A ’70-es évek vámpírjaiI
„Ha szabad tudnom,
szenvedett valaha vérszegénységben?”
Dr. Nietzsche (La strage dei vampiri, 1962. Rendezte: Roberto Mauri)
Ó, azok az ősidők,
panelházakban
szunnyadó készülők
gyermekek
fogantatását
álmodták, igen.
Nappalokon nem,
de éjszakákon át
ezek a fantázló
hős szülők
szajkózták:
klafa, hemoglobin,
aha, kromoszóma,
klassz, iksz és ipszilon,
vámpos panelkóma
Domus-vánkoson,
ó, mindenük lett
ez az álomvilág.
A fogantatásunk
maszek volt, mondták
fogsoron következő
hagymás vér partijukon,
és vicsorogtak áthatón
egymásra, s a tükörben
nem látták önnön
átlátszóságukat.
És az NDK-s ultrahang
kimutatta
a jövendő utódot,
engem, Zsoltot,
a szívet, a torkot,
a szájban harapni
készülő késéles
szemfog.
Na, nem akkorák voltak
még, mint vamp apukának,
csupán félkövérek,
s látták még a félelmesen vérbő,
rájuk csukható, pici babaszájat.
Kult aura
Kultikus lesz
ez az év is,
valami elterjed,
mást megfékeznek.
Kultikus lehetek
én is,
elterjedek,
fékeznének.
De öntörvényű
őrület,
zseniális
önharang!
Arról kondulok majd,
csengőhangotok
leszek, felvesztek,
rögzülök,
és belebongulok
beléletetekbe.
Kultusz tuszkolás,
etika és dietetika,
megerjed
és megmérgez,
de így, zsurnál zseniálisnak,
egészben
meg kell hagynotok!
Kultuszos lesz
ez az én is,
az öntörvényű,
éles eszű
énem,
saját mém!
A Ti éneketek?
Megmaradtok
a mindennapi
éljen-éljen
zsúrnál,
koccintotok óránként
Székelyhidi úrnál,
kéz-szájmagas vendégnek
áll a csókos világ, és az
a kerítésemig tart
és tán onnan tovább!
Aztán, hogy
elég a kézcsókból,
kordulóra fogja a gyomor,
kondul a hang,
jöttök, újra
enni, meg-megcsikorduló
gyomrotokkal nyúlni-nyelni.
Szélesre hízott mellkassal
bőrig szentelt vízben
kultusz-mellúszás.
Kiterjedésünk Veletek immár,
amíg a kerítést eltartó
karónk s onnan túl!
Ha kar karban belehúzunk,
együtt,
mindig elkerülnek,
mindig sikerülhet,
hogy mást fékezzenek meg.
Számíthattok rám,
Titeket mindig
védni fog
olyan szép
harangkör
aurám!