„Az a legdurvább, mikor megcsörrennek a hullák zsebeiben a mobilok”
A vad sziklákkal és azúrkék tengerrel övezett, bohém Marseille fontos része Sarah Kéryna identitásának, mint ahogyan ő is ikonikus alakja a marseille-i művészvilágnak egyedi, montázsszerű, igazán női lírájával; irodalmi tevékenységével. Írásaiban az őt körülvevő világot tükrözi vissza, egyszerűen úgy, ahogy a percepció által megmutatkozik számára. A hallott és látott világ töredékeit saját emlékeivel vegyíti. A több oldalon keresztül futó versek hétköznapi hangvételű, autonóm és kiszámíthatatlanul felbukkanó töredékei idővel nyerik el sűrűségüket, tengerszerű mélységüket, felfejthetetlen összetartozásukat, kifinomult játékosságukat.
Szabó Kisanna: Verseid egyfajta valóság-lecsapódások, melyek sokszor költői naplóra hasonlítanak. Olykor dátumok vagy nevek indítják a verset. Hogyan gyökerezik benned ez a forma?
Sarah Kéryna: Megfigyelő vagyok, ez a személyiségem és a habitusom lényege. Regisztrálom, amit magam körül látok és hallok – a tájat, a lakásom állapotát; utcán, utazás közben, moziban vagy rádióban elkapott félmondatokat, a bennem felbukkanó emlékfoszlányokat.
Nem hívom segítségül a képzelőerőt. Ennek megfelelően nincsenek kiemelt témáim sem.
Hagyom, hogy random módon ragadjanak meg a dolgok.
Szabó Kisanna: Verseid egyszerű, ragozatlan tőmondatokból, olykor csak szavak egymásutánjából tevődnek össze. Ahogy haladunk szellős soraid között, ezek az egyszerű fragmentumok plaszticitást és mélyéget nyernek. Hogyan éred el, hogy a számadás-szerű alapanyag mégis erős költői szöveggé álljon össze?
Sarah Kéryna: Az intuíció diktálja, hogy melyek azok a tájelemek, emlékek és elkapott mondatok, amelyek összeillenek. Ritmust keresek a töredékek között, így készítek montázst belőlük, valahogy úgy, mint ahogy a filmekben alkalmazzák ezt a technikát. Nagyon fontos számomra a zeneiség, s ennek talán a legfontosabb komponense a szünet, szeretek sok helyet hagyni a sorok között.
Szabó Kisanna: Úgy ragadnak magukkal a képek, hogy közben nem szédülünk bele.
Sarah Kéryna: Szeretem, ha legalább a versekben van idő levegőt venni, rá lehet látni a dolgokra. A legtöbbet talán utazás közben írok: vonaton, metrón, sokszor gyaloglás közben is. Az utazás, a haladás ritmust és elevenséget ad az írásnak.
Szabó Kisanna: Sosem dolgoztál hagyományos versformákkal?
Sarah Kéryna: Tollgyakorlatokon kívül nem. Engem a kezdetektől fogva a való világ kondenzált, mégis szellős leképezése érdekelt. Az a sajátos forma, amivel dolgozom, adta magát. Ugyanúgy bukkant fel, mint a foszlányok, amiket rendezgetek a versekben.
Szabó Kisanna: de vonatkozik egy sorod, ami sokáig visszhangzott bennem: “Úgy csinálom a dolgaimat, hogy közben folyamatosan attól félek, hogy megzavarnak”. Ismerem ezt az érzést: kortárs probléma.
Sarah Kéryna: Amint sikerül valamiben elmélyülnöm, valahol a háttérben bekapcsol a vészvillogó: meg fog csörrenni a telefonom, vagy eszembe jut valami fontos, hirtelen elintézendő dolog. Ez a felszín alatti kis szorongás egyrészt baromi bosszantó, másrészt motivál is, hogy az adott pillanatban ragadjam meg a dolgokat. Amíg lehet.
Szabó Kisanna: Mintha ez a sürgető érzés jelen lenne a soraidban is. A szellősség ellenére egyfajta folyamatos feszültséget és éberséget érzünk.
Sarah Kéryna: Az írásmódom folyamatos. Arról írok, ami megfog – mind az öt érzékemmel fogadom be a körülöttem levő világot. Az anyag, mivel dolgozom, állandó mozgásban van, pillanatnyi benyomásoknak engedve rendezem a részeket össze. Biztosan hozzájárul ehhez az éberség-érzéshez az is, hogy az írások alapanyagának nagyja útközben születik, s érezhető rajtuk a szó szerinti haladás a táj változásán keresztül.
Szabó Kisanna: A mozgásban lét, úgy tudom, más szinten is meghatározó számodra. Gyerekkorodat Franciaország északi részén töltötted.
Sarah Kéryna: Igen. És az ott teljesen más világ. Más a klíma, más a társadalom összetétele. A családom nagy része még mindig ott lakik, ez szerencsére sok utazásra ad okot. Én már 20 éve ebben a kaotikus mediterrán városban lakom, teljesen az otthonommá vált. Az észak-déli tengely azonban erősen meghatározza az identitásomat.
Szabó Kisanna: Színésznőnek tanultál. Jelen van még a színház az életedben?
Sarah Kéryna: Színházi szövegeket is írok alkalomadtán, főleg felkérésre. Sokszor szervezek-rendezek akciókat, “térbe rendezem”[1] a felolvasásokat, más szerzőkkel, színészekkel csinálunk performatív jellegű irodalmi eseményeket. De a színház már csak másodlagosan része az életemnek. Költőként autonómabb életet élhetek. A váltás pedig nem volt éles, mert mindig is írtam, amióta az eszemet tudom.
Szabó Kisanna: A színházzal közvetlenebbé és közösségivé tehető a költői élmény. Mi szerinted a költészet szerepe ma? Fontos hogy elérhetőbbé váljon az emberek számára, vagy lényegéből fakadóan elefántcsonttorony-jellegű, zárt, elit közösségeknek való művészet?
Sarah Kéryna: Persze, hogy fontos, hogy költészet minél több emberhez elérjen. Ezért fontosak annyira számomra az írásműhelyek, amiket vezetek. Hogy
közösségben foglalkozunk versekkel.
Iskolákban, könyvtárakban és egyéb közintézményekben tartok workshopokat.
Szabó Kisanna: A stílusod annyira egyedi, tulajdonképpen műfajt teremtettél. A saját munkamódszeredet adod át a műhelyeken is?
Sarah Kéryna: Tulajdonképpen igen. Itt is azzal az anyaggal dolgozunk, ami a résztvevőket közvetlenül körülveszi. Azt próbálom meg átadni a résztvevőknek, hogy a költészet tulajdonképpen az elcsendesedés állapotából fakad. Manapság különösen fontos, hogy az emberek tudjanak megállni és figyelni. S ha az élményeiket ritmusba, melódiába rendezik, máris a költészet területén járnak. Ez a gyakorlat pedig
érzékenyít és élesít.
- [1] Franciául a rendezés mise-en-scene, szó szerint színre, színpadra tételt jelent. Sarah itt a ’mise-en-espace’, vagyis a térbe rendezés kifejezést használta.
