélyére…
*
Az előttünk gondolkodókat (most így képzeljük): csak az ezeknél nagyobb kontrasztok délben a cipőből egérré változva kérdés apály-dagály bőrkeményedése írhatja alul, mert a fiatalmentesség álszakálla, mell-bedorombolása árnyékolódik itt be (haj-bokrokkal, szippan-társakkal): felporszívózva az andaxiai győzelmek gyötrelmes befektetéseit (inhal, next-nyahal, övsömör, pléh-tompor)… – No comb-met-é-lőő hagy-ma-csussz-an-áás a hormonok (k)övezetén…
*
Nem beszélve (itt) a szomszéd Omár nevetéséről. „Don-hányozz és kók a csóók” – röhhentett ezen hetente hetvenhét és félszer, de úgy, hogy a juhfark tenyészet elszabott nadrágjai motorfizikailag hozzákötöződtek a környezet érzelmeihez. –
Ezek az oda-fél-figyelés évtizedes helyzetei minduntalan lenyomták őt a fél-hipnózis (vagy a reménykeltés) tömjénes talajára… – „És áthozott legyen…” – Mondotta még, és elnyiszatolta a fényeket s az orrsövény-ferdüléses adaptációkat Szt. Iván éjjelén kötél-kilengéssel (doh-hánya-teli fulldok-okkal) „élte” meg…
*
(Nem) kis malíciával élve: a Nagy Terv árnyéka mögül (szünetképpen) egy ördögi gépezet tekint az olvasó felé ~ gyári száma 1/1 = 2/2 = szakrális mini-őrület ~ s ő továbbítja pl. a delejezett korsókat, ahogyan egy dervisi vitorlás körbejár (hiszen így hirdeti-pörgeti a dagály); mert a bűn és tetszése nem afféle páratlan fényű papucsnász-altatás, sőt: snuff a muffból, ó, ó, netovább-altagi tubák! –
Mindezek (s rémkezek) befolyása által Ignis Ingohypster villáma csaphat a tejelő búvárhal-csapat elektro-mosott csodáiba, miközben minden férfit ürömökkel hág és igáz az alsó-dublini bár (Night-cap*) söntésében a megnevezhetetlen tulajdonos: meglékelve, hátulról becsapolva s visszacsappantva az élőholt „szívekbe”… – Ó, *Ivó a hagyományos hálósipkához!
Nóra horgonya: vasmacska-orr.
Nóra orra: vashere és bársony-ólom.
Nem állunk messze a közelség távolától.
A közelségtől sem állunk nagyon távol. – (?) –
Nem. Ám senkit ne zaklassunk reményekkel. – (!) –
Surranás. Agyvelőkkel töltött (keményített) kalapok haladnak a Fő-nix ivó felé serceg-zizegve, hogy még ott (is) egy „utolsót”. Bicegve. – De legalább egy „utolsó előttit” a kilépő(k) előtt…
*
Karizmatikus harántok együttállása. – Ezt a kiállítás-sorozatot is megtekintette az utazó nyájas társasága, miközben egy lovaglóöltönyös férfi vágtázott be a galériába, e szavakkal maszatolva a falakat (és a falatokat): kutassák csak át bomba-gyanús öltönyömet, ám ha ez nem lesz jó irány (irány Pirán), bumm! – De amikor Tersee & Mersee rávetették magukat a „lovas” zakóujjára, akkor az megzabosodva hátrált és így nyerített: ne érjenek elégiámhoz, hiszen a viseletemet átok sújtotta! – Majd átgaloppozott (természetesen gyalog) a szomszédos horgonyok és vas-csődőrök kiállítótereibe és teljesen nyoma veszett… –
Tersee & Mersee hozzáfűzése ezen esethez: egyazon alak, akiről a lovak mit sem tudnak, tehát a nevetgélés geg-hatása (manír-degradálása) és a romlott pezsgők ragadvány-párolgása általi futóbolond, aki még a legszabadabb dialógusba sem passzol, tehát e félrekergült alak sehogyan sem illik a konjunkció talpazatába, de még a mellék-szárnyába sem, még ha az egyén pata-rezonanciális is; mert rosszul sül el (itt) mindenki, aki zabkásás pofával könyörög némi libidóért: főleg, ha azt a nem-létező uraihoz intézi ó-hajtva…
*
A szeléncella nedvedző hívása végett: a korcsma (ismét) berántja (fixálja) a népet. = Ma: gába… – A „szalon” fura ura felhörgött szitkokkal, hígított rundokkal gargalizálta (köptető-kristályosító) mondókáját: halnyálkás szagokkal, petróleumos lámpással a korán (túl-kormorán) érkezett nemdégekhez. A készülékbe (gégerák-tolmács-rádió-riadó-hang-szórvány-recsegésbe) mondologva: igenis, pórázon voltak mindhalálig, éjjel-nappal – és azt (t)ehették, amit csak… és még vicceket is szállítottunk nekik a döcögősen felmeredő macskakőúton; tudósnyelven szólván: a gén és a csapat, a látvány és a merészség, a kandúrság s a legénység… mind-mind rendelkezésre álltak… Több sem kellett volna, de nem bírta a prototípusuk-pusuk-pusuk; top, toplák, topornász, tosznyák, nyákombák, tormaláz, naa… Ó, szaténtérképek a hón alatt; lélegzetek büszke ambróziával visszatartott bája, régi (ki)sülések a keblen, szűrt ta-lány-okból nyerve eleve (eleven) erőnlétet… –
