Izrael belülről

„Történelem iránt rajongó emberként mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet egy valódi válságot átélni. Ez a válság pedig előhívta belőlem a saját küldetésemet. Megmutatni a világnak az izraeli nézőpontot – mert bár a világ folyamatosan Izraelről beszél, az a perspektíva, amit én képviselek, vagyis az izraeli fősodor, szinte soha nem jelenik meg.” – vallja Oren Cahanovitch izraeli idegenvezető és videós, akivel most nagyinterjút olvashattok a DRÓTon magyarul és angolul is.

BEVEZETŐ

Oren Cahanovitch izraeli idegenvezető és videós munkásságát már régóta követtem a youtube-on. Abban a reményben, hogy egyszer majd eljutok Izraelbe és Jeruzsálembe, és végigjárom azokat a helyeket, amelyeket a videóiban ajánl. Az alábbi interjú Oren gondolkodását mutatja be egy olyan időszakban, amikor Izraelről és a Közel-Keletről szóló közbeszéd világszerte, így Magyarországon is rendkívül polarizálttá vált.

Oren YouTube-csatornája eredetileg külföldi látogatók számára készült, Izrael és Jeruzsálem történetét, mindennapjait és belső összetettségét bemutatva. 2023. október 7. után azonban munkája új irányt vett: videóiban egyre határozottabban az izraeli társadalom általa fősodornak tartott nézőpontjából beszélve reagál a nemzetközi médiában és közvéleményben megjelenő különféle narratívákra.

Ez az interjú nem konszenzust keres, és nem kíván senkit meggyőzni. Nem végső igazságokat akar kimondani. Célja az, hogy egy markáns, következetes és egyesek számára vitatható izraeli nézőpontot belső logikájában mutasson meg. Oren állításai több ponton erősek és lehet, hogy lesznek olyan olvasóink, akik számára végletesek, sőt provokatívak lesznek – éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy az első válaszkör után utókérdésekkel is árnyaljuk, pontosítsuk és szélesebb kontextusba helyezzük megszólalásait. Nagyon hálás vagyok személyesen is Orennek, hogy nyitott volt a párbeszédre és arra is, hogy mélyebben belemenjünk érzékenyebb témákba is.

A DRÓT – művészeti és társadalomkritikai alkotói portál – szerkesztőségi szándéka nem az egyetértés kikényszerítése, hanem a megértés elősegítése: annak megmutatása, hogyan gondolkodik valaki, aki benne él az Izraelt és a zsidóságot érintő konfliktusban, és miért jut arra a következtetésre, amire. Az olvasóra bízzuk, hogy e gondolatokkal vitába száll-e, elutasítja vagy elfogadja, megérti és továbbgondolja őket, akár Magyarországon olvassa interjúnkat, akár másutt. Elsődleges célunk az volt, hogy bemutassunk és megismertessünk egy olyan embert, akinek munkája Izrael belülről való megismerését és megértését szolgálja.

Weiner Sennyey Tibor
és a DRÓT szerkesztői

Izrael belülről

DRÓT: Ha jól tudom, eredetileg idegenvezetőként tanultál és dolgoztál (és talán ma is az vagy). Elmondanád, hogyan lettél idegenvezető, mesélnél egy kicsit a családi hátteredről és a tanulmányaidról?

OREN Cahanovitch: Igen. Hivatalos engedéllyel rendelkező idegenvezető vagyok. Az elmúlt két évben nem vezettem csoportokat, de az engedélyemet aktívan tartom, és minden évben megújítom. (Izraelben ahhoz, hogy valaki idegenvezető legyen, egy kétéves képzést kell elvégeznie, majd évente egy egynapos szakmai továbbképzésen részt venni.) Történelemből szereztem BA diplomát, és amikor elkezdtem az MA-t Izrael földjének tanulmányozásából, úgy döntöttem, hogy elvégzem az idegenvezetői képzést is. Számomra ez tökéletes kombináció volt: kint lenni a szabadban, és egész nap történelemről és régészetről beszélni.

