Számos koncertet adott az udvarban, például az Egyszáléneket: amikor a capella, mindenféle kísérő hangszer nélkül adta a hangját és a jelenlétét a hallgatóknak, lenyűgöző magabiztossággal és nyíltsággal. Szombaton hallhattuk tőle a Nő nagykoncertet. Az utcán az udvar mellett és a bejáratnál még vagy kétszáz ember állhatott – sokakat már sajnos nem engedtek be a teltház miatt. Ezen az esti koncerten már láthattuk, amiről Bea a délután készített interjú során beszélt: a gyermeke világrajötte után született dalok milyen sok emberben pendítenek meg mélyen rezgő húrokat. De a sokszor a hangját is elég hallani.
Stenszky Cecília: Az, hogy anyává lettél, mennyiben változtatta meg a művészetedet? Mit alakított rajtad, vagy azon, hogy hogyan látod a világot?
Palya Bea: Nagyon, nagyon… szinte mindenben. Sokkal kevesebb a megítélés magamon, kreatív emberként is. Korábban, amikor lejöttem, volt olyan, hogy azt gondoltam: Úristen, ez szar, kit fog érdekelni. Most, ha leírok valamit, azzal úgy vagyok, hogy az olyan, amilyen, és majd lesz belőle valami, ha elkezdek vele dolgozni. De addig ez nehezebben ment, úgy látszik,
a saját magamba vetett hitem valahogy anyaként erősebben meglett.
Szabó Kisanna: Szerinted miért?
Palya Bea: Azért, mert egy rám bízott feladatot már biztosan jól elvégeztem: ez a szülés. Kihordtam egy gyereket, megszültem, túléltem a gyermekágyat, és aztán most él és jár és mozog és szép. Szerintem féltem is az anyaságtól, de adott rengeteget. Féltem tőle, de belementem, és nagyon jó lett.
SzK: Te annyira olyan ember vagy, akinek a szabadság megélése az elsődleges; ennek a minőségén és a mindennapok gyakorlatában mindez hogy változtatott meg?
Palya Bea: Végtelenül: sokkal-sokkal szabadabb lettem anyaként, mert az vagyok, aki igazán vagyok. És ez nagyon érdekes dolog, mert nekem eléggé hosszúra nyúlt a kamaszkorom, meg faluról jövök, tele komplexusokkal, meg ilyen hülyeségekkel, hogy: jó vagyok-e, szorongok, mit tudom én. Az anyasággal megért bennem a felismerés: de hiszen ez én vagyok! Jó vagyok, mert én tudok életet létrehozni!
A lényem lett leokézva.
SzK: Megerősödtél a saját minőségedben.
Palya Bea: Igen, és ez egy végtelen szabadság, annak lenni, aki, meg hogy az vagyok, aki vagyok, hogy ezt elmondhatom… mindannyian azért küzdünk szerintem: hogy azok legyünk, akik vagyunk. És ebben az egyszerű kifejezésben benne van egy egész élet, sok-sok élet küzdelme meg szabadságvágya, meg kanyarjai és vargabetűi. A mindennapok szintjén nagyon érzékeny játék ez, és néha nem könnyű, néha egyensúlyt vesztek, hogy mennyit kell énekesnek és mennyit kell anyának lennem, és a felállásban ott van az apa is, meg az anya is, meg az én anyukám, a nagymama is. De nem mondom, hogy nem szaladtunk bele olyanba, hogy soknak éreztük, hogy ne éreztük volna, hogy túllőttünk a célon, mert hirtelen nem tudtuk átalakítani, hogy ki mennyit dolgozik. Én ugye sokat, szinte ki se szálltam – azért ez nem igaz, de nem keveset – és aztán a Matyi is elkezdett dolgozni sokat, és akkor egy új egyensúlyi helyzet jött létre, ami először egy egyensúlyvesztéssel járt. De nem élem ezt meg szabadságvesztésnek, az életben,
ha egyedül vagyok, akkor is az egyensúlyokat keresem,
szerintem ez nem ellentétes.
SzK: Ez egy folyamatos újraalkotás.
Palya Bea: Igen, újrateremtés, újraalkotása akár a mindennapoknak, vagy a házimunkának, vagy amilyen címkéket aggatok magamra, annak is.
SzK: Milyen címkéket?
Palya Bea: Például dalszerző vagy édesanya, ez is pillanatról pillanatra változik, mint ahogyan a kapcsolót egy nap negyvenszer-ötvenszer lekapcsoljuk, annyira sok ilyen éles váltás van: lejövök a színpadról, és egy fél óra múlva otthon altatok, vagy a színpadon altatok, s aztán otthon meg etetek, vagy hisztis gyerekekkel próbálok valamit csinálni…
SC: Kettéválik?
