A DRÓT 2014. április 14 óta független, szabad, alkotói portál, nem pedig hagyományos értelemben felfogott online folyóirat. A DRÓTtal nem pályázunk állami támogatásra, önerőből és az olvasók támogatásából működik.
2020 augusztusában Magyary Ágnes vendégszerkesztésében Kemény Zsigmond elfelejtett és elhanyagolt írásművészetére reflektáltak kortárs magyar írók a DRÓTon. 2021 szeptember másodikán, este héttől a Kettőspontban Budapesten „Kemény-DRÓT-estet” tartunk, ahol felolvasunk, beszélgetünk nem csak Kemény Zsigmondról, hanem arról, hogyan működik – vagy nem működik – a magyar irodalmi kánon, emlékezet és felejtés.
A teljes Kemény-antológia tartalma itt olvasható a DRÓTon.
Mácsai Pállal a 2021-es Művészetek Völgye fesztivál kellős közepén, a Huzella Péterrel közös Villon-estjük után beszélgettünk, arról, hogy mi a közös Villon korában és a miénkben, mit gondol arról, hogy mit érdemes tennünk, szerinte kik jöjjenek és kik ne jöjjenek és hogy milyen a jó versmondás.
Az idén 30 éves Művészetek Völgyében az alábbi három eseményen találkozhattok a DRÓT főszerkesztőjével.
Boldog Zoltán az első sándorfalvi művésztelep alkotóival Retkes Mátéval, Drabik Tamással, Németh Csabával és a Feketéné Bárkányi Ilonával a helyi kulturális központ igazgatójával beszélgetett.
Az idei Művészetek Völgye keretében július 25 és 31 között élőben is találkozhatnak a fesztivál vendégei a VerShaker programjaival. Minden nap délután 18:00-tól a vigántpetendi POKET zsebkönyvek udvar ad otthont a költészet témájú műsoroknak. A VerShaker Offline Művészetek Völgyébe tervezett részletes programját itt olvashatjátok a DRÓTon.
Versszínház, írók-írókról programsorozat, filmvetítések, előadások és Erős Kinga, Csender Levente, Iancu Laura, Végh Attila és Weiner Sennyey Tibor Kapolcson.
Mindig ki akartad próbálni a polaroidozást, de eddig soha sem volt alkalmad? Szeretnéd megtudni milyen művészi lehetőségek rejlenek az instant-analóg fotózásban? Vagy egyszerűen csak szeretnél jó társaságban kreatív és értelmes dolgokkal foglalkozni egy szombat délután? Itt a nagy lehetőség!!!
Közel háromszáz költemény érkezett a Kultúrpart versversenyére, amelyre a költészet napjától április 11. gyereknapig május 30. lehetett pályázni öt korcsoportban, 3-tól 18 éves korig. Maguk a szervezők és a zsűri sem számított ekkora sikerre, sem arra, hogy ennyi szép, mély, humoros, szerelmes és társadalomkritikus vers érkezik. Ugyan a pályázat témaköre a fenntarthatóság volt, de ezt mind a pályázók, mind a szervezők a lehető legtágabban értelmezték, így a gyerekek versei tökéletes keresztmetszetét adják annak a különös kornak, amelyben a művek születtek: visszatérő téma a pandémia, az online suli, a családon belüli és párkapcsolati problémák, a politika, a vallás és természetesen a környezetvédelem, a klímaváltozás.
Házasítsd a dombok ölelésében fekvő, nyárillatú mesebeli nógrádi falut a magyar művészet jeles képviselőinek bemutatkozásával, finom ételekkel és kézműves termékekkel, s máris megtudod, milyen lesz a IV. Héthatár Művészeti Fesztivál. A kicsiket egyebek mellett játszóházzal, a felnőtteket komolyzenével, színházi előadással és irodalmi élményekkel is várják.
A július 10-én Terényben kezdődő Héthatár Művészeti fesztivál részletes programja a DRÓTon.