Szabó Kisanna versei

Apa nyakában

betonkígyó az utca
bokrok zöld fodrai
huppangatnak rajta
ahogy lépkedek
jobban feltűnik
hogy a járás hatására
a talaj tálcája
rajta a világgal
hullámzik
csak a percepció
egyenesíti ki
kislánykoromban
apám nyakában ülve
hintázott a világ
csodáltam őt hogy
ekkora kilengésektől
sem esik el
gyereklépteinknek
kisebb az amplitúdója
ahogy felnövünk egyre
nagyobb mértékben
kell kiegyenesítenünk
haladás közben a valóságot

Istennek tudnia kell

(Alias Kántor Péter)

Istennek tudnia kell
hogy vele képzelem el az életemet
hogy túl szabad vagyok hozzá

hogy az életemmel képzeli el a létét
hogy túl megfoghatatlan nekem

Isten biztos érzi, hogy
néha unom a játékait
hogy nem hiszek a szolgáinak
mert nem az ízlésemnek megfelelően építkeznek

Istennek tudnia kell,
hogy unalmasak a játszmáim,
hogy nem hihet sok velem dolgozónak
mert építkezésünk nem a tetszése szerint való

Éreznie kell,
hogy mikor ne érjen hozzám
hogy mennyire vágyom rá

éreznem kell
ha nem mehetek hozzá
hogy vágyik rám

Istennek tudnia kell, hogy teljesen teljes
hogy infinitezimálisan totális a nüanszokban
hogy a mindentudásban nincs meglepetés

Tudhatnám, emlékeznem kell,
hogy infinitezimálisan totális vagyok a nüanszaimban
s hogy meglepődhetek

Olyan országgal

Én olyan országgal szeretnék élni,
Ami nem ijed meg a saját árnyékától,
Ami elfér Európában,
Ami megfér a bőrében.
Ami majd kibújik a bőréből, de csak picit pálinka.
Ami őszinte. Nem dohog.
Ami permakulturált. Ami homeopátisásan is meggyógyul.
Amivel lehet táncolni s nem fekszi meg a gyomrom.
Ami falukukta.
Ami lendkerekes, s nem kell vigyázzban állnia.
Ami fogad és küld. Befogad. Elfogad.
Amitől nem fájdul meg gyakran a fogad.
Amit szelektíven is lehet integrálni, s ahol fékezett habzású a politikus.
Én olyan Magyarországot szeretnék, aminek sok aranyhala van.