Még egy háziállattal is milyen bonyolult a kapcsolat. Igaz, egy macska nem egyszerű háziállat, sokkal több annál. Házi isten, régmúlt idők pogány istene. Vagy legalábbis királynő, ahogy erről kellő simogatásokkal és suttogásokkal ismételten biztosítom Csirit.
Hármaskönyv, mondja az alcím, és mielőtt Werbőczyre gondolnánk, újra a címre nézünk. Macskák, férfiak. És a mindenkori én, lehetne hozzátenni. A szerző és az írói én persze összemosódik, de az olvasó szerencsére nem a teljes, hanem a befogadható valóságot igényli a műben. Időbeli távolság kell, hogy ilyen őszintén írjon egy nő a férfiakról, akármennyire fiktívek vagy valósak (voltak). Hármasával jönnek a fejezetek, s párhuzamosan halad – nem annyira a történet, mint az élet leírása, a kerek tucatig. Az elbeszélőnek a macskáival való kapcsolata, a régi férfiaké, és egy szerelemé. A helyzetek fájdalmát, nyöszörgéseit nagyjából elsimította az idő, csak a karakterességük maradt meg. Láng Júlia mindhárom témában naplószerű őszinteséggel járja körbe az idősödést, a test és a lélek változásait. Az örök nő van itt a macskában, a fiatal nő a fiúkkal való kapcsolatában, és az idős nő az utólagos megjegyzéseket beillesztő, jelenből olvasó énnek a szemében, egy bontakozó, küszködős kapcsolatot figyelve
Átmentem a fürdőszobán, egy pillanatra fölvillant a képem a tükörben. Láttam magamat, amilyennek mások nem láthatnak, mert emberek jelenlétében nem eresztem úgy el magam, mint olyankor, tapasztalom a tükörben, amikor egyedül vagyok. A valódi arcomat. Ilyen lehangoló látványt nem illik mások elé tárni, remélem, nem is szoktam, hiszen még magam is elriadok tőle.
Lenyűgöző ez a reflektív őszinteség: „erről nem illik beszélni”, mondja, de mégis leírja az esendő és emberi szituációkat, a mindennapokat, az azokból kiemelő eseményeket és a lassú vagy gyors átváltozásokat, az öregséget. Mert lassan átrendeződik a fontossági sorrend. S mindeközben egyetlen percre nem unalmas: részben a nyíltsága, könnyed és a szégyent levetkező stílusa, részben az intenzív képek, hasonlatok miatt, melyek átszövik a szöveget.
Úrilány nem veszi észre, ha észreveszi, hogy észrevették. Mire ezt a gyakran ismétlődő mondatot sikerült fölfognom, már rég folyton észrevettek az utcán. Jól jött a nagymama módszere, a biztos támasz, amely mögé menekülni lehetett, bár ez nem mindig sikerült. Eléggé ijesztőek tudtak lenni a férfiak. Ő viszont csöppet sem volt ijesztő. Valami mediterrán áradt belőle, erőteljes arc, fényes, sötét, meleg színek. Azonnal látszott végtelen önbizalma, amelyet öniróniával enyhített. Általában flegmán viselkedett, másokkal nemegyszer hetykén, velem inkább cinkosan.
Női könyv? Nehéz volna tagadni, már csak a szerzőt nézve is. De a változatos férfiportrék és önarcképek mögül az emberhez szól, férfihoz és nőhöz egyaránt. Az idő változásait figyelgető asszony gondosan felvázolt sketch-ei mögött érzékelhető egy egész élet érzelmi gazdagsága és kérdései. Válaszok persze nem is feltétlenül kellenek. Az olvasóban majd megnyílnak a saját képei, az pont elég. Addig meg marad a nyugdíjba vonuló cica; a gyámoltalanságát leplező férfi s annak elengedése; és az emlékek. Meg persze a jelen pillanat – valamiből csak vissza kell nézni.
Láng Júlia: Macskák és férfiak. Magvető Kiadó, 2014