Fodor Barbara
Fodor Barbara 23 éves. Szegeden él. A Szegedi Tudományegyetem JGYPK Karának Képalkotás szakát kezdte most szeptemberben. A művészetek iránti érdeklődése már korán megmutatkozott. Verseket 5 éves kora óta ír. Fotózik is. A DRÓT rendszeres olvasójaként küldött néhányat a legfrissebb versei közül, amit lapunkon most olvashatnak.
Barbara körülbelül másfél éve kezdte el az írásait publikálni. Eddig a Zempléni Múzsában, a Holdkatlanban, a ContextUs-on és a szegedi Szabad Ötletek egyetemi online lapban jelentek meg.
Rész – Egész
A részévé vált.
Lélegzetvételei partnere
kíméletlen csípőlökéseihez idomultak.
Húsa a matrac anyagába süppedt,
eggyé vált, azonosult vele:
lágy szivacs, amely mindent magába szív.
Az emlékek kitéphetetlen rögét
olyan pánikhangulatban
cipelte magában hónapokon át,
mintha Rosemary gyermekét
hordaná a szíve alatt.
Vele volt a szülői házban,
míg családja körében édesanyja húslevesét ette,
s utazásai során,
akár egy bőröndbe zárt láncfűrész.
A végkifejlet pedig mindig ugyanaz volt:
Megsemmisíteni az Egészet.
Hiábavaló
Ahogy a közeli strandon
a termálvíz felveszi a medence alakját,
úgy idomítottam magamat
olyanná, hogy megszánj vonzalmaddal.
Lábnyomaid mentén haladva
toltam ki tűrőképességem határvonalait,
és elejtett szavaid,
mint rám zuhanó napkorong-darabkák,
rombolták szét belső struktúrámat,
hogy később, hozzád igazodva
újraépíthessem azt.
Viszont a precíz kontúrok az alaprajzon
hiábavalóak voltak,
te csak a szétfolyó tartalmat láttad bennem.
Semmit nem kaptam tőled,
a vízbe csupán, az elejétől kezdve
inkontinenciában szenvedő
nyugdíjasok vizeltek.
Papírrepülő
Tudtam, hogy nem vagy őszinte hozzám,
mégis hagytam, hogy vágyaim
irányítsák tetteimet:
a kezemmel örömet szereztem neked.
Oly könnyedséggel szálltál el,
akár egy hazugságokkal teleírt lapból
hajtogatott papírrepülő,
amelyet még gyermekkoromban
engedtem szabadjára
az iskolánk osztálytermének ablakából.
Néztem, ahogy felkapja a szél,
közben éreztem, hogy az ujjbegyemből vér serken.
Megvágta a papír éle.
Regenerálódás
Az elmém feketedobozát
elhagytam pár éve,
amikor túl jól sikerült elsajátítanom
a regenerálódás képességét.
Azóta minden sérelmemet elfelejtem.
Így teheted meg azt, hogy
hétről hétre karjaidba zárhatsz
és minden egyes alkalommal
új sebet ejthetsz
a látszólag még szűz bőrfelületemen,
anélkül hogy a régiek felszakadnának.
Homályos lepel borítja
halandóságunk körvonalait,
s csak foltokat látok,
amelyek olyanok, akár a bárányfelhők:
azt képzelek beléjük, amit épp akarok.
Aztán, ha beborul az ég,
félelem nélkül követlek a pusztába,
vagy fürdök meg veled a folyóban
a legnagyobb villámlás közepette.
