1. nő vagy kérdés
Hogyan ábrázolják a nőket? És hogyan ábrázolják a férfiakat? Úgy tűnik ebben az ügyben az irodalom teljesen megbízhatatlan. Bár szerintem nem érdemes egy szövegen belül keresni a választ azokra a kérdésekre, amely egy adott kort nagyon izgat, de lehet: a következő nemzedék rá sem pök. Minden író − legyen az nő vagy férfi, lengyel, vagy bolíviai − azt ír, amit akar. A kritériumok, amik miatt elmarasztalni vagy magasztalni tudjuk a műveket: esztétikai és stilisztikai. A többiről pedig majd a tempus dönt – tempus mori. Kiállja-e egy szöveg az idő próbáját? És ha igen, ez mitől függ.
2. nőknek női írókat
Száz évvel ezelőtt Kaffka Margit arra panaszkodik: irodalmi kiadványok csak írónők regényeit küldik hozzá recenzióra. Pedig ő már annyira szeretne egy férfit is szétcincálni! Jogosan merül fel a kérdés, ma mennyivel más a helyzet. Attól író-e a magyar író, hogy szakálla és szemüvege van?
3. azonosulni vagy nem azonosulni
A szépirodalom a nyugalom megzavarására alkalmas eszköz. De valóban arra szolgálna, hogy azonosulni tudjunk bármivel vagy bárkivel? Nem erre találták ki a zsánerirodalmat (nevezhetjük lektűrnek, ponyvának, szórakoztató irodalomnak)? A romantikus regényben a mű végére nagyanyáink idejében garantáltan férjhez ment a hősnő, ma pedig a fene se tudja, mit csinál, de az legalább nagyon jó, lásd a bombasztikus világsikert arató A szürke ötven árnyalata című opuszt.
4. akkor mi a frászt csinál a szépirodalom???
A szépirodalom beszól. Valakinek. Mindenkinek. A társadalomnak. Az életnek. Istenek. A stilisztikának. A hülye esztétikának. A kiadóknak. A sznob olvasóknak. A postásoknak. Az íreknek. A magyaroknak. A férfiaknak. A nőknek. A vízilovaknak. A nagypolgároknak. A kispolgároknak.
Kortól, stílustól, habitustól függ, hogyan teszi ezt. De hogy beszól, az biztos. Itt van rögtön Hamlet. Intellektuális, töprengő alkat. Ezzel még mi itt a XXI. században is tudunk azonosulni. Közben szépen csendben őrületbe kergeti Oféliát azzal, hogy egyik percben az érzékeny férfi attitűdjével, a másikban kocsmai matróz stílusban közeledik hozzá. Raszkolnyikov megöl egy öregasszonyt, mert az szerinte megérdemli, hiszen uzsorásként használja ki a kiszolgáltatottakat. És akkor ne beszéljünk arról, amikor az Ördög minden alakváltozatban Moszkva utcáin sétálgat ezernyi kalamajkát okozva.
5. írónők vagy író nők
Nehéz azzal vitatkozni, hogy a magyar irodalom nem dúskál női szerzőkben és tény: Szendrey Júlia az első, aki tudatosan csinálja, teszi, megéli az irodalmat. Azért persze vannak írogató nőink. Itt van rögtön a notórius árva Bethlen Kata. Az első feminista, mert soha férjről ennyi dehonesztálót egységnyi prózában még nem írtak. Mindezt a XVIII. században. De vannak dolgok, amikről egy úrinő nem beszél, ezért elegánsan felekezeti kérdések miatt lamentál Bethlen Kata – azért szidja a férjét mert katolikus, nem pedig azért mert…(vannak dolgok, amiről úrinő nem beszél). Mert a vallási villongásokat akkor mindenki értette, a családi szennyest nem volt divat kiteregetni. Így nem kellett sem magát, sem a férjét (annyira) kellemetlen helyzetbe hoznia.
6. Jókai vagy Jókai
A szakma – tudomásom szerint – már felvetette, hogy a hosszú és nehezen emészthető Jókai regények helyett lehetne Jókai novellákat beemelni a tananyagba. Boldogult bölcsészlány koromban egyik nagy olvasmányélményem az egyetemen pont a Jókai elbeszélések voltak, mert − megvallom − korábban azt sem tudtam, hogy ilyenek egyáltalán léteznek.
7. kortárs vagy klasszikus
Annyival egyszerűbb kortárs irodalmat olvasni? Lehet nyavalyogni a körülményes és kilométeres Jókai leírásain, de akkor a mentális egészség megőrzésének érdekében jobb, ha nem kezdünk bele a posztmodern irodalomba, ahol a 4. oldalon elindul egy mondat és a 197. oldal környékén teszi először ki a szerző a pontot, de csak azért, mert a szerkesztője feldúlt ábrázattal megfenyegeti, hogy ha nem fejezi be, akkor lecsapja a klaviatúrával.
8. kortárs és kortárs
Van olyan vélemény, miszerint a kortárs irodalommal az a legnagyobb baj: a szerzők személyesen ismerik egymást. Úgy tűnik az is komoly bonyodalomhoz vezet, ha az olvasók ismerik a szerzőt. Jókait is párbajra hívta egy felbőszült kultúrarajongó. A feldúlt irodalomkedvelő a Szegény gazdagok című regény elolvasása után érezte úgy: ő akkor inkább agyonlövi azt az átkozott tollforgatót.
Akit nem intéznek el irigykedő írótársai vagy dühös olvasói, azért eljön a politika – mint az Apokalipszis négy lovasa. Bulgakovot betiltották elölről, hátulról, felülről és alulról. Ez persze nem zárta ki azt, hogy Sztálin rajongjon A fehér gárda című darabjáért.
A tanulság: az író legyen óvatos a többi kissé neurotikus kollegájával, a gyenge idegzetű és könnyen kétségbeeső olvasókkal, de legfőképpen a duvadt politikával.
9. olvasni vagy nem olvasni
Harari, korunk sztártörténésze, arról elmélkedik a 21 lecke a XXI. századból című könyvében, hogy a jövőben, amikor majd a mesterséges intelligencia és a robotok végzik el a munkát az ember helyett, a legnagyobb kihívása az emberiségnek az lesz: hogyan töltsük el a szabadidőnket. Szerinte ebben fognak nagy szerepet játszani majd a filozófusok, hogy megmondják nekünk: mit kellene kezdenünk, a hirtelen ölünkbe pottyant idővel. Esetleg olvashatnánk is. Ha már úgysem lesz jobb dolgunk.
10. a kés
– Uram! A késemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami íróban.
11. Irma, az olvasó
Az én falumban – jobban mondva az édesanyám szülőfalujában – él Irma, akit mindenki bolondnak tart − bár szerintem bőven megvan a magához való esze. Irma hetvenéves elmúlt, iskolázatlan és papírja is van róla, hogy a szellemi képességei messze elmaradnak az átlagtól. Hobbija az olvasás. Mindig magazinokat és könyveket kér. Ahogy ő mondja, olyan könyveket, amelyekben asszonyok szerepelnek – parasztasszonyok. Mert őt csak ezeknek a sorsa érdekli.
12. szó és írás
Kezdetben vala az ige. Azaz a kimondott szó, amely ökörnyálként lebegett az időben. Aztán jött valaki, és leírta. Ekkor született meg az irodalom. Majd jött egy másik illető és lemásolta. Ezt hívjuk terjesztésnek. Majd mindent kinyomtattak. Ezt hívjuk tömegkultúrának. Innentől kezdve lett szempont az olvasás vagy nem olvasás. Majd rájöttek: a könyveket el is lehet égetni!
