DRÓT: Mit gondolsz, arról, ami jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül történik?
Regös János: Botrányos,méltatlan ez az eljárás.
Zoltán Áron
színész
„Én nem onnan fogom folytatni, ahol abbahagytam.” – „Most úgy tűnik nekem, mintha minden onnan indulna tovább, ahol abbamaradt. Nem örülök neki. De persze nem kapott mindenki akkora ébresztőpofont, mint az előadó-művészeti szférában dolgozók.” – mondta Zoltán Áron, a Vígszínház fiatal tehetsége, akivel az elmúlt hónapokról, a VerShaker-csatornáról, próbákról, költészetről, összművészetről és felelősségről beszélgetett a DRÓT szerkesztő alkotója, Demencze Ilona.
Zoltán Áron: Ez a végső elkeseredés, az utolsó lehetősége a hallgatóságnak, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy nem normális az, amit az idős kollégáink folytatnak a fejük felett.
A hallgatók nagy része már azon rég túl van, amin a rajtuk marakodók évtizedek óta nem tudnak megegyezni.
Nem képesek elfogadni, hogy létezik többféle értékrend és világnézet. Hogy például létezik kereszténység és nemkereszténység, liberális gondolkodás és nemliberális gondolkodás, és a művészetnek nem célja valamelyik mellett letenni voksát, hanem meg kell mutatnia az Embert, annak esendő sokszínűségében, aki hol keresztényi, hol nem az, hol liberális, hol nem az, de sosincs a skála végpontján (ráadásul a kettő egyszerre is lehet, vagy egyszerre nem is lehet).
DRÓT: Szerinted elérhetik-e a követeléseik megvalósulását az SZFE hallgatói? (Lásd a lap alján a mellékelt nyilatkozatban a követeléseket.)
Regös János: Mindent nem, de a legfontosabbat, hogy valós egyeztetés induljon, azt – ha kitartanak és sokan melléjük állnak például a szakma neves képviselői – el kell hogy érjék, én bízom benne.
Zoltán Áron: Bizonyos követeléseiket lehet, hogy elérhetik. De talán a legfontosabb az, hogy a lelkiismeretük tiszta lesz, és meg tudnak maradni önmaguk. Bármi is lesz, nem főhajtva kell majd hallgatniuk, mert némán tűrték, hogy marakodjanak a fejük felett, hanem számonkérték azt az ígéretet, amit mi, 89 után születettek állampolgárságunkkal együtt megkaptunk: hogy
jogunk van kifejezni, ha a hatalom olyat tesz, amivel nem értünk egyet.
A színház egy nemkívánatos intézmény a mindenkori hatalom számára, hiszen a kritikus gondolkodást és a rálátás képességét fejleszti, miközben szórakoztat; szemben a hatalommal, amelynek célja az, hogy – amennyire csak lehetséges – megvezethető és infantilis polgárok dolgozzanak alá, miközben halálosan komolyan veszik.
Regös János
Színész, rendező, író, színházi ember – a Szkéné Színház ex-igazgatója.
„Előnyünk a szabadság és a közösség” – Formanek Csaba interjúja a Színjátékoson Regös Jánossal 2018-ból.
DRÓT: Mi lenne most a leghelyesebb és legjobb szerinted az SZFE hallgatói és oktatói szempontjából?
Zoltán Áron: Ha leülne a régi vezetőség és mindenki, aki újonnan jönne (egyúttal kiderülne, kik azok akik tanítanának), és akár több hónapig is, ha kell, néhány lépést hátra lépve és félretéve végre a pökhendiséget, tanácskoznának, hol van az a vékony pengeél, amire fel lehet állni, és mik azok a biztosítékok, amelyek nem engedik egyik irányba sem leesni őket (vagy nem vágják magukat újra ketté rajta).
Regös János: Kikényszeríteni a valós egyeztetést és mindent, amiben megállapodnak írásba foglalni.
– dr + fotó wst –
Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak hivatalos nyilatkozata
„Az alább olvasható szöveg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak hivatalos nyilatkozata, minden más megszólalás egyéni véleménynyilvánításnak számít. A nyilatkozat kizárólag teljes terjedelmében, változtatás nélkül közölhető.
Ettől a naptól kezdve rendszeresen fogunk a maihoz hasonló sajtótájékoztatókat tartani.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett velünk a tegnapi demonstráción, amit az érkező vihar félbeszakított, de később az egyetemen folytatódtak a beszédek és az örömzene. Felemelő volt együtt lenni.
Az egyetemet éjfélkor egy közös visszaszámlálás után elfoglaltuk, és ezzel megkezdtük a közös gondolkodást arról, hogy milyen képzésben szeretnénk részt venni, illetve az intézmény jövőjéről. Ezzel kapcsolatban a következőkre
jutottunk:
– Garantált autonómiát az Egyetemnek! –
Elutasítjuk az Egyetem modellváltásáról szóló törvényt, annak jelenlegi formájában.
Elutasítjuk a kuratórium és a felügyelőbizottság kinevezésének módját, így a jelenlegi kuratóriumot és felügyelőbizottságot is.
Elutasítjuk a fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat.
Elutasítunk bármilyen, önkényesen kinevezett új vezetőséget.
Követeljük a Szenátus jogköreinek a visszaállítását.
Követeljük a lemondott Szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását.
Követeljük a jelenlegi kuratórium lemondását.
Követeljük, hogy az alapítvány alapító jogai ne kerülhessenek át az államtól az alapítványhoz.
Követeljük, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából.
Követeljük, hogy az egyetem neve kerüljön vissza az alapítvány nevébe.
—
Nyomatékosan kijelentjük, hogy a pártpolitikától a továbbiakban is elhatárolódunk, és kérjük annak képviselőit, hogy tiszteljék meg ügyünket azzal, hogy távol maradnak tőle.
Az egyetemre további rendelkezésig csak az egyetem jelenlegi polgárai léphetnek be. Kérjük azok türelmét, akik támogatói szándékkal lennének velünk.”
2020. szeptember 1.