A párbeszéd
az emberi lét
alapvető princípiuma
Rajvinder Singh
2017. június 5–11. között Budapestre látogat Rajvinder Singh indiai származású, 1980 óta Berlinben élő költő, kulturális közvetítő. A többnyelvű szerző többnyire németül, de angol, pandzsábi, urdu, dogri és hindi nyelven is ír. 1994 óta aktív tagja a Német Írók Szövetségének Verband der Schriftsteller, 1995 óta pedig a Bebörtönzött Írók Bizottságának Writers in Prison Committee. 1997 óta német állampolgár. 2001 óta több mint száz német film és TV-sorozat szinkronjánál működött közre (a Big Bang Theory, magyarul Agymenők címen futó sorozatban ő Raj német szinkronhangja). Jelentős szerepet tölt be a német és nemzetközi kulturális és irodalmi élet horizontjának alakításában. Amellett, hogy a PEN német szekciójának tagja, a Kultúrák Dialógusa Dialog der Kulturen rendezvény alapítója és szervezője, a Bátorság az idegengyűlölet ellen Courage gegen Fremdenhaß kezdeményezésben is részt vesz. Eleddig tizenhárom kötete, több mint félszáz kulturális dialógusról szóló írása jelent meg, számos német és indiai irodalmi díj kitüntetettje (pl. Worpswede Irodalmi Díj, Bawa Balwant Irodalmi Díj. Ez alkalomból Csörgő Viktória készített interjút a neves költővel.
A 88. Ünnepi Könyvhét alkalmából, a L’Harmattan Kiadó gondozásában „Hat szemmel” címmel megjelennek válogatott versei magyar nyelven Domokos Johanna és Tibold Katalin fordításában. Mely nyelvekre fordították eddig verseit?
Rajvinder Singh: Indiai nyelveken kívül, amennyire tudom, arab, albán, finn, galíciai, katalán és spanyol nyelvre fordították őket, ezenkívül a mumbai Goethe Intézet egyik projektjében 20 verset németről angolra. Most pedig, legnagyobb örömömre, magyarul is megjelennek.
Számos nyelven írja költeményeit. Mitől függ, hogy az adott vers milyen nyelven szólal meg?
Rajvinder Singh: Nem tudatosan döntöm el, milyen nyelven írom a verseket, az ötlet, a tartalom és a bennem feltoluló nyelvi képek döntenek, mely nyelven akarnak megszólalni és végül vers formájában kifejeződni. Legtöbbször attól függ, éppen melyik nyelvterületen vagyok. Például 1998-ban, a Nemzetközi PEN Club ülése előtt hamarabb érkeztem Helsinkibe, az íróházaspár Arja Tiainen és Kalevi Haikara meghívott vacsorára. Egyszer csak az angol nyelvű beszélgetés kellős közepén késztetést éreztem, hogy felugorjak és Arja írógépén verset írjak angolul.
Szintén a frissen megjelenő kötetben olvasható egy interjú Önnel, amelyben arról beszél, hogy nem fordítja saját magát, hiszen a fordítás által más vers születik. Hogyan viszonyul ahhoz, ha mások fordítják a verseit?
Rajvinder Singh: Az irodalmi műveket különféle olvasatuk élteti. Számtalan mű van, amelyet a fordítók újrafordítanak, mert nem elégedettek a már meglévő fordítással. Nincs olyan szöveg, amelyet két olvasó ugyanúgy értene, hiszen a megértésnek ugyanannyi köze van saját szemiokonunkhoz, tehát a bennünk kifejlődött jelentésadó mechanizmushoz, mint magához a műhöz. Ugyanazt a művet életünk különböző szakaszaiban is másként értjük. A Robin Hoodot például gyerekkoromban csodálatos meseként éltem meg, lázadó kamaszként egyfajta forradalmárnak láttam a főhőst, aki a gazdagoktól elvesz, a szegényeknek ad. De később, érett fejjel, jóllehet az előző olvasatokat megőriztem, inkább törvényen kívülinek láttam őt. Ez a felismerés korábban fel sem merült.
Ugyanilyen módon képes vagyok mások szövegeit fordítani, pusztán az alapján, ahogy a szöveget értem, hiszen csak a nyelv lebeg a szemem előtt, és csak arra támaszkodhatok, amit a nyelv mond. Mások szövegeinél, amelyeket én fordítok vagy fordítottam, kiválasztok egy olvasatot, és azt gond nélkül átültetem.
