A Biblia elsősorban saját korának könyve. Az Ószövetség elismeri pl. a testi fenyítés vagy a bosszú jogosultságát, de nem árt észrevenni, hogy nagy mértékben vissza is szorítja. A vérbosszú helyett embert öltem, mert megütött, 1Móz.4, 23kk a jus talionist ajánlja: szemet szemért, értsd: egy szemért csak egy szemet! A maximálisan megengedett 40 botütés 5 Móz. 25, 1 kk, ahol az embertárs megalázásának elkerülése azért lényeges szempont) pedig, összehasonlítva Hammurabi vonatkozó törvényeivel egyenesen emberbaráti intézkedés. Ami az Újszövetséget illeti: nincs szó például arról, hogy el kellene törölni a rabszolgaság intézményét, lévén hogy az Isten-és emberellenes (mert nyilván az), csupán annyiról van szó, hogy a dominus-rabszolga viszonyát a Krisztus-hitben újra kell gondolni (lásd pl. Ef.6, 5kk. Vagyis
az ős-kereszténység nem a kereteket akarta lecserélni, hanem az adott keretek között a jelenséget magát szándékozott egy másik dimenzióba átemelni. De – mint tudjuk – éppen ez a nem-forradalmi hozzáállás vezetett el a rabszolgaság eltörlésének igényéig.
Ami a gyermekek „bibliailag ajánlott” testi fenyítését illeti a Példabeszédek könyvéből szokás idézni a következő igeverseket:
„Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti.” Péld.13,24
„A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle.” Péld. 22,15
„Ne sajnáld megfenyíteni a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal. Te csak bottal vered meg, de lelkét a holtak hazájától mented meg.” Péld. 23,13-14
„A bot és a fenyítés bölccsé tesz, a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára. Sok ott a bűn, ahol sok a bűnös, de az igazak meglátják azok bukását. Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne.” Péld. 29,15-17
A Példabeszédek könyve afféle közmondás-gyűjtemény, és a közmondások, miként ez köztudott, mindig az igazságnak egy mozzanatát villantják fel, és mindig „tapasztalati alapon”. A „nyugtával dicsérd a napot” közmondás pl. nyilván nem azt tanácsolja, hogy napközben ne lenne tanácsos dicsérni a napot, hanem csak annyit, hogy érdemes nagyobb időszeletet szemügyre venni, ha értékelni akarunk. A tanácsok mögött az a tapasztalat húzódhat meg, hogy
az agyonkényeztetett, túl-szeretett gyermek könnyen jellemhibás lehet.
De akár más értelmezés is lehetséges, ti. a vessző és a bot (mindkettő a pásztoréletből vett kép) a Bibliában elég gyakran Isten vezetését, gondviselését jelenti Ézs.4o, 11. Zsolt.23,1-4. Továbbá a szó, amit a nemzeti fordítások általában a „gyermek” szóval adnak vissza, noha ritkábban jelent gyermeket is, gyakrabban jelent serdülőt, fiatalembert. A Példabeszédek könyvének szellemében
a fenti tanácsok akár azt is jelenthetik, hogy az apák, mint nevelők tanítsák serdülő fiaikat Isten ismeretére – ez lenne az a bot, ami bölccsé tesz.
Az Újszövetségben a példabeszédbeli tanácsoknak – már amennyiben szó szerint értelmezzük azokat – talán éppen az ellenkezőjéről olvasunk. Az Ef. 6, 4-ben Pál azt tanácsolja az apáknak, hogy „ne ingereljék gyermekeiket”. A kifejezés parorgidzein egyszer használatos kifejezés az Újszövetségben, így nehéz meghatározni, hogy mire is gondolt az apostol. A görög igét így lehetne fordítani: ne haragítsátok meg, ne bosszantsátok, ne tegyétek indulatossá. A hasonló tanácsot megfogalmazó Kol.3, 20 igazíthat el némileg az apostoli tanács értelmét illetően. A kolosséi levélben ugyanis ez áll: apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek. A textusban nem a parorgidzein, hanem a hasonló értelmű erethidzein ige szerepel. Hogy a tanács konkrétabban mire vonatkozhat, azt az indoklásból következtethetjük ki: azért ne ingereljétek gyermekeiteket, hogy ne legyenek bátortalanokká. Az athümein ige jelentése: félszegnek, kedvetlennek, szomorúnak lenni. Ilyenné pedig egyértelműen a többé kevésbé állandó verbális (vagy fizikai) fenyítés, agresszió teszi a gyermeket. A verbális és fizikai fenyítés helyett Pál a nevelést ektrephein ajánlja, oktatással paidea és intéssel, rendreutasítással nutheszia.
Összegezve,
az Újszövetség nem ajánlja a testi fenyítést a gyermeknevelésben (talán éppen ellenkezőleg), ám könnyen lehet, hogy – felelősebb értelmezésben – az Ószövetség sem kardoskodik a testi fenyítés mellett.
A 444, a HVG és a DRÓT által is vitára bocsájtott, Dr Kuzma-féle könyvről magáról nem nyilatkoznék, mivelhogy nem olvastam, és kedvet sem érzek az elolvasásához, de annyit mégis megjegyeznék, hogy amennyiben keresztényként tanácsokat osztogatunk, nem arra nézve kellene tanácsokat megfogalmazni, hogy miként verjünk hideg fejjel, „pedagógiából”, ami a legteljesebb perverzió, hanem arra nézve, hogy mit tegyünk, ha dühünkben (és nem bibliai parancsoknak engedve), mégiscsak meghúzzuk gyerekünk pájszliját vagy adunk neki egy nyaklevest.
Szerzőnk lelkész a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben és filológus, a Laudator blog szerkesztője.