DRÓT: A korábbi videóid között is voltak már olyanok, amelyek az izraeli társadalom összetettségét érintették, de sokáig a csatornád elsősorban a külföldi látogatók eligazodását segítette Izraelben és Jeruzsálemben. Mondhatjuk, hogy ez volt az eredeti koncepció?

OREN: Azért indítottam a csatornát, mert azt láttam, hogy az Izraelbe utazók sokszor ugyanazokat a nagyon alapvető dolgokat kérdezik újra és újra – és ezekről nem volt megbízható információ az interneten. Szállodákról, túrákról és repülőjáratokról rengeteg információ van, mert ott van a pénz. De amikor olyan dolgokról van szó, mint egy-egy hely története, a tömegközlekedés, vagy az, hogy mit lehet ténylegesen csinálni egy szombaton Jeruzsálemben – ezekről egyszerűen nem voltak hiteles információk. Így ezekről beszéltem.

DRÓT: Az egyik személyes kedvencem a korábbi videóid közül a jeruzsálemi illemhelyekről szóló filmed (amit gyakran ajánlok is). Humorral és empátiával ad betekintést egy nagyon összetett, feszültségekkel teli világba. Mely korábbi videóidat emelnéd ki ma, és miért?

OREN: Én is nagyon szeretem azt a videót – de sajnos kevesen látták. Őszintén azt hittem, hogy eléri majd az ötszázezer megtekintést, de körülbelül ötvenezer körül megállt. Két korábbi videót emelnék ki ma: az egyiket arról, hogy mit lehet megtudni az izraeli társadalomról egy szupermarketben, a másikat pedig arról, hogy mit gondolnak az izraeliek Jézusról. Mindkettő olyan témákat érint, amelyek első ránézésre szinte „alapvetőnek” tűnnek, de valójában rendkívül érdekesek – és szinte semmilyen világos, megbízható információ nincs róluk.

DRÓT: Hogyan írnád le Izrael és Gáza, illetve Izrael és a palesztinok kapcsolatát október 7. előtt, és mi változott meg szerinted alapvetően utána?

OREN: Mondok valamit, ami talán meglep – bár lehet, hogy mégsem annyira. Nem sok minden változott. Október 7. előtt és után is a gázaiak többsége Izrael államának elpusztítását akarja. A Hamász, amely a gázaiak többségét képviseli, vallási mozgalom. Nem nacionalista mozgalom. A Muszlim Testvériség része – egy iszlamista mozgalomé, amelynek célja egy globális iszlám kalifátus létrehozása. Nyugaton a vallást magánügyként értelmezik: az egyik ember ateista, a másik katolikus, a harmadik protestáns. A muszlim társadalomban azonban az identitás elsődleges eleme a vallás. És a Nyugat ezt nemcsak hogy nem érti, hanem aktívan nem is akarja érteni, mert ellentmond a preferált narratívának.

DRÓT: Melyek voltak szerinted a legfontosabb félreértések, félrevezető vagy egyoldalú bemutatások a nemzetközi médiában (például a BBC-nél vagy az Al Jazeeránál), amelyek miatt fontosnak érezted a megszólalást?

OREN: El kell választani az Al Jazeerát a BBC-től. Az Al Jazeera és a Hamász gyakorlatilag ugyanazon az oldalon állnak. A katari kormány a Muszlim Testvériség egyik fő pénzügyi támogatója, az Al Jazeera pedig folyamatosan Izraelre fókuszál. Ha most megnézed az oldalukat, biztosan találsz rajta egy Izraelt negatív színben feltüntető címet, miközben a gázaiakat tehetetlen áldozatként mutatják be. Ez a megszállott fókusz Izrael iránt egy szélesebb agenda része: magasan tartani az Izrael elleni gyűlölet szintjét a muszlim világban – és azon túl is.
A BBC egyfajta baloldali médiafelfogást képvisel, és gyakran a Hamász jelentéseire támaszkodik, mintha azok megállapított tények lennének.

