Ezért maradt meg zsidónak. Ezért a szédertálért. Amely újraértelmezte számára a szabadságot. Megmutatta, hogy a megszabadulás nem a fáraói birodalom ásatag története. A mindennapok részévé tehető. A hófehér, egyenes vonalú tál a saját léte szabadabb értelmezését tette számára lehetővé.
Ha csak a hátlapot elolvassuk, már a közepében vagyunk a történetnek: második világháború, szerelmesek, zsidó hagyományok, párhuzamos történetek, és nyomozás a nyomtalan múltban vagy a feltételes múlt időben. Ennél azonban jóval árnyaltabb a történet.
A gilgul szó körforgást jelent héberül, a lélekvándorlás kabbalisztikus tanát hívják ezzel a szóval, s ez kérdések egész sorát vetheti fel. Lili és Gyuri erős szerelme korábbi életekben gyökerezik, vagy tovább tart a halálnál? A névvel együtt a lélek is továbbvándorol? A történet stílusa beszippantó, és mindegy is, hogy vannak-e válaszok vagy nincsenek, nem is fontos, hogy mennyire valós dolgokról van-e szó: egy fiatalemberről és egy lányról, a gyökerekhez és a jelenhez való viszonyulásról. A konzerválódott, nagy szerelemről a fejre fordult, nagy időkben.
Az 1940-es évek és a kétezres évek, helyszínek és szereplők váltakoznak nyúlfarknyi, emészthető hosszú részekben, Sági György kiváló drámai érzékkel illeszti egymás után a fejezeteket. Jó érzéke van a feszültség kerek arányú megteremtéséhez és megtartásához, ha a karakterábrázoláshoz kevesebb is. De összefüggésben láttatja a dolgokat, az emberi lét szélsőséges helyzetei, szituációi és az átélő érzelmei plasztikusan jelennek a történet során.
S nemcsak a főhősöké, de a fel-felvillanó mellékalakoké is: az elnyomó vagy az elnyomott oldalon; paraszt, fegyveres katona, tanár, munkás vagy diák. Azt ugyan nem ismerjük meg hogy milyen emberek, de megtudjuk, hogy hogyan viszonyultak ahhoz a bizonyos élesre töltött szituációhoz. Nagy emberek és kis emberek, akik változtatnának a helyzetükön, de a történelem erősebb náluk. Hiteles emberi magatartásformákat, egymástól eltérő reakciókat látunk a felfordult világrendben, s a vihar közepén két fiatalt, akik mindössze egy dolgot akarnak: túlélni a háborút. És az összetartozás és az identitás segíthet ebben. Vagy van, hogy nem, de az élet akkor is érzékelhető: a halálban, a szerelemben, a megfeszített időkben.
Szaggatottsága ellenére igen koherens a kötet, érdeme ez az elbeszélői stílusnak, a szereplők jó arányú szerepeltetésének, és a finom szimbolikának, mely átszövi a fejezeteket a széderestétől a párizsi nőkig.
A szerző nyomozása ez a könyv, vagy csak egyszerű emlékeztető, hogy most béke van, legyenek akármilyen hőbörgések? Ami biztosan: emlék állítása néhány ősnek, és sok ezer zsidónak és magyarnak, akik emberek próbáltak maradni abban megfeszített korban. És ma.
A megszokott hang lelkiismeret-furdalást okoz. Mintha közöm lenne ahhoz a valamihez. De éppen most, az utca másik oldalán akarom megmutatni, hogy semmi közöm sincs hozzá. Soha nem is volt. Vagy ha igen, hát szeretném elfelejteni. Amilyen gyorsan csak lehet. Búcsúzni kellene. Az egész csak tévedés. Azt, hogy itt születtem, itt nőttem fel, hogy itt temetnek el. (…) A hang hallatán mégis megálltam. És maradtam. A szegényekkel, sántákkal, vakokkal és hülyékkel. Mintha magam is közéjük tartoznék.
Lili beszélő viszonyban volt Istennel. A számonkérés persze nem a megvitatás egy formája. Úgy tűnik, Isten sem ragaszkodott a hithez, hogy fenntartsák ezt a kapcsolatot. Lili ennek köszönhette, hogy Gyurival is találkozott néha. Végül is reménykedett. Körülötte mindenki ezt tette. A zsidók is, akik hazajöttek. Ki a családjában, ki a hazájában, ki egy másik hazában. A legtöbben csak magukban. Lili tényként tudatta Istennel, hogy szerelme nem végezte el a feladatát itt a földön, ezért szüksége van rá. Itt, e földön. Neki is. Ami a Teremtő szükségét illeti, azt döntse el ő maga.
Sági György: Gilgul. Scolar Kiadó 2014.