És ne feledjük Edét se. Naa, őt ne! Jahayahoo Ede! Ő felügyelte a csürhe nyársaságot, a csehót, a párzások levét, a kifőzések kicsordulását, a nemek csillámló nedvezetét, a nevek cuppogó eredetét – majd főfőleg a szfinxi párocskákat, miködben a szerelem csupán csuporkék csurr a cupp-ban, avagy inkább csak mellékcél volt, termék a tea(m) érdekében… Ezért Edét üzelmek üdvözölték, akárcsak a kedvenc vidrát, a hódot, a tengeri polipmedvét, a poszáta-mormotát vagy a fókák fókájának játékos-tajtékos kedvét… Iszaptengerek terra-tipikus gnómja; teve-szörny-hydra-kecske! –
Igen, ő volt az (Ede), aki bejárta pl. a Thalasso-tengeri vagy a jeges-rekettyésbeli torlaszokat, de még a Berr Ingatag szorulásain is könnyed-szökelléssel hatolt át…
Mindezt szótár-szórványosan, heave(n) nélkül: émelygés, hányinger, mekkk-hökkenés, visszahőkölés, veté(lé)s-(f)elemelés, velős (sz)ívdobogások nélkül…
*
A fakasztófa árnyéka (is) ráng, vetül…
A közlegelők (tragikus) állapota (ma-tegnap): acélrozsda méreg-kék…
A ko(z)mikus közlekedők (karmikus) állaga: felhőleülepedés-lepedék…
A fakítófa szintetikus ágyéka (is) ránk vetül…
A „közlegelők tragédiája”, avagy az ökoszisztéma, a lehetetlen globális közterek (édesvizek, parkok, tengerek…), légkörök problematikája / a tudomány- és a bioszféra (tudat) hasadása. – A csőlátás veszélyei az (anti) optikus derengésben; beszűkült tudósok maszturbációja, szánalmas-keserű hisztériája ott, ahol már (ki tudja mikor) megtalálták az elhízás génjét, ám az „éhezés génjeit” nem tudják kiiktatni… – Hogyan hihetnénk például a csodaszerek csordaszellem nélküli gördülékenységének, vagy éppen a (lelkiismeret által ignorált) „humán genom program” alapjait (ismételten) megingató „önellátó lét” fejetlenségének? – A „legalapvetőbb” kérdések: nem kérdések! – Ó, noxia microcosmica!
Új eszmélet szükségeltetik! Új (vissza)szédüléses ön-termékenyülés…
*
Itt pedig a koperi-pirani (Tartini) rádió „hírei”.
Nick Župančič: Szlovénia új szövetségi kapitánya hatalmas meglepetésre tett szert, főleg toronymagas csapatával (szabad ordításban), a szertelenség jegyében…
Fojkar Župančič – aki nem mellesleg Helena! –: nőikari hadnagy, a Musica Nostra Karnagyi Nagynője, nevét a ljubljanai fiatalok szeminárikusan is emlegetik…
Metka Župančič: úgy hírlik, hogy főleg, de nem utolsósorban: vendégzenész…
Tara Župančič: a Miss Alpe Adria 2009 első helyezettje. A 177 cm-es szépségű tengerparti tehetség portfóliója közismerten: 79-57-90…
Oton Župančič: költő, műfordító, a szimbolisták, dekadensek szlovéniai kiskövete; Kette, ill. Cankar mellett: a modern túlélés egyik jeles alakja. Shakespeare-átültetések fonódnak össze benne a romantikus fennsíkokkal és a kozmopolita szemlélettel… Ő, a híres cérnahangú…
Az időjárás folyamatos, minden más (is) változó, változatos, mondhatni: esetleges…
*
Aaataätaaã…
Sejtmag. Annak pálcája. Phagein enni. Bakterion. Gyökér. Lámpagyújtó (pálca?). –
I üa ia enzimoja – en la stomako ii hoja…
Sporangium, vagy annak az alján lévő gyökérszerű képlet, azaz: rizoid…
Aaaaaaaa…
Aaaton adaton aa…
Academy…
Aaja zaja raja baja haja kaja maja vaja: apja faja alja adja falja…
Aakhus. –
Aal hal dal bal cal fal sal aral…
Agaard…
Abapusztai Babapusztai Agapusztai Zabapusztai Abczuk Fundalook…
Aaaroon…
Szívóka. Csáp. Csigavonal… –
Botos fürt. Bimbó-sarj. Göcsörtös. Spórás.
Szőrszál. Tömjén. Párnabél. Tünde-rés.
Tömlő. Ék. Zsák-gyűrű. Csomós prés. Kór-nász.
Geniculum.
Antraknózis. Kelevény. Cumi. Betevés.
Hólyag. Kéreg. Zacskó-nyű. Tufa. Nerc-kelés.
Kondíídiium.
Csillám. Porc-morc. Didyméla.
Helikális. Aszott spóra.
*
Elréved vén…
Felriad ván…
Oszakában, oposszumos éjszakában,
pézsma-kencét felszippantva,
síkos-mézes végtagokkal:
bujálkodott két nagy kappan;
s két jól képzett gésa-panda
a Hold-spermát nyalogatta…
Innen-onnan májas velőt, polip-taknyot
(pépes pacalt pudingosan) lefetyeltek:
kikből milyen nedvet nyertek…
Honnan – s mennyit: köldök-szőrbe
beleszáradt, végbélgyűrűből kirágott
ondó-kását, hús-cafatot, bőrcafrangot,
és ki tudja még honnan – és mit,
ám minden szakadt, vérzett, tágult…
*
Az utazó megrázkódik.
Panoplus a part kőzetei felé tekint.
A leíró is megrázkódik.
Az utazó már kövek között ül.
A kövekkel való foglalkozás (a módszeres és érdekek nélküli foglalatosság): gyógyít. Hat. Gyógyíthat…
A leíró elfordul – – –