DRÓT: Európában és a nyugati világban ma a „cionizmus” kifejezés gyakran negatív jelentéstartalommal jelenik meg, sokan a gyarmatosítással azonosítják. Miért gondolod, hogy ez így alakult? Mit jelent számodra a cionizmus történetileg és személyesen?

OREN: A cionizmus a zsidó nép nemzeti mozgalma, amely egy zsidó állam létrehozását tűzte ki célul a történelmi hazában. A cionizmus a 19. század végén indult, abban az időszakban, amikor számos nemzeti mozgalom jelent meg. Valójában egyáltalán nem egyedi. 
A cionizmus rasszizmussal és gyarmatosítással való azonosítása szovjet propagandaként indult. A Szovjetunió kezdetben támogatta Izrael állam létrejöttét, de amikor Izrael közeledni kezdett a Nyugathoz, a szovjetek Izraelt olyan gócpontként kezdték kezelni, amelyen keresztül a Nyugatot támadhatják. Az 1990-es években ez a tendencia tovább erősödött, amikor Katar hatalmas összegeket kezdett el juttatni vezető egyetemeknek világszerte. Ez az úgynevezett „vörös–zöld szövetség” – a politikai baloldal és az iszlamisták között – első ránézésre meglehetősen furcsának tűnik. Hiszen a baloldal szekuláris, és elvileg támogatja a nők és a melegek jogait, míg az iszlám világ mélyen vallásos, és erősen ellenzi mindkettőt. Ami összeköti őket, az minden nyugati és demokratikus dolog iránti közös gyűlölet.

DRÓT: Egy nemrég megjelent videódban Barkay Gábriel izraeli régészről emlékeztél meg, aki 1944-ben a budapesti gettóban született, és 2026 januárjában, 81 éves korában hunyt el Izraelben. Élete során jelentős régészeti felfedezéseket tett a Templom-heggyel kapcsolatban, amelyekről magyar lapokban is lehetett olvasni. Miért tartod különösen fontosnak a munkásságát? Mit gondolsz, mit tártak fel kutatásai a Templom-hegy történetéről?

OREN: Egy régész soha nem tudja, mit fog találni, amikor ásatásba kezd – Barkay esetében azonban a szerencse mellé állt. Ő fedezte fel azt, amit a mai napig a legkorábbi ismert bibliai feliratnak tartanak: egy apró amulettet, amelyet egy zsidó viselt Jeruzsálemben körülbelül 2700 évvel ezelőtt. Ez rendkívüli. Olyan bibliai sorokat tartalmaz, amelyeket ma is idéznek, recitálnak.
De ezen túl Barkay volt a Templom-hegy feltárásának kezdeményezője is. 1999-ben a Waqf – az iszlám vallási hatóság, amely a helyszínt kezeli – nagyszabású földmunkákat végzett a Templom-hegyen, a zsidóság legszentebb helyén. A bizonyítékok eltüntetése érdekében mintegy 400 teherautónyi földet szállítottak el, és egy szeméttelepre borították. Barkay fedezte fel, mi történik, és elindította azt a projektet, amelynek során átvizsgálták ezt a kidobott földet – és ebből több ezer régészeti lelet került elő.

DRÓT: Több videódban azt állítod, hogy a palesztin nemzeti identitás – abban az értelemben, ahogyan ma használjuk – főként a 20. század második felében, különösen a hatvanas évektől formálódott ki. Milyen történeti érvekre vagy forrásokra alapozod ezt az állítást?

