A DRÓT 2014. április 14 óta független, szabad, alkotói portál, nem pedig hagyományos értelemben felfogott online folyóirat. A DRÓTtal nem pályázunk állami támogatásra, önerőből és az olvasók támogatásából működik.
…és bár neki minden emberi számítás szerint már minimum Jobbik alelnöknek kellene lennie, de ő mégis inkább Bombadil Tomával tud azonosulni a Gyűrűk Urából. – mondta Peer Krisztián, költő, a Csillagszálló CIVIL lapszámának bemutatóján, a Budapest Pontban, majd felejthetetlen stílusban és kommentárral felolvasta három versét.
Három éves a DRÓT, az online szamizdat. Folytassuk? Hogyan? Szeretnénk tovább lépni, fejlődni. Segítesz ebben nekünk? Él-e ma Magyarországon még néhány mecénás? Lehet, hogy Te vagy az egyik? Most kiderül, hogy TE hogyan tudsz hozzá járulni a művészet megjelenéséhez, a kiállítások szervezéséhez, az értelmes párbeszéd fenntartásához, remekművek létrejöttéhez és láthatóvá válásához.
A MR SALE és a DRÓT különleges Költészet napi akciójában nyakkendőt adtunk versért cserébe 2017 április 11-én. 223 vers érkezett, amelyek beborították a pesti bolt kirakatait és falait. Képek és részletek az akcióról.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, / aki alattomos. – Add tovább, ha te is aktuálisnak érzed 2017. április 11-én, a költészet napján József Attila gyönyörű versét.
Nekünk megér egy saját kézzel leírt vers egy nyakkendőt 2017 április 11-én! Élj a DRÓT és MR SALE különleges Költészet napi akciójával és kaphatsz egy nyakkendőt egy versért cserébe. Időutazásos videó a DRÓTon.
2017. április 4-én a magyar kormány meghozta a LEX CEU néven elhíresült törvényt. Aznap a Közép-európai Egyetem diákjai, tanárai és szimpatizánsai körbeölelték az egyetem épületét és tüntetést szerveztek.
Állítsuk meg a felcsúti kisvonatot? Állítsuk meg Terézanyut? Állítsuk meg a világot? Minket is érdekel az olvasóink véleménye. Írjátok meg nekünk, hogy kit állítsunk meg. Részletek a DRÓTon.
„Mert a hattyúra már nem fér több fehér…” – Hamvas Béla Litai Imádságok című „könyvecskéje” 2015 december közepén jelent meg. A DRÓTon egy rövid verset közlünk a könyvből és a kötetről Palkovics Tibor – a könyv szerkesztőjének – ismertetőjét.
„Gyakran elgondolkodom azon, hogy manapság hányszor érint kezünk billentyűzetet és hányszor emberi bőrt? Hányszor ölelünk meg valakit egy nap, és hányszor küldünk sms-t? Nehezünkre esik-e megmondani valakinek személyesen, ha értékeljük egy képét vagy munkáját, amit a Facebookon lazán belájkolunk? Érezzük-e még az igényét annak, hogy bátorítóan megveregessük a másik vállát, megöleljük, ha szomorú, vagy ha úgy érezzük, repesik bennünk az öröm?” Gergely Edó