A saját szövegemet viszont célzottan úgy írtam, ahogy, tehát tudom, mit akarok vele mondani. De célnyelven képtelen vagyok magamat hajszálpontosan ugyanúgy kifejezni, mint az eredeti nyelven. A tartalom és a nyelvi kifejezésmód összefonódik, mivel utóbbit az előzőhöz igazítom, mintha nyelvbe öltött szobrot faragnék. Ez a folyamat egyszeri és megismételhetetlen. Ezért gyakran van olyan érzésem saját szövegeimet fordítva, mintha le kellene faragnom a lábamból, hogy beleférjek az új nadrágba.
Ilyen tekintetben tehát végtelenül kíváncsi vagyok arra, hogyan fordítják mások a verseimet, mármint, ha értem a célnyelvet, ahogy a mumbai Goethe Intézet esetében a német nyelvű verseim angolra fordításánál történt. Ha nem értem, mint most a magyar verseket, a végletekig meg kell bíznom a fordítóimban, és ezt szívesen meg is teszem.
A kötet „A kultúra önkultúra” című esszéjét is tartalmazza (Széles Beáta fordításában), amelyben kiemeli az egyéni kultúrák közötti valódi párbeszéd fontosságát. Mintegy ars poeticája a dialógus keresése, ami által több nézőpontból is megismerheti a jelent. Hogyan kell elképzelnünk, milyen formában keresi a párbeszédet?
Rajvinder Singh: A párbeszéd az emberi lét alapvető princípiuma. Az ok és az okozat közötti összefüggés észlelésével egyben a párbeszédet is észleljük. De a párbeszéd ennél sokkal ősibb. Egykor az élet is párbeszédből lett. Az anya és az apa közötti testi és érzelmi dialógus életet teremt. Még jóval korábban, a nap és a jég párbeszédéből víz keletkezett, az élet ősforrása. Ha így vesszük, a párbeszéd az élet forrása, az élet fennmaradásáé és világi értelemben az emberek együttműködéséé.
A felismeréssel, hogy nem vagyunk egyedül, kialakul tudatunk és egyben párbeszéd iránti igényünk. A bolygó összes élőlényével párbeszédet kell folytatnunk, hogy gond nélkül létezhessünk. Társadalmi-politikai értelemben a dialógus elengedhetetlen a túléléshez. Egy olyan kulturális, vallási és nyelvi szempontból sokszínű társadalom, mint India – ahova a véletlen folytán születtem és ahol felnőttem –, párbeszéd nélkül nem működhet. A párbeszéd tehát az emberi lét ütőere, alapvető szükséglete.
Mennyire ért egyet azzal a gondolattal, hogy a verseken keresztül könnyű leküzdeni az emberek közötti gondolatbeli határokat (amelyek az idegenség érzését okozzák), hiszen a versek befogadása eleve empatikus, nyitott érzelmi hozzáállást feltételez? Tudatosan él ezzel az eszközzel?
Rajvinder Singh: A versek megértésének kérdése nem egyszerű, hiszen mindenki másként érti őket. Mint a vakokról szóló buddhista példázatban, amelyben a vakoknak úgy kell megmondaniuk, hogyan néz ki az elefánt, hogy csak egy részét érinthetik meg. Valójában a válaszok összessége adja a megoldást. De legalább valamennyit értenek az elefántból, és ez összeköti őket.
A lírai forma azonban kétélű kard, kísérő jelenségként születik, de célzott és tudatos előzetes választások eredménye is.
Fent említett esszéjében arról is beszél, hogy az ember kulturális identitása nap mint nap újra létrejön. Az embernek folyamatosan fejlődnie kell, fejlesztenie egyéni kultúráját, anélkül, hogy másokat próbálna megváltoztatni, illetve hagyná magát megváltoztatni.
Rajvinder Singh: Létezésünk egyetlen pillanatában sem vagyunk ugyanazok, mert minden pillanatban, amint észleljük a dolgokat, változunk, változik lényünk, személyes kultúránk vagy, ahogy én hívom: önkultúránk. A köldökzsinór elvágásával egyénekké válunk, már nem édesanyánkon keresztül, hanem önállóan lélegzünk. Ha nem kezdünk el magunktól lélegezni, nyakon locsolnak hideg vízzel. Ettől sírva fakadunk, beindul a légzésünk és működni kezd a tüdőnk. Minden pillanatban új tapasztalatoknak vagyunk kitéve. Ami azt is jelenti, hogy egyetlen elkövetkező pillanatban sem vagyunk éppen olyanok, amilyenek az előzőben voltunk.