OREN: Ez nem is az én állításom – ez a történeti tényanyag. Nincs egyetlen arab vezető sem, aki 1948-ban vagy akár az 1950-es években a „palesztinok” szót használta volna. Csak az 1960-as években kezdték el ezt a kifejezést használni azokra az arabokra, akik ezen a területen éltek. Bárki meghatározhatja magát, ahogy akarja. De a történelmet nem lehet kitalálni. Ha a „palesztinok” kifejezést senki nem használta a hatvanas évek előtt, az erős jelzés arra, hogy nem léteztek népként abban az értelemben, ahogyan ma használják a fogalmat.
És hozzátenném ezt is: a palesztin identitás politikai formálásának célja nem egy sikeres, fejlett palesztin állam létrehozása – hanem Izrael elpusztítása. Ez pedig nem csupán az én véleményem. Elég elolvasni a Hamász alapító okiratát. A „palesztin állam” kifejezés egyáltalán nem szerepel benne, miközben az „iszlám” szó körülbelül 130 alkalommal fordul elő. Ez az iszlám és a nem muszlimok közötti küzdelem. A Nyugat felé ezt nemzeti küzdelemként „palesztin” ügyként adják el, de a valóságban mindig is ellenezték egy zsidó állam létezését, bármilyen kicsi is legyen az. Egy zsidó állam puszta létezése egy muszlim régióban olyasmi, amit nem hajlandók elfogadni. Fontos megérteni, hogy az ő nézőpontjukból az iszlámnak fel kell váltania a judaizmust és a kereszténységet. És nem hajlandók elfogadni azt a tényt, hogy a zsidók – akiket alsóbbrendűnek tartanak – szuverenitást hoztak létre. Egyszerűen nem tudják elfogadni.

DRÓT: Hogyan látod ma a palesztinok és az izraeli társadalom kapcsolatát? Hogyan látod a palesztinok és a tágabb arab világ viszonyát? És hogyan jelennek meg szerinted a palesztinok a nyugati közvéleményben? Hogyan látod Izrael szerepét és helyzetét a Közel-Keleten ma? Látsz-e esélyt arra, hogy Izraelt hosszabb távon elfogadja az arab világ?

OREN: A média megszállottan Izraellel foglalkozik – és emiatt nem veszi észre a nagyobb történetet. A küzdelem valójában nem Izrael és a muszlim világ között zajlik, hanem az iszlamizmus és mindazok között, akik nem muszlimok, vagy egyszerűen csak mások. Gondoljunk például a keresztények üldözésére: a Közel-Keleten korábban milliószám éltek keresztények – Törökországban, Irakban, Libanonban, Szíriában és Egyiptomban. Ma már szinte mind eltűntek. A kurdokat és a drúzokat ma Szíriában üldözik. És szinte minden ország, ahol a legrosszabb melegnek vagy kereszténynek lenni, muszlim többségű ország. A világ megszállottan Izraelről beszél, ahelyett hogy az iszlamizmusról beszélne. És sajnos ezt láttuk újra a múlt héten is, amikor a világ viszonylag csendben maradt, miközben Irán iszlamista rezsimje mészárlást hajtott végre – a hírek szerint több tízezren haltak meg.

DRÓT: A konfliktust gyakran az iszlamizmus és a nem muszlim világ közötti küzdelemként írod le, és sokszor nagyon tág értelemben beszélsz az „iszlám világról”. Te személyesen hogyan teszel különbséget az iszlám vallás, az iszlamizmus mint politikai ideológia, valamint a különböző muszlim többségű társadalmak között? Látsz-e olyan folyamatokat, hangokat vagy helyeket az iszlám világon belül, amelyek szerinted valóban reménykeltőek – vagy legalábbis lehetséges partnerei egy másfajta jövőnek?

