2020. május 18., hétfő
Elkezdődik az enyhítések fázisa, írja több hírportál. Miközben Iránt elérte a második hullám. Nálunk az országos felmérés eredménye azt mutatja, hogy 0,6 %-ra tehető a lakosság átfertőzöttsége, vagyis attól a bizonyos oly sokat emlegetett nyájimmunitástól olyan messze állunk, mint Makó Jeruzsálemtől. Ahhoz ugyanis, a szakemberek szerint, körülbelül 60-70 %-os átfertőzöttségre lenne szükség. De lehet, hogy az nem is cél. Mármint a nyájimmunitás. A lényeg, hogy fölkészültünk, nem ér bennünket váratlanul a második, harmadik (stb.) hullám. Bár az se kizárt, hogy nem is lesz. Vagy nem olyan. Vagy.
Hát, eddig sem volt egyszerű eligazodni a szakértő és szakértelem nélküli vélemények útvesztőjében − ezután sem lesz az.
2020. május 19., kedd
Meddig tart még?, teszik föl a kérdést egyre többen. Meddig tart még a karantén, a vészhelyzet, a rendeleti kormányzás, a…? Meddig tart még? a címe Tömörkény István egy 1915 végén írott tárcájának, amelyben a szegedi Vanélia (valójában Valéria, ma Bartók) téri piac világa elevenedik meg az olvasó szeme előtt, ahol is a történet címét adó kérdésre a harctérről érkező sánta hadfi először a királyi szlogennel válaszol: „Karácsony előtt vége lössz…” Majd kisvártatva így egészíti ki: „Ha pedig véletlenül karácsony előtt nem lönne vége, akkor majd vége lössz karácsony után.” − A történelem a keserédes paraszti fekete humort igazolja, végtére is még három Szenteste telik el, míg 1918 őszén véget ér „e nagy tivornya” – hogy újabb borzalmaknak, s legvégül Trianon sokkoló fájdalmának adja át a helyét.
2020. május 20., szerda
Politikai és társadalmi jelszavaktól hangos a magyar közélet porondja. Frázisok fölkavart pora szállong a viharoktól vemhes levegőben, de ezek a viharok csak üres és meddő szócsatákban sülnek ki a dunaparti kupola alatt. Míg a lét és nemlét nagy kérdése lebeg mindnyájunk gondterhes feje felett, addig heteken át arról viaskodnak a nemzet atyái és a nép bölcsei: csonka, nem csonka, mint ahogy a szenvedélyes játékosok azon veszekszenek, fej vagy írás, dupla vagy semmi. Fáj látni a kicsinyes tülekedést ebben a nagy problémák lavináját görgető időkben, fáj szatírát írni akkor, amikor eposzi és tragikus nagyszerűségek ideje van: szellemjárása a múltnak és indulója a jövendőnek e végzetes jelenben. A jelszavak politikája csődöt kezd mondani, a kiábrándulás waterlooi szele fújdogál a közéleti berkekben.
( – olvashatjuk a Délmagyarország 1920. május 20-i számának címlapján.)
2020. május 21., csütörtök
Ma egy híján 550 évvel ezelőtt született Albrecht Dürer, a német reneszánsz képzőművészet talán legismertebb alakja. Családja Gyula mellől, Ajtósról származik, a nevük is onnan ered (az ajtó németül die Tür, a Türer pedig nagyjából ajtós). A grafikus és festőművész aranyműves édesapja 1455-ben érkezett Nürnbergbe.
A feleségem nagynénje Nürnbergben él. Két-háromévente eltöltünk nála egy-egy hetet. A városban tapintható a középkor hangulata. Emlékszem, először pár napos bécsi tartózkodás után érkeztem meg oda, s a kontraszt egyenesen letaglózott. A vonatra még a csillogó-villogó, nem ritkán giccsbe hajló, nagy- és nyárspolgári Bécsben ültünk föl, de a nürnbergi szívmelengető középkorban szálltunk le…
A második világháborúban a szövetséges légierő porig bombázta Dürer városát. Nem mintha bármilyen katonai vagy stratégiai jelentősége lett volna. Szimbolikus jelentősége annál inkább. Az egykori birodalmi város, ahol császárokat koronáztak, Hitler számára is a legitimációt jelentette. A Reichsparteitagsgelände, azaz a Birodalmi Pártnapok Tere Hitler megalomániája mellett egyfajta kapcsot is jelentett a második (a Német-Római) és a Harmadik Birodalom között. A császári koronázási jelvényeket a XV. század első felétől a XIX. századig ez a város őrizte, ezért volt annyira fontos a náciknak: a Birodalom jogfolytonosságára hívták föl a figyelmet Nürnberg révén. Szimbolikusan. Amiképpen a szövetséges légierőt is a szimbolizmus vezette, amikor porig rombolta a várost. A legfőbb náci háborús bűnösök perét sem véletlenül rendezték a Pegnitz partján. − A szimbólumok, lám, ilyen fontosak, még ha egyre kevésbé is veszünk róluk tudomást.