Miután önálló egyénekké válunk, észleljük a környezetünket. Először az édesanyánkat, aki elsőként táplál minket. És sokkal több alvásra van szükségünk, hogy az észleléseinket fel tudjuk dolgozni, hogy saját szemiokonunkat ki tudjuk alakítani. Nem telik el úgy perc, másodperc, hogy valami új dolgot ne tapasztalnánk. Így egyéni „identitásunk” is minden pillanatban változik. Ahhoz, hogy a társadalomba be tudjunk illeszkedni, el kell távolodnunk édesanyánktól, az otthonunktól és ki kell alakítanunk egyéni kulturális identitásunkat. Ez a folyamat élethosszig tart.
Nem is arról van szó, hogy az embernek igyekeznie kell változni, hanem hogy nem tehet semmit a változás ellen, már ha éberen figyeli környezetét. Ha pedig nem így tesz, bármelyik sarkon meglepheti a sötétség, a halál. Ezért az agyunk úgy van programozva, hogy a lehető legtöbbet képesek legyünk felfogni mások elgondolásaiból, hogy azok által saját túlélési stratégiánkat erősíthessük. Ez a folyamat sosem ér véget, illetve csak amikor távozunk az élők sorából.
Számos civil és szakmai szervezetnek tagja, idegengyűlölet és megbélyegzés ellen küzdő kezdeményezésekben vesz részt. Ezek szerint saját önkultúrájának fontos része a civil kurázsi?
Rajvinder Singh: A társadalom épp úgy működik, mint a test. Ahogy a testünk, úgy a társadalmunk számára is elengedhetetlen a jó ellenálló képesség és annak megteremtése. Ezek olyan automatizmusok, amelyek fáradságos munkát végeznek bensőnkben. A társadalom tulajdonképpen utánozza ezeket a jól működő dolgokat.
Ha a társadalom részének tekintjük magunkat, akkor tennünk is kell a zökkenőmentes működéséért. Egyéni életünk lehet kiváltság, a társadalmi lét azonban feladat, hogy a kiváltság végül megszülethessen. Ilyen szempontból az, hogy a társadalmunk egyszerű működéséért teszek, számomra inkább társadalmi feladat, és nem egyéni ügy. Mivel a társadalom részének tekintem magam, erre a feladatra is fel kell készülnöm, hogy jómagam, és nem utolsó sorban a társadalom működőképes legyen. Ilyen szempontból igen, az önkultúrám része.
Költőként kulturális közvetítőnek tartja magát? Célja, hogy hidat képezzen a kultúrák között?
Rajvinder Singh: Inkább a párbeszéd rabjának tartom magam, mintsem kulturális közvetítőnek, mivel nincs misszionáriusi küldetéstudatom. Híd szintén nem vagyok, mivel a hidak mindig statikusak, amilyen én nem vagyok. Ha mindenképpen a híd metaforáját akarjuk rám használni, akkor inkább hídépítő vagyok.
A jelenlegi német külügyminiszter és számos más kultúrpolitikus használja a „hat szemmel nézve” metaforát, amelyet Ön alkotott. 2015-ös ázsiai előadáskörútján is többször említette. A nemzetközi hálózattal rendelkező Goethe Intézet, valamint a nemzetközi kutatási és művészeti kommunikációt ápoló DAAD is szervezett ennek szellemében konferenciákat. Mi is ennek a lényege?
Rajvinder Singh: A „hat szemmel nézve” metafora elsősorban a két kultúra vagy két nemzet közötti kölcsönös megértés létrehozására tett javaslat szellemében fogant, amely különösen fontos tényező a külpolitikában. Miközben megkíséreljük megérteni a másik felet, nem tarthatjuk csak a mi saját nézetünk szerint felfogott másik oldali álláspontot véglegesnek. Képletesen mondva, látom a dolgokat a saját két szememmel, míg a szemben álló fél is látja a helyzetet saját két szemével. Természetesen mindkét nézőpont másként érzékeny a helyzetre, és eltérően képezi azt le, ahhoz pedig, hogy közös, kiegyensúlyozott nézetet alakíthassunk ki, ki kell dolgoznunk közös látásunkat, egy közös szempárt. Gyakran idézem Georg Simmel 1908-as, Exkurs über den Fremden (Elmélkedés az idegenről) című írását. A szerző itt azt hangsúlyozza, hogy csak akkor értem meg a másik kihívásait, ha őszintén és lelkesen a sajátommá teszem azokat, ez ad majd esélyt arra, hogy mindketten hozzájáruljunk a feloldásukhoz.
