A Dróton a járvány idején heti egyszer, a Halszájoptika legújabb, Szabadság a bezártságban című sorozatából jelennek meg alkotáspárok, amelyek a megváltozott helyzetben kialakult mozgástereket járják körbe.
Felkelni. Reggelizni. Van értelme felöltözni? Mackó jó lesz. Leszállni a Holdra. Vagy inkább onnan felszállni? Öljük meg az időt! Ha az időt fénnyé konvertáljuk, és a fényre gondosan ráteszünk egy hárommal osztható kétjegyű számot, akkor az így kapott végeredményt zsömlébe helyezve megetethetjük a kutyával, mert szegény nehezen viseli a karantént.
Játszani a kutyával: fogd és hozd a Holdat. Nem akarja megfogni. Nem értem. A műanyagot és a fémet utálja. A Hold egyik sem. A papírrepülőt viszont boldogan hozza. Na, már ezzel sem szállunk sehova, mert mire hozzám kerül, nyálas cafatokban lóg.
Kimenni a teraszra. Napsütés. Az jó. Kell a D-vitamin. Állítólag jó az immunrendszernek. A szabadság meg túlértékelt. Nem csak túlértékelt, hanem elcsépelt. A túlszocializált nyárspolgárok delíriumos álma. Szabadság nem létezik. Addig semmiképp nem, amíg a testünkbe vagyunk zárva. A test pedig olyannyira mulandó, hogy hajlamos elporladni. A por viszont nem szabad, mert azt oda fújja a szél, ahova akarja, és az eső pedig sárrá gyúrja.
A macska a porban fürdik. Szürke lesz a fehér bundája. Megfenyegetni a macskát, hogy nem jöhet be, ha varacskos disznónak néz ki. A macskát nem érdekli. A macskát tulajdonképpen semmi sem érdekli. De élvezi a vergődésünket. Ő sem megy sehova. Na, nem azért mert felfedezte volna magában az addig számára teljesen idegen empátiát, hanem azért, mert látni akarja, mit csinál ez a két hülye. Megetetni a kutyát. Utálni a macskát. Levetni a mackót. Leszállni a Holdra. Majd felszállni róla, nem törődve a nyálas repülőgéppel. Lekapcsolni a lámpát. Aludni. Holnap is van nap.