A nürnbergiek évtizedek alatt, kőről kőre építették föl újra a városukat. Áldja meg ezért őket az Isten.
2020. május 22., péntek
Nagyon éreztük mi, szegediek azt a bajt, hogy bár két leggazdagabb megyénk élelemkiviteli kapuját képezi városunk, el voltunk és el vagyunk zárva Torontáltól és Bácskától. Félév óta várjuk, hogy az élelmezési kapu megnyíljon, s hogy Magyarországnak ezen nagy városa, a két leggazdagabb megye szomszédságában, nem fog elpusztulni.
De nem történik semmi. Pedig hatóságunknak nem a kolozsvári egyetem idetelepítésével, hanem inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy a maga részéről is kövessen el mindent, miképp Újszeged gazdasága ne legyen már tőlünk továbbra is elzárva. Körülbelül 60 év óta vagyok Újszeged nagyobb földbirtokosainak egyike, aki legerősebb férfikorom munkásságát e városrész fejlődésére fordítottam, azon hitben és reményben, hogy talán végnapjaimat e gyönyörű városrész üdülőhelyén tölthetem el. Ezen hatóságunk által folyton elhanyagolt városrész értékét a jövő nemzedékek bizonyára fel fogják ismerni.
(Pillich Kálmán, 1920. május 22. (Délmagyarország)
Budapesti keltezéssel jelenti a M. T. I. Szegedi újsághírek szerint a szerbek Újszegeden kihirdették Újszegednek szerb impérium alá való helyezését, illetőleg ennek a területnek annexióját. Illetékes helyen érdeklődtünk a hír valódisága iránt és azt az információt kaptuk, hogy annak semmiféle komoly alapja nem lehet, mert a békejavaslat értelmében, amely most vár aláírásra, az antant Újszegedet és annak vidékét is magyar területnek hagyta meg, és így minden ezzel ellenkező törekvés, vagy szándék azt antant-hatalmak támogatását nélkülözi.
(Délmagyarország, 1920. május 22.)
2020. május 23-24, szombat, vasárnap
Gyerekkori jóbarátom, akit Székesfehérvárra és egyéb helyekre sodort az élet, a feleségével mindig ilyentájt, Szeged napja idején látogat el hozzánk. Az idén is így tettek, bár a Szeged napján megszokott rendezvénydömping ezúttal elmaradt. Tavaly a 300 éve szabad városról szólt a május vége, most csönd van az utcákon, tereken, nincs borfesztivál, nincs hídi vásár a Belvárosi hídon. Járvány van. Vagy már nincs is, nehéz volna megmondani, hányadán is állunk.
De nem csak ezzel kapcsolatban nehéz.
Több sajtótermékben olvastam Szeged napja kapcsán, hogy a város, amelyben élek, 301 éves.
Szeged természetesen nem 301 éves.
Talán a Klauzál téren tavaly fölállított torta zavarhatta össze az időérzéket. Egy hatalmas torta (nem valódi édesség, persze, hanem egy tortát formázó kiállítási sátor), rajta a 300 fölirattal, joggal kelti azt a látszatot, hogy a város, amelynek frekventált helyén áll, 300 éves. Pedig nem annyi. A tricentenárium arra vonatkozott, hogy Szeged 1719-ben emelkedett szabad királyi város rangra. − Csakhogy még ez sem ilyen egyszerű. Ugyanis a városunk már a magyarországi városfejlődés igen korai szakaszában, 1242 és 1247 között kiváltságlevelet kapott IV. Bélától, amelyben a székesfehérvári polgárok kiváltságait adományozta a szegedi polgároknak. Ezt az utolsó aranyágacska, III. András a budai polgárok privilégiumaival bővítette, II. Ulászló pedig 1498-ban megerősítette mind a székesfehérvári, mind a budai jogokat, s ezzel oklevélben ismerte el Szegedet királyi szabad városként. Werbőczy Tripartituma a tárnoki, a személynöki és az erdélyi szász városokat tekintette valódi civitasnak (azaz városnak), továbbá Zágrábot és Nagybányát. Werbőczy tehát szűk harminc várost sorolt a király joghatósága alá. Köztük Szegedet.