+ Van még egy idézetünk a német kormány honlapjáról:
„Legmélyebb meggyőződésem, hogy minket, embereket csak a párbeszéd vihet előre, ezért alkottam meg 1993-ban a „kultúrák dialógusa” fogalmat, mintegy válaszként és gyógymódként Huntington nagyszabású diagnózisára, „a civilizációk összecsapására”, mert a diagnózis gyógymód nélkül csak féligazság. Ezért próbálom évek óta az emberek és a kultúrák között feszülő határokat porózusabbá tenni, többek között a német oktatás terén. A kultúra, a képzési módok és a tudáselemek esetében a különböző mémek egymásra hatásakor ugyanaz történik, mint a természetben, amikor a gének sokfélesége egymásra talál, és nagymértékben javítja a génállományt. Ez az oka annak, hogy több mint tizenöt éve – nem csak német-indiai vonatkozású – interkulturális írásműhelyeket és előadásokat tartok iskolákban.
Csaknem harmincöt éve élek Németországban, ebből harmincat intenzíven az írásnak szenteltem, német nyelven természetesen. Szövegeim halkan, feltűnés nélkül idézik alkotói képletemet: „Gangesz anya, Rajna apa”. Írásaimmal és verseimmel célom, hogy a német-indiai érzelemvilágot és gondolkodásmódot szavakba öntsem, és a szavakat felerősítsem, hogy az olvasó „meghallja” őket, ha „beszélnek”. Legyenek hallgatagok vagy hangosak, verseim mindegyikét a közös emberi gondolkodásnak szenteltem. Semmiképp sem céljuk azonban csak az összhangot szolgálni. Sokkal inkább az intenzív, emberek és kultúrák közötti párbeszédet hivatottak támogatni, amelyben az egymásra találó felek – egyének, kultúrák, vagy nemzetek – kölcsönösen figyelmet szentelnek egymásnak, egymást kölcsönösen elérik. Ezért nem indulhatunk ki csak önmagunkból, először meg kell néznünk és értenünk, hol, merre áll a másik, milyen formát öltött, csak így tudjuk a hozzá vezető utat megrajzolni. Ehhez segít hozzá a „hat szemmel nézve” elv. Saját két szememből és a másik két szeméből közös szempárt képezek, hogy egyfajta közös látásmódot alakíthassak ki.”
88. ÜNNEPI KÖNYVHÉT a DRÓTon
Nagy M. Hedvig fotói a 88. Ünnepi Könyvhétről
Nagy M. Hedvig fekete-fehérben fotózta végig a 88. Ünnepi Könyvhetet. Képein írók és olvasók, könyvek és a tér. Fotósorozat a DRÓTon.
A 88. Ünnepi Könyvhetet is szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnökének májusban Péterfy Gergely írót választották, így ő került a könyves szakma élére. A válságról, az Alexandra csődjéről és a közelgő katasztrófahelyzetről beszélt a DRÓT kamerája előtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Testképről, betegségről és egészségről, tabu témákról és a Holdvilágképűekről beszélt kameránk előtt Tóth Kinga, a fiatal magyar irodalom progresszív és tehetséges, többszörösen díjazott szerzője. Miközben a háttérben csöndesen figyelt Nádas Péter.
A tömeggyilkosságokról síri csönd volt…
Grendel Lajos a Bukott angyalok című könyvéről
Földobom, és belelövök. Ilyen egyszerű az egész. A megmaradt magyarság évtizedekig hallgatott erről. Még az utcán sem beszéltek magyarul, nehogy provokálják a szlovákokat. De ezt hogy lehet megírni, hogy irodalmilag ne tűnjön tételesnek? Hát erről szól ez a regény. – Grendel Lajost kérdeztük a 88. Ünnepi Könyvhétre megjelenő Bukott Angyalok című regényéről, ami a pozsonyi tömeggyilkosságokról szól.
Rajvinder Singh a Hat szemmel című könyvéről
Rajvinder Singh indiai származású, de Berlinben élő költő, kultúrális közvetítő válogatott versei, Domokos Johanna és Tibold Katalin fordításában jelennek meg a 88. Ünnepi Könyvhétre. A neves költővel Csörgő Viktória készített interjút a DRÓTra.
A DRÓT könyvheti TOP10 listája az elmúlt években is igen nagy érdeklődés mellett jelent meg, bár mindig kénytelenek voltunk megjegyezni, hogy mint minden lista, úgy ez is esetleges, sok minden kimarad belőle, aminek pedig igazán helye lenne benne.
Lássuk, hogy mik voltak a DRÓT alkotó szerkesztői szerint legjobb könyvek a 2017-es, 88-dik Ünnepi Könyvhéten!