OREN: Nem vagyok szakértője a muszlim társadalmaknak, de ha a nagyobb képet nézzük, a valóság elég egyértelmű. Az erőszak szintje – nők, kisebbségek, melegek ellen – a muszlim világ nagy részén nagyon magas. Ez azt jelenti, hogy minden muszlim erőszakosabb? Nyilván nem. De ez hasonló ahhoz, mint amikor azt mondjuk, hogy a férfiak erőszakosabbak, mint a nők. Ez azt jelenti, hogy minden férfi erőszakos? Nem. Azt, hogy nincsenek erőszakos nők? Nem. És azt, hogy ha erről beszélünk, akkor „utáljuk az összes férfit”? Természetesen nem.
De ahogy abban egyet tudunk érteni, hogy a férfiak átlagosan erőszakosabbak, mert ezt mindenhol látjuk, ugyanezt mondanám itt is. Tudomásom szerint a világ szinte minden országában a zsinagógákat védeni kell muszlim támadók és támogatóik miatt. Ha tudsz olyan helyről, ahol mecseteket kell védeni, mert az emberek attól félnek, hogy zsidók támadják meg őket, akkor mesélj, mert őszintén kíváncsi lennék rá.

DRÓT: Külön videóban foglalkozol a Nakbával, amelyet a palesztin narratíva történelmi katasztrófaként értelmez. Te hogyan látod: mi történt valójában 1948-ban, és hogyan kellene erről ma beszélni?

OREN: 1947-ben az ENSZ azt javasolta, hogy a béke érdekében a brit mandátum területét osszák fel két államra: egy zsidó és egy arab államra. (Fontos hangsúlyozni: arab államra, nem „palesztinra”. Miért? Mert 1948-ban nem létezett „palesztin” nép abban az értelemben, ahogyan ma használjuk a kifejezést.) Az arabok nemet mondtak, és háborút indítottak a zsidó közösség ellen. Fontos ezt világosan kimondani: a történések alapvető sorrendjét illetően nincs valódi vita. Senki sem állíthatja komolyan, hogy a zsidók kezdték a háborút, vagy hogy az arabok elfogadták volna a felosztási tervet. Az arab álláspont kezdettől fogva az volt, hogy nem lesz zsidó állam.
A háború során mintegy 6000 zsidó halt meg harcban – ez a zsidó lakosság körülbelül egy százaléka volt akkoriban. Szinte egyetlen zsidó sem élte túl, ha arab kézre került, két kivételtől eltekintve. És egyetlen zsidó közösség sem maradt fenn az arab erők által elfoglalt területeken. Körülbelül 700 000 arab menekült el arról a területről, amely a zsidó állam része lett – ugyanakkor mintegy 60 000 arab maradt, akik később Izrael Állam állampolgáraivá váltak.
Katasztrófa volt-e a háború az arabok számára? Igen. Meghaltak-e civilek is? Természetesen. De ők kezdték a háborút. És egyébként: a második világháború végén 14 millió németet kényszerítettek lakóhelye elhagyására a határok megváltozása miatt. Nem emlékszem arra, hogy a világ megszállottan ezekkel a németekkel foglalkozott volna. Ugyanebben az időszakban – nagyjából 1945 és 1950 között – emberek tízmilliói hagyták el otthonaikat világszerte az új határok miatt, a brit és francia birodalmak összeomlása után. Valamiért azonban a világ szinte kizárólag az arab menekültekre koncentrál.

DRÓT: Magyarországról nézve úgy tűnhet, hogy az Izrael és Gáza közötti háború egy tűzszünettel talán véget ért. Valóban véget ért? Mit jelenthet reálisan egy ilyen háború „lezárása”?

OREN: Ez a kör most véget ért. De csak idő kérdése, hogy mikor jön a következő. Amíg muszlimok százmillióit nevelik és oktatják Izrael iránti gyűlöletre és Izrael Állam elpusztításának vágyára, addig alapvetően semmi nem fog megváltozni.

DRÓT: Számos jelentés szerint világszerte jelentősen nőtt az antiszemitizmus és az antiszemita bűncselekmények száma. Szerinted mi áll ennek a hátterében? Továbbá hogyan látod Izrael kapcsolatát a diaszpórában élő zsidókkal és zsidó származású közösségekkel a következő években?

