Triviális és pátosz nélküli volt az első randevúm, amikor megérkeztem a Völgybe, de mégis a fesztiválok elmaradhatalan kellékébe: az alkoholba futottam bele, a Harcsa Veronika udvarban. Alexa Károly irodalomtörténész előadására ültem le, ami a programfüzet szerint művelődéstörténeti stand-up, nem másról, mint a pálinkafogyasztásról.
A szegény emberek feketekávéjáról szóló egyik első mondat aktuális és macchiavellisztikus is egyben, rávilágít a hatalom működési elvére: előadónk a magyar lélek szabadságérzetét köti össze a pálinkafőzés legalizálásával.
Valóban a pálinkafőzés lenne a „magyar szabdsággondolat éltetője”?
Ha ez így van, ihatunk és aggódhatunk tovább, persze nem mindegy, hogy mézes-szilvát, vagy szatmári almapálinkát. Az irodalomban nagy múltra tekint vissza az alkohol és az írás szimbiózisa: Csáth abszintja, vagy Krúdy zöld veltelinije mind hozzájárult az alkotáshoz. De valóban hozzájárult? Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című kisregénye adja vissza talán a legérzékletesebben az alkohol és az alkotás közt feszülő ellentétet, ami (az előadó szerint) a magyar irodalom egyik legnagyobb szövege. A mondat, miszerint a „magyar irodalom csupa alkoholistából szerveződött össze” kellőképpen megadja a stand-upos alaphangulatot is.
Kísérő nélkül nincs pálinka, így kalandozunk a határterületeken is: a habsburgiánusnak bélyegzett sörivás – és a magyar néplélekhez közelebb álló borozás körül is, mely utóbbit aztán a kommunizmus a dzsentrivilág kiközösíteni való szokásának bélyegzett. Jött tehát a Kőbányai és a barna címkés cserkópálinka, hogy aztán a rendszerváltás ismét felvirágoztassa a bor- és pálinkakultúrát. A demokrácia végre újra megfelelő helyére ültethette tokaj szőllővesszeit.
Bár Krúdy májzsugorban halt meg, és Hajnóczy Péterrel is az alkohol végzett: mégsincsen igazi pálinkás írónk – mondja az előadó, de azért két nevet megmlít: Petri Györgyét és Cholnoky Viktorét.
Persze tartogathat az égetett szeszek fogyasztása felemelő dolgokat is, mint például a Tündérkert mozgalmat, melynek egyik lényege, hogy minden újszülött érkezésére ültetnek egy gyümölcsfát, ma már ritkának számító magyar fajtákból, amivel a ritka, kihalófélben lévő gyümölcsfajtákat szeretnék tovább éltetni.
Nem a pálinkák tanulmányozása, hanem az utazás és a vallásosság találkozásáról szóló interaktív előadás-kiállítás vitt tovább Taliándörögdre, a református templom udvarába.
A három év múlva ötszáz éves vallás itthon botrányokkal terhelt (a „Szebb jövőt”-tel köszönő beperelt lelkész ügye például a közelmúltban borzolta a kedélyeket) és a fiaskók hajlamosak elterelni az ember figyelmét attól, hogy úgy tekintsen egy vallási irányzatra, mint a béke és az egység megtestesítőjére. A lényeg azonban ott volt az apró, és elmúlt korok nyakas kálvinistáit megidéző, pergő vakolatú parókián. Az Átutazóna – öt érzék – interaktív kiállítása által közelebb kerülhettem a vallásos turizmus lényegéhez.
Ahogy belépek a templomba, tudatosul bennem, hogy milyen sokrétűen is lehet használni a szakrális teret. A megszentelt helynek mindig többfunkciósnak kellene lennie, közelebb így kerülhetünk a transzcendenshez. Az előadáson a reformáció lényegesebb állomásaihoz kapcsolódó helyszínek képei peregnek, miközben Bölcsföldi András spirituális tanító mesél, kegytárgyak járnak kézről-kézre, és az úrvacsorához kapcsolódva bort iszunk. Az udvar egyik romos parasztházában idegenben született képek várnak, és az ehhez kapcsolódó gondolatok.
„Mondják, mi, magyarok olyan búsongó, deperssziós nemzet vagyunk. A helyzet egyszerűbb és rosszabb: mi magyarok: szorongunk. Ki nem beszélt fájdalmakat hordozunk, rettegve attól, hogy újra át kell élnünk őket.” –
halljuk a kiállításon az egyik gondolatot Berzsenyi nyomán. A szorongás viszont elzár a másik embertől. „Missziós céllal vagyunk itt, de ne a térítésre gondoljunk. Gondolkodnivalót és munkát szeretnénk adni annak, aki idelátogat” – mondja Füle Tamás, a program másik szervezője. A fejlődést sokszor azáltal érjük el, hogy néha eltávolodunk otthonról. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból, ahhoz, hogy tovább tudjunk menni – vallják a szervezők.
A zarándoklat kötött dolog, ott elsősorban belső munka folyik, és a vallással – a hittel – való foglalkozás a cél. A vallásos turizmus lényege viszont egyszerűen a találkozás, az együttlét, és a megismerés – mondják a szervezők. Két ember vagy két csapat között, ez már részlet kérdése. Fényt adott és sztereotípiákat rombolt szét bennem a református udvar eseménye – harag és gyűlölködés helyett.
Újra Kapolcs felé veszem az irányt, és ahogy ez már itt lenni szokott, két perc múlva lesz fuvarom. Nyugdíjas orvos vesz fel. „Tudja nemcsak a kor beszél belőlem, mert szeretem a fiatalokat, és bízom is bennük. De ez a társadalom mintha betegen alakulna át. Mintha elveszett volna a mundér becsülete, és már csak a biznisz, az ügyeskedés, a mutyi maradt volna. Valahogy úgy gondolom, hogy a szegények és a jogászok országa lettünk – vallja idős fuvarozóm, aki azért a nyugdíj mellett még praktizál. Nem csupán a kapolcsi Slam poetry jelzi hát, hogy
a Völgybe is beszivárog lassan, de biztosan a politika és a közélet.
Sötétedik, ahogy befutok újra a kapolcsi központba és egy régi baráttal való találkozás és az égetett szeszekkel való empirikus találkozás megkeveri bennem miről is szeretnék írni. Cili néni kocsmájában kötünk ki, ahol Kálvin már javában borozik Krúdyval, Alexa Károly konfirmál, Bölcsföldi András spirituáis tanító előadást tart a pálinkáról, Hajnóczy Péter németre fordítja a bibliát, hogy aztán mindenki a Blues Spot udvarban kössön ki, és Ferenczy Gyurira bulizzon. Akkor ocsúdok a káoszból, amikor a szájharmonika és a hegedű hazai mestere a bluesba oltott szatmári népzenét egyszer csak a Voodoo Child-ba fuzionálja. A katarzis végérvényesen rádöbbent, hogy jó helyen vagyok, mert ez a zenei bravúr képviseli a völgy igazi szellemiségét: a tradíció és a progresszió egymásba olvasztását, a délvidéki szegénylegények dorombját, és New Orleans herflijét, spirituszt és spiritualitást; stoppolás közben mesélt sztorikat és irodalomtörténetet. Úgy egyáltalán: új és régi találkozásokból/találkozásából fakadó megtermékenyülést.
A Völgy mindig megmutatja, hogy csak akkor érthetjük meg a jelent, ha igazán tudjuk, kik voltunk.
