MrSale Café ünnepélyes megnyitója
Megnyílt Budapest legújabb kávézója: a MrSale Café! A megnyitón szó esett Petőfi és az unikum kapcsolatáról, a Nyugat szerepéről a magyarság történetében, Rejtő kedvenc kávézójáról és súlyos éjszakáiról, a polgárság és a szabadság kapcsolatáról, és persze arról, hogy mi a különbség a kávézó és a kávéház között.
HET ti Ako | Retkes Máté verse
Üvöltenék és futnának falon az őrök
föld- meg vasszaggal ruhában göncben
Enkidu fiának
szólni, hogy lám,
ottan gyünnek, csak másik eposz!
Más mitológiák,
médiák, nem! MédEiák!
Az utolsó szabad ember
Gecse Balázs Gergőt Franciaországban az országúton poroszkálva, szekere mellett elütötték és meghalt. Harminckét éves volt. Jó lett volna, ha hazatér és tanít. Elmondja, hogy milyen szabadnak lenni. Most már nem maradt más, csak a története, amit nem szabad elfelejtenünk.
Megsemmisíteni az Egészet
Fodor Barbara 23 éves. Szegeden él. A Szegedi Tudományegyetem JGYPK Karának Képalkotás szakát kezdte most szeptemberben. A művészetek iránti érdeklődése már korán megmutatkozott. Verseket 5 éves kora óta ír. Fotózik is. A DRÓT rendszeres olvasójaként küldött néhányat a legfrissebb versei közül, amit lapunkon most olvashatnak.
Miért éppen Hamvas?
2018. szeptember 21-én, azaz ma mutatják be Hamvas Béla egyetlen színpadi művét. Formanek Csaba színész-rendezővel a Hamvas Béla-komédia első színházi adaptációja kapcsán, főképpen pedig az eddigi életútja megismeréséért és megismertetéséért készítettünk interjút. Részlet a legújabb Csillagszállóból, ajánló és lapszám teljes tartalma a DRÓTon.
DECODE | alkotói pályázat vizuális és alkalmazott művészek számára
A BORD Építész Stúdió idén ősszel rendezi meg DECODE című kiállítását, amelyhez pályázat útján keresi kiállító partnereit építészet és vizuális/alkalmazott művészek területéről. Pályázni szeptember 6-tól október 19-ig lehet. A DECODE egy egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség építészek valamint vizuális és alkalmazott művészek számára, új kapcsolódási pontokat felfedezve és szorosabbra fűzve a társművészeti ágakat. A DECODE célja továbbá, hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre.
Békássy Ferenc összes műve
Békássy Ferenc összes művét egy kötetben mutattuk be az Írók Boltjában, Budapesten, 2018. szeptember 18-án.
Magányosan halhatatlanul
Ez alkalomból teszünk közzé négy verset az egykori cambridge-i diák, majd az első világháborúban hősi halált halt Békássy Ferenc Virginia Woolf által 1925-ben kiadott, angol nyelvű kötetéből, Gömöri György, Gyukics Gábor, Szőcs Géza és Weiner Sennyey Tibor fordításában.
A három test kincse
A két leggyakoribb jelző mostanság az íróval és életművével kapcsolatosan az, hogy „Liu Cixin a kínai Arthur C. Clarke, illetve hogy „Liu Cixin a Háromtest-probléma című könyvével a világszínvonalra emelte a kínai sci-fit”. A kritikák nagy része elsüti valamelyik szlogent a kettő közül, de a jelszavak terjedésének divatján túl a fenti kijelentéseknek többlettartalma is van. – Viczenti Mátyás írása a DRÓTon.
100 hangoskönyv készült el! Segíts TE IS, hogy készüljön még 100
Szeptemberben száz új hangoskönyvet kapott a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének könyvtára, köszönhetően a számtalan önkéntes felolvasó munkájának. De az akciónak még nincs vége! Továbbra is keresnek önkénteseket! Segítsetek, hogy a magyar irodalom a látássérültek számára is elérhető legyen!