Nemsokára viszont jött a török.
1543 és 1689 között Szeged szandzsák-székhely, lakossága erősen lecsökken, a jogi helyzete alapvetően megváltozik. Ám a török kiűzése után, 1719-ben III. Károly hivatalosan is visszahelyezi Szegedet régi jogaiba, s az új kor szellemének megfelelően rendezi is a jogállását, ami onnantól kezdve szabad királyi város.
Bajos tehát azt állítani, hogy Szeged 301 éves az idén. Mi több. Lévén nem alapított, hanem organikusan fejlődő település, bármilyen egyéb, pontos életkort problémás Szegednek tulajdonítani. Hiszen nem tudhatjuk, mikortól áll, de egészen bizonyosan létezett már jóval IV. Béla kiváltságlevele előtt. III. Béla király idején, 1183-ban oklevél is említi − mint a marosi sószállító hajók állomáshelyét −, s annak bizony már 837 éve. De az sem a kezdet. Meglehetős ideje, akár évszázadok óta lakott település lehetett már III. Béla korában is. Talán éppen akkortájt töltötte be a háromszázegyet…
2020. május 25., hétfő
1571. május 25-én az erdélyi rendek fejedelemmé választják somlyai Báthory Istvánt, aki tíz évvel később, 1581-ben jezsuita kollégiumot alapít Kolozsvárott, amely az idők folyamán egyetemmé fejlődik, az 1920-as trianoni békediktátum után pedig Szegedre költözik. Bár Szeged régóta szeretne egyetemet, ilyen patinás, közel 350 esztendős intézményt sehogyan sem kaphatott volna − ehhez egy elveszített világháborúra és egy megalázó békediktátumra volt szükség. Hogy egy nagy írót idézzek: így megy ez.
2020. május 26., kedd
Ráfi Dénes barátom fotóit nézegetem. Virágnyelven − ezt a címet adta a sorozatnak, amit végigpörgetek. A virágnyelv tulajdonképpen világnyelv. A világ valamennyi nyelvén lehetséges virágnyelven beszélni. A virágok nyelvét mégis kevesen értik. Szerencsénkre a rovarok igen. S mivel így van, a növények elborítják a bolygót; virágokat rajzol a mezőkre és a faágakra, a sziklák repedéseibe és a panelházak illesztékei közé, a tengerek fenekére és az utak szélére az Isten ujja. A virágok nyelvét értő rovarhad szorgosan dolgozik. Virágok nélkül komorabb hely lenne a világ. És virágnyelv nélkül szegényebb lenne a nyelv. Akár a szerelmes, enyelgő beszédet, akár a képletes, titokzatos, jelképekkel élő közlésmódot értjük a kifejezés alatt, mindenképpen valami olyasmire gondolunk, ami túlmutat puszta, meztelen nyelvünk, puszta, meztelen nyelveink elsődleges jelentéstartományain, ami teltebbé, mélyebbé, izgalmasabbá teszi a kifejezésmódunkat. Teret ad a fantáziának, az elvonatkoztatásnak. Bizonyos tekintetben tehát a nyelv lényegének szolgál alapjául. Mert a nyelv korántsem egyértelmű, távolról sem egyjelentésű. Éppen ezért kell megküzdenünk azért, hogy megértsük egymást. És pontosan ezért ragadhatók meg a nyelv által nyelven túli tartalmak. Érzelmek, sejtelmek, rezdülések.
És amikor egy fotográfus a maga sajátos képi eszközeivel virágnyelven beszél, hasonlóképpen jár el, mint a virágnyelven beszélő szerelmes, vagy az, aki szimbolikus tartalmakkal üzen tapintatból, óvatosságból, rejtelmességből, ki tudja, miből. Mert rejtelmek, ha zengenek, menten izgalmasabbá válik a világ.
2020. május 27., szerda
„Keresztes Péter hentesmester üzletében a rendőrség 25 kilogramm romlott kolbászárut talált – adta hírül 1920. május 27-én a Délmagyarország. − A rendőrbíróság ezért Keresztes Pétert romlott és a közegészségre veszélyes húsáru forgalomba hozataláért 600 korona pénzbüntetésre ítélte, amiben az elitélt megnyugodott. A 25 kiló rosszillatú kolbászt a rendőrség elkobozta.”
