A DRÓT 2014. április 14 óta független, szabad, alkotói portál, nem pedig hagyományos értelemben felfogott online folyóirat. A DRÓTtal nem pályázunk állami támogatásra, önerőből és az olvasók támogatásából működik.
Hamvas Béla napot tartottak a Műcsarnok Rejtett történetek című kiállításához kapcsolódva. A programok közül a DRÓTon most azt a felolvasószínházat és beszélgetést nézhetitek meg, amelyen közreműködött Hámori Gabriella színművész, Horgas Eszter fuvolaművész, Vecsei H. Miklós színművész, Weiner Sennyey Tibor költő, író, műfordító, a program háziasszonya: Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser – és a közönség.
Beszélgetés Péterfy-Novák Évával, Péterfy Gergellyel és Szilasi Lászlóval legújabb könyveikről, arról, hogy mi az az irodalom, mi a helyzet Magyarországon, Kínában és Szegeden, és hogy milyen a valóság és az igazság viszonya az írással.
„Akkor lesz lakható hely az országunk, ha a jelen megosztottságon átívelő közösségeket tudunk alkotni.” – vallja Dr. Hajdu László, aki jótékonysági céllal egybekötött rövid túrát szervez a téli Pilisben, január 12-én szombaton. Megkerestük a kirándulás főszervezőjét, Dr. Hajdu Lászlót és megkérdeztük, hogy hogyan segíthet a rászorulókon mindez?
160 különböző cikket, interjút, riportot, verset, prózát, videót közöltünk 2018-ban, a legolvasottabb anyagunkat pedig 48.426-an nyitották meg. Nézzük együtt meg a DRÓT top 10-es listáját, amely tükrözi is kissé 2018-as évünket.
Ki volt az a Vajda Lajos? Miért ő az egyik legjelentősebb magyar festő a XX. századból? Miért fontos a most megnyílt szentendrei tárlat?
Kedden este Pozsonyban hosszan tartó betegséget követően elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas felvidéki magyar prózaíró. Utolsó interjúnkat alig egy éve készítettük vele legutolsó könyvéről. Kapcsolódó cikkeink a DRÓTon.
Az Emberi Erőforrások Minisztere megbízta Demeter Szilárd írót a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával. Mint közismert, Prőhle Gergely novemberi menesztése után, egy ideig bizonytalan volt a poszt. Demeter Szilárddal hosszabb interjút készítettünk a KMTG, az Előretolt Helyőrség kapcsán.
Itt van az az öt pont, amit az ellenzéki képviselők a több ezres tüntető tömeg élén 2018. december 16-án fel szerettek volna olvasni a közmédiában élő adásban. Másnap reggelig nem sikerült. Add tovább!
Hamarosan megjelenik Az Utolsó Előtti Huszár című magyar képregény első száma, de már előtte megjelent a nulladik szám, a bevezető történet és egy trailer is. Mi ez és miért fantasztikus? Képregény a DRÓTon.
„Csak Karácsonykor nálunk pár százan fognak megfagyni…” – NoÁr legújabb klipjével kívánunk mindenkinek kellemes Mikulást.