OREN: Úgy gondolom, a gázai háború sok zsidó számára világszerte megmutatta, hogy a zsidók iránti gyűlölet még mindig létezik – és nagyon erős. Sok zsidó, aki azt hitte, hogy Izrael-ellenesség vagy antiszemitizmus már a múlté, hirtelen rádöbbent, hogy ez még mindig jelen van.

DRÓT: Október 7. óta sokan beszélnek az izraeli társadalmon belüli mély törésvonalakról, valamint az izraeli demokrácia állapotáról. Milyen belső feszültségeket és megosztottságokat látsz ma Izraelben – beleértve az arab (keresztény és muszlim) izraeli állampolgárokat is –, és vannak-e olyan alapelvek, amelyekben a társadalom többsége egyetért?

OREN: A háború valójában nem változtatott az izraeli társadalmon belüli feszültségeken. A fő törésvonal ma lényegében: Bibi-pártiak és Bibi-ellenesek között húzódik. (Bibi = Benjámín Netanjáhú, Izrael miniszterelnöke. Megj. szerk.) Amit korábban „jobb–bal” megosztottságként írtak le, az mára nagyrészt ebbe tolódott át. Egy másik jelentős törésvonal továbbra is a szekuláris izraeliek és az ortodox közösség közötti feszültség.

DRÓT: Máshol is említetted, hogy az izraeli társadalmon belül az egyik legfontosabb törésvonal a szekuláris izraeliek és az ortodox – különösen az ultraortodox – közösség közötti feszültség. A te nézőpontodból mik ennek a konfliktusnak a mélyebb okai történeti, társadalmi és politikai értelemben? Látsz-e bármilyen reális előrelépési lehetőséget, akár részlegeset is?

OREN: Az ultraortodoxok és a szekuláris izraeliek közötti feszültség a zsidó társadalom része volt itt már az állam megalapítása előtt is. 1948-ban Ben-Gurion felmentést adott 400 ultraortodox férfinak – olyan közösségekből, amelyeket a holokauszt súlyosan megtizedelt –, hogy ne kelljen bevonulniuk az Izraeli Védelmi Erőkbe, hanem Tórát tanulhassanak. Ez a megállapodás nagyjából 1977-ig fennmaradt, amikor a Likud hatalomra került, és a számok elkezdtek robbanásszerűen növekedni.
Ma már több tízezer ultraortodox férfi van, akik nem szolgálnak a hadseregben és nem dolgoznak, hanem állami támogatásokból élnek. Ez egy régi probléma, de az elmúlt két évben – a háború miatt, valamint az ultraortodox közösség nagyon magas születési rátája következtében – minden eddiginél aktuálisabbá vált. Ha a dolgok így maradnak, és az ultraortodoxok aránya tovább növekszik az izraeli társadalomban, Izrael össze fog omlani.

DRÓT: Vannak-e olyan izraeli intézkedések vagy történések, amelyekkel személyesen nehezen tudsz azonosulni, vagy amelyek szerinted hosszú távon ártanak Izraelnek?

OREN: Sok olyan dolog van, amit az állam tesz, és amellyel erősen nem értek egyet. Először is az, hogy az ultraortodox közösség nagy része nem dolgozik, és nem szolgál a hadseregben. Másodszor az, hogy a kormány és a bíróságok túl erősek, miközben a Kneszet túl gyenge. Harmadszor pedig az arab szektoron belüli bűnözés szintje Izrael Államán belül. Szerintem ez a három legfontosabb kérdés.

DRÓT: Hogyan látod személyesen Európa és a nyugati világ jövőjét? (Akár abból a szempontból is, hogyan alakulhat a zsidó–keresztény világ és az iszlám/arab világ viszonya.)

