Hosszan beszélgetünk arról a fesztivál rádiójában, hogy mit jelent számomra a THEALTER, mennyi múltbéli emlék, esemény kötődik ide, és mit jelent ma, újra itt lenni, a Régi Zsinagóga poros-köves udvarán, színpadán, nézőterén. És persze – jut eszembe később – Szeged utcáin, terein, folyton változó kocsmáiban, a változóan ismerős és változatlanul ismeretlen emberek között.
A THEALTER nekem személyesen mindig is a gyökereket jelentette, és ha van színházi találkozó Magyarországon, ahol akkor is jó nézni és jelen lenni, ha az adott előadások éppen nem nyűgöznek le, ahol a produkcióknál valóban fontosabb a közeg, fontosabb a 25 év alatt generációk közös eseményévé lett együtt létezés, akkor az minden bizonnyal ez a fesztivál. Mert a program minden évben hullámzó. Sosem lehet tudni, hogy amire bemész, az életed legfontosabb előadása lesz, vagy pedig 20 perc után menekülsz a nézőtérről. Sztárok ide, profizmus oda, alternatíva amoda,
a THEALTER nem alkuszik: szabad marad, nem elégíti ki az ízlésükre utazókat, nem ringat illúzióban, nem szeretne tetszeni, nem kínál megoldásokat.
Amolyan balkáni kavalkád ez, rutinosan laza, kamaszosan fésületlen, merengően hedonista.
Valahogy így is kezdődhetett, 1991-ben, annak szellemében, ahogyan kinyíltak a határok, és ahogy végig a 90-es években hihettük, mert – ha naivan is – hinnünk kellett a szabadságban, hogy itt lehet és így lehet csak igazán élni. Találkozni évről évre, és megmutatni egymásnak az aktuális őrületünket.
A friss őrületért, ha őrizzük igényét, persze nagy árat kell fizetni. Például, hogy sosem nőhetünk fel igazán, sosem leszünk igazán profik, nem ússzuk meg anyagi gondok nélkül.
Mint a szerelemben, forgunk a napi önkívület és depresszió hullámain. Ki mélyebben, ki lazábban, ki láthatóbban, ki rejtőzködőn. 25 éves szerelem.
Miről számoljon be a hírnök, ha hazatér?
Nem írok kritikákat, mert azt írnak majd a kritikusok. És azért sem, mert én magam is szerepeltem a nyitóelőadásban, ami eleve leleplezi, hogy inkább belül szeretném megfogni azt a bizonyos egeret… Nem írhatok beszámolót, riportot, interjút, mert ahhoz túl személyes minden itthon. Nem írok blogot, verset, érzésfoszlányokat sem, mert az meg alkatilag nem lenne hozzám való. Mit írjak tehát, gondolkoztam ezen az elmúlt napokban, hogy ki vagyok én, amikor írok.
Úgy szokott ez lenni, itt a THEALTER-en, hogy előbb-utóbb felismered, ki vagy. Hogy ki lehetsz itt. Nekem ehhez
Szemző Tiborék mozikoncertje kellett, szombaton éjjel a Zsinagóga szellősen telt nézőterén.
És az a bekezdésnyi Kafka-novella, A császár üzenete, ami az est inspirációs forrása és témája volt. Egy hírnökről szól a történet, aki a császár halálos ágyán fülébe súgott üzenetével elindul és megpróbálja magát átverekedni az emberek tömegén. Hogy eljuttassa. Ahogy Szemző mondja, olyan ez a novella, mint egy színtiszta zen-szöveg.
Folytatás
Sokféle módon tudtam már azonosulni Kafka világával – elsősorban olvasva őt, de sokféle feldolgozásban is. Színházban, filmen, gondolatokban. A Kőfaltorta című produkció a zene, a személyes jelenlét, a több nyelven megszólaló beszélt szöveg és a film médiumán keresztül meditál és késztet meditációra a nagy bolyongás kérdéseiről. Brutális, színtiszta élmény volt.
Ami mindannyiunkat összeköt ezen a fesztiválon, ez az ismeretlen üzenet. Hírnökök és magányos, szánalmas alattvalók vagyunk egyszerre. Hírnökök, mert szeretnénk közvetíteni – színpadon, a háttérben, írásban, blogon, fotón. Alattvalók, mert várjuk és megálmodjuk az ablakban, a nézőtéren, a városban botorkálva a császár sosem megérkező üzenetét.
Amikor Szemző beszél, narrációjában abszurdba hajlóan váltogatva az angol és magyar nyelvet, közelebb húzza magához a mikrofont, kinéz ránk szemüvege mögül, sapkája alól. Kissé meghajlik, előre dől, vár, egyszerre ejti ki és füleli a saját szavait, mintha azt fülelné, hogyan halljuk, amit mond, mintha azt fülelné, hogyan fülelünk, mintha azt mondaná, amit hall, mintha azt mondaná, amit a szavak között nem hallhatunk.
Kafka novellájában a hírnök letérdepel, hogy végighallgassa a fülébe súgott szavakat.
„Let’s THINK about this.”
