Bartók Cantata Profana című zongoraművének utolsó mondata e szállóigévé vált mondattöredék, és a tiszta forrás azóta a népművészetet, a népzenét, a népköltészetet is jelenti. Mert habár sokfélék vagyunk – van, aki akár minden héten táncházba megy, vagy általában népzenét hallgat, és van, aki a falat kaparja mondjuk a citeramuzsikától vagy egy-két asszonykórustól – minden magyar embernek forrás a népzene és a népköltészet. Aki nem hiszi, járjon utána.
A Művészetek Völgyében évek óta saját udvarában várja a völgybe zarándoklókat Palya Bea; a szoros program egy röpke szünetében beszélgettünk vele. A tíz nap alatt sokat sürög-forog az udvarban, beszélget, énekel, megbeszél, vagy csak figyeli a fellépőket. Láthatóan nagyon közvetlen. Nagyon szabad ember.
Lackfi János évek óta rezidens művésze és szervezője a kapolcsi Kaláka Udvarnak, kreatív versírás műhelyeivel naponta várja az érdeklődőket, de számos koncerten is közreműködik. Évekig maga hordta itt a szalmát, ácsolta a színpadot, de lassan rájött, hogy ha az ember naponta kétszer-háromszor is színpadon van, muszáj kicsit töltekeznie is. A blogírást idén már a lánya vette át, s János szerint egész egyszerűen jobban csinálja, mint ő.
Bartók, Kodály, „UFO-hangszer” és privát népzene.
Itthon a Művészetek Völgye jelenti az összművészetet immár huszonnégy éve.
Fotógaléria a Művészetek Völgyéből!
Weiner Sennyey Tibort, költőt, a Drót egyik alkotóját baleset érte a Művészetek Völgyében és kórházba került. Megszereztük noteszét, és az elmúlt napokban írott három versét közöljük az agyáról készült képekkel együtt.
Első ránézésre meglehet, hogy az évente július második felében itt Mintafalván megrendezésre kerülő Sörhét nem tűnik nagy durranásnak, különösen, ha Kapolcs, a Thealter, a Sziget, vagy valamelyik írótábor gazdag programkínálatával, változatos kulturpalettájával, koncertjeivel, színházi előadásaival, tartalmas és mély kerekasztal-beszélgetéseivel, író-olvasó találkozóival vetjük össze. Mintafalván azonban ez „a” fesztivál.
Hogy milyen volt a katonaélet a „boldog békeidőkben”, a Nagy Háború kitörése előtt, amikor három évig kellett szolgálni a császárt; azt közvetetten, de plasztikusan mutatja be ez a katonafüzet.
Van néhány nap, amikor együtt lehetünk, ismeretlenek és ismerősök, amikor végre őszintén remélem, hogy meghallgathatjuk egymást.