OREN: Úgy gondolom, Nyugat-Európa össze fog omlani. A muszlim bevándorlás, az európai nők drasztikusan csökkenő születésszáma, valamint az a tény, hogy a bevándorlóktól nem követelik meg az integrációt, azt fogja eredményezni, hogy még két generáción belül Nyugat-Európa Szíriához vagy Jemenhez fog hasonlítani. Ez már most is látszik: Belgium, Franciaország és Anglia egyes részei kinézetre és hangulatukban is muszlim országokra emlékeztetnek.

DRÓT: Azt mondod, hogy szerinted Nyugat-Európa néhány generáción belül összeomlik. Melyek lennének azok a legfontosabb jelek, amelyek ezt az irányt egyértelműen megerősítenék? És ezzel szemben: milyen politikai, társadalmi vagy kulturális változások lennének azok, amelyek – a te megítélésed szerint – még megakadályozhatnák ezt a forgatókönyvet? Másképp fogalmazva: mitől válhatna Európa jövője derűsebbé?

OREN: Nyugat-Európa megmentésének egyetlen esélye a gondolkodásmód megváltoztatása. A multikulturalizmus eszméje kudarcot vallott – vagy ahogy én szoktam mondani: a lényegtelen dolgokban multikulturális vagyok – étel, öltözködés, zene. De amikor az igazán fontos dolgokról van szó, akkor kristálytisztán kell ragaszkodni az alapértékekhez: demokráciához, szólásszabadsághoz, a nők jogaihoz. Ha az sért, hogy a nők úgy öltözködnek, ahogy akarnak, vagy hogy az emberek viccelődhetnek a vallásoddal, akkor menj vissza Jemenbe, Afganisztánba, vagy bármely más „csodálatos” országba, ahonnan jöttél.

DRÓT: Ez az egész helyzet, a háború, és az intenzív videókészítés időszaka – hogyan változtatta meg személyesen az életedet? Tényleg azért csináltad mindezt, mert egy „alacsony rangú Moszad-ügynök” vagy, ahogy néha viccelni szoktál? Vagy csak egy rafinált terv része volt, hogy végre eljuss Wisconsinba?

OREN: Ami a háború személyes hatását illeti: őszintén szólva a legtöbb izraelit sokkal jobban érintette, mint engem. Túl idős vagyok, a gyerekeim pedig túl fiatalok ahhoz, hogy közeli családtagjaimat besorozzák. A sivatagban élek, így nem kellett kitelepülni, mint sok északi lakosnak, és nálunk rakétariadó sem volt túl gyakori. Így a legtöbb izraelihez képest a háború alig érintette a mindennapi életemet.
A háború előtt az időm körülbelül 80%-át videókészítéssel töltöttem, és 20%-át idegenvezetéssel – a háború kitörése óta pedig gyakorlatilag 100%-ban videókat készítek.
Mélyebb szinten pedig ezt mondanám: történelem iránt rajongó emberként mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet egy valódi válságot átélni. Ez a válság pedig előhívta belőlem a saját küldetésemet. Megmutatni a világnak az izraeli nézőpontot – mert bár a világ folyamatosan Izraelről beszél, az a perspektíva, amit én képviselek, vagyis az izraeli fősodor, szinte soha nem jelenik meg.

DRÓT: Szerinted hol lesz Izrael a következő 25 évben?

OREN: Golda Meir mondta, hogy a pesszimizmus olyan luxus, amit egy zsidó nem engedhet meg magának. 🙂 Jó helyen leszünk.

DRÓT: Végezetül: látsz-e bármilyen reális megoldást a közel-keleti helyzetre – és ha igen, milyen irányban?

OREN: Nincs reális megoldás. Csak akkor lesz béke, ha a muszlim világ megváltozik – ha demokratikussá és liberálissá válik. Amíg ez nem történik meg, nem lesz béke.

Készítette: Weiner Sennyey Tibor.
Külön köszönet: Balogi Virágnak, Békés Zoltánnak és Tillmann J. A.-nak.