Sokaktól hallottam − s bevallom, mindezidáig magam is így gondoltam −, hogy a rosszillatú kifejezés modern korunk problémája. Az illat kellemes, a szag semleges, a bűz büdös. A rossz illat sajátos esetben és kontextusban utalhat rosszul sikerült illatanyagra, de leginkább csak simán és mindközönségesen a büdösre. Márpedig a romlott kolbász bizony büdös. Vajon miért nem nevezte így a száz év előtti újságíró? Miért szépelgett a rosszillatú kifejezéssel?
2020. május 28., csütörtök
Kamaszkoromban láttam először a Boleslaw Prus regényéből készült, A fáraó című lengyel filmet (később a könyvet is többször olvastam). A film és a regény egyik meghatározó jelenete, amikor a lázongó egyiptomiakat a papok a napfogyatkozás fölhasználásával csillapítják le: a napfogyatkozás időpontját előre ismerő papság beépített emberei a természeti jelenség idejére időzítik a békétlenkedést, s egy mechanikus hangerősítő szerkezetet is bevetve eljátsszák, hogy Ré isten elfordítja arcát a világtól, amely elkorcsosult. Megdöbbentő és hatásos epizód. S akár meg is történhetett hasonló, hiszen a mezopotámiai és egyiptomi papok igen fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. A médek és a lüdök kevésbé. Legalábbis erre enged következtetni, hogy 2605 évvel ezelőtt, Kr. e 585. május 28-án az öt éve tartó méd-lüd háborúnak egy napfogyatkozás, illetve az általa okozott pánik vetett véget.
2020. május 29., péntek
Június 20-ig megszűnik Magyarországon a veszélyhelyzet és a rendeleti kormányzás. Maradnak egyes óvintézkedések, mint például az időseknek fönntartott vásárlási idősáv, vagy a tömegrendezvények tiltása, de nagyrészt visszatérünk a rendes kerékvágásba. Helyesebben abba, amit annak szoktunk nevezni. Vagy valami hasonlóba. A járvány, úgy tűnik, szőr mentén változtat csak, a fogyasztási láz és a hedonizmus nem lohad. És még csak egy napfogyatkozásban sem reménykedhetünk, hogy majd kizökkenti a világot ebből a függőségből, ahogyan a médeket meg a lüdöket a háborúból. Végtére is a napfogyatkozás sem más, mint egy jó buli, látványosság, varázslat- és csodamentes cirkusz, amely tudományos magyarázattal bír, bár ezt a tudományos magyarázatot kevesen tudnák argumentálni. Hát, így.
2020. május 30-31, szombat, vasárnap
Hideggel és sötéttel búcsúzik a május. Egy furcsa május búcsúzik ezzel a télvégi, koratavaszi hideggel és sötéttel. Hallgathatja az ember a megbolondult időjárásról szóló vélekedéseket utcán, téren, villamoson, kávéházi teraszon, sorbanállás közben, vagy a médiában. Klímaváltozás, környezetszennyezés, világvége, világeleje. Ezernyi magyarázattal szolgál ezernyi ember ugyanarra a jelenségre. Sok esetben ugyanaz a jelenségmagyarázó több okfejtésbe is bocsátkozik, s nem zavarja (mert észre sem veszi), amikor az egyikkel a másikat kérdőjelezi meg. Mindkettőben hinni tud. Amíg nem jön a harmadik, vagy negyedik, amelyek nem jobbak az első kettőnél, csak újabbak, vagy annak tűnnek, s a fogyasztás alaptézise − ami újabb, az jobb – kiterjed lassan mindenre. Nem értjük jobban a világot, ami körülvesz bennünket, mint értették azok az egyszerű óegyiptomiak, médek, lüdök, akiket elijesztett a napfogyatkozás, csak mi már igazán magyarázatot sem akarunk. Hiszünk abban, hogy van magyarázat, tudományos vagy bűvésztrükk-jellegű, de az egyiket nem értjük, a másiknak meg az a lényege, hogy ne értsük. Kérdés, hogy az új thálészek mire használják majd ezt a helyzetet. Valamire fogják, az igen valószínű.
Hideggel és sötéttel búcsúzik a május.
