Tegnap két jelentős esemény is történt. Valaki bedobta egy sportcsarnok ablakát, majd valaki más bejelentette, hogy bombát helyezett el Budán. Kérem, senki se gondolja, hogy ezeknek az eseményeknek súlyát én elbagatellizálnám, hiszen hangsúlyoztam, hogy ezek jelentősek. Ez a hétköznapi terror előszele.
Boldogtalanságra szoktat ez a rendszer. Nem hisszük el, hogy boldogok lehetünk. Ott a boldogság: valaki szeret, valakit szeretek és akkor megszólal az a különös hang. Az nem lehet. Így nem. Úgy nem. Azért nem. Ezért nem.
Mi van, ha az egész történetre, az egész dzsungelre úgy tekintünk, mintha az az emberi lélek rejtett világa lenne? Mélyen, saját magunkba nézhetünk, felfedezhetjük önmagunkban Balut és Bagirát, Akelát és Kát, Mauglit és Sir Kánt. Láthatjuk, hogy az élet dzsungel, s a benne lévő legnemesebb áramlások, akárha vándorló elefánt törzsek volnának…
Miért éppen április 11-én van a Magyar Költészet Napja – így nagybetűkkel –, és miért nem máskor? Persze, tudom a hivatalos választ, hogy ez József Attila születésnapja – most éppen a 111-dik -, és azt is tudom, hogy 1964 óta van ez így. Szent tehene a magyar irodalmi gondolkodásnak és történetnek „szegény, szerencsétlen” József Attila, így aztán bizonyára sokaknak tabut sért még a kérdés felvetése is, hogy miért április tizenegy és miért éppen József Attila?
A bölcsészek, tanárok és orvosok helyzetét vizsgáló rövid gondolat-, és vitaindító írásomat három nap alatt több tízezer ember olvasta el, s rengetegen adták tovább. Köszönöm. Pedig felületes volt, éppen csak „belecsaptam a lecsóba”, mert akkor még nem beszéltünk a művészek helyzetéről. Arról, hogy a művészet sokkal nagyobb mértékben van ma – két oldalról is – „megtámadva”, mint bármikor a történelem során. Arról, hogy ma kétféle művészetet „fogad el” többé-kevésbé a közvélemény. Az „állami művészetet” és a „hobbi-művészetet”. Pedig valójában egyiknek sincs sok köze a művészethez.
„Büfészak. Mehetsz mosogatni a mekibe. Hülye bölcsészek. Bölcsész hülyék.” Igazából már ez ellen komolyan tiltakozni kellett volna, de hagytuk. Ahogy hagytuk azt is, hogy megegye a primitívség, az alpáriság a józan észt, az ízlést és az érzékenységet. Ami ma a tanárokkal, az orvosokkal, az egész értelmiséggel szemben folyik az már réges-régen lezajlott a bölcsészek ellen, akik mint köztudomású „semmirekellők”.
…két nagyon érdekes részletre is felfigyelhetünk. Az egyik Hamvas Béla viszonya a nevetéshez, végső soron a humorhoz. A másik Hamvas Béla elképzelése a nőkről, és a nők lehetőségeiről és korlátairól. – Milyen volt Hamvas Béla viszonya a nőkhöz? Mi a helyzet az indiszkrécióval az irodalom és történet írásban, és hogyan jön képbe már megint az a fránya filológia? És végül: miért nehéz minderről nem szatírát írni?
Lehet mégis többről van itt szó, mint Hamvas Béla életművének értelmezéséről. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy itt vajon nem a XXI. századi magyar szellemiségről van szó? Nem arról van-e szó, hogy elkövetjük-e hamarosan ugyanazokat a hibákat, melyeket kevesebb derűvel megáldott elődeink? Nem arról van-e szó, hogy még súlyosabb jövő előtt állunk, mint gondoltuk?
Megdöbbentő! Összeállításunk hatására csörgött a telefon és hazánk miniszterelnöke keresett. Azt mondta, hogy a félreértések megelőzése érdekében szeretettel vár ötórai teára otthonában. A beszélgetést most IDUS ♥ sorozatunkban a DRÓTon olvashatjátok.
„…végül mégsem feledtem: hogy hogyan / hordtál, szültél és ringattál anya. / Hogy vér vagyok a véredből / és hús a húsodból, hogy életet adtál / kimondhatatlan lehetőséget, / hogy ember lehessek.”- egy különleges és kivételes alkalomból a DRÓTon most Weiner Sennyey Tibor anyaverseit közöljük, Szarka Fedor Guido illusztrációival.