Palya Bea: Igen, s próbálom, hogy nem váljon ketté. Emlékszem, visszaolvastam magamtól mondatokat, amiket a korábbi időszakban mondtam, mikor pici volt, és szinte fotoszintetizált, fényre-levegőre nőtt – jó, nem – de rám volt kötve, meg jött velünk, s aztán egyre nőtt, egyre kevésbé lett neki elég mondjuk egy autós tér, amikor jöttünk vissza a koncertről. Nem lehetett őt koncertre hordani annyira. Akkor például újra kellett ezt teremteni, hogy hogy is van.
SC: A párkapcsolat is változtatott ezen a szabadságon, érzésen?
Palya Bea: Nem hiszem, hogy szabadabb voltam pár nélkül, mint párral. Az,
hogy nem fekszem le minden második emberrel, az nekem nem a szabadság hiánya, szerintem maradni a szexi, na abban rengeteg mélység van.
Én dolgozom is azon, hogy hogyan van a vágy meg a szexualitás. Van egy Sexual Grounding nevű terápia, mint szexuális leföldeltség, nagyon-nagyon érdekes munka, végül is vissza akarja terelni a szexualitást abba az eredeti ártatlan, játékos és kíváncsi medrébe, amiből végül is születtünk mi mindannyian, és ezt olyan kis szégyellősen tudjuk kimondani.
SC: S valahol mindig félrecsúszik?
Palya Bea: Én nem nagyon ismerek olyan embert, akinek ez ne lenne kezdettől szégyennel körülfogva, onnan kezdve, hogy nem tudják a szülők megnevezni a kisgyermekük testrészeit. Az mi az ott a lábad között?
SzK: Ti milyen szót használtok?
Palya Bea: Punci, nekünk kislányunk van, és az punci, az olyan, mint a lábfejed meg a kézfejed. Anyukámnál mindig a segg volt: gyere kislányom, a seggedet is megmossuk.
SzK: Szóval a szabadságnak inkább mélység és magasság-dimenzióit fedezed fel, mint horizontálisat?
Palya Bea: Érdekes, hogy így mondod, de értem, hogy miért, mintha azt mondanád, hogy a mennyiségi kiterjesztés nem azonos a minőséggel. Igen, ebben van valami, de hát most is vannak vágyaim, csak erről nem szoktunk beszélni. Attól, hogy az ember lánya férjhez megy, mondjuk én, attól még megnézek egy helyes pasit az utcán, meg érzékelem a szexi jógatanárt.
SC: A nagyobb ívű vágyakkal kapcsolatban: van-e valami nagy álmod, valami igazán mély, nagy belső vágyad?
Palya Bea: Tele vagyok velük. Most, hogy így kérdezed… Talán hogy a férjem szíve annyira meg tudjon nyílni, hogy
mindig tudjunk beszélgetni, és ne legyen fagy- és agyhalál,
tehát ne legyen szótlan. Olyan fajta csendességgel, ahol közben mindenki beszélne, ha tudnánk. Most pont egy ilyen beszélgetésen vagyok túl, ahol a férjem meg az ő apukája meg az ő felesége beszélgettek, és rengeteg kimondatlan dolog feljött, és szerintem az most ér el hozzám így egy óra távlatából. Iszonyú – nem, nem iszonyú, életszerűen megviselt vagyok, ilyen életszerű hangyaboly szerint járnak az érzéseim, egyik a másikba alakul át, és megérint mindegyik.
SC: Akkor te nagyon megéled az érzéseidet.
Palya Bea: Mi mást, mi mást élnék?
SC: Nagyon sok ember nem tudja. Ez rettenetesen inspiráló benned, hogy ezt fel mered vállalni.
Palya Bea: Igen. Ennek egy része tanult dolog is, a dühvel például nagyon nehéz… amikor örülünk, az persze, jaj, de aranyos, de a dühös az más, még dekódolás sincsen, hogy úristen, mihez kezdesz egy dühöngő emberrel?
SC: Meg hogy mi a baja valójában.
Palya Bea: Igen. Meg az egyik dolog, hogy előbb kimondom, hogy: most dühös vagyok, azzal kapcsolatosan, amit mondtál, nem rád, mert te hülye vagy – mert a dühvel mit szoktunk csinálni? A másikra szórjuk hogy te hülye! S másikat kezdjük mindenféle megítélésekben tartani, vagy azokkal illetni, ahelyett, hogy a saját érzéseinkről beszélnék. Nagyon nehéz, főleg, amikor jön az érzelmi nyomás, s borít el, hogy ááá, nem adtak cicit, vagy mittudomén, bármi a kiskori minták közül, amit újraélünk éppen akkor. A Sexual Grounding terapeuta mindig azt mondja, hogy
ha nagyon nagy az érzelmi reakció, akkor az valószínűleg nem az itt és mostban történik, hanem ott valami múltbeli dolgot idéz be.
SzK: Akkor is fontos kifejezni a dühöt, valami nem erőszakos módon hogy bennem milyen érzést kelt…
Palya Bea: Legtöbbször csak akkor jön, amikor az utolsó csepp kerül a pohárba.
SC: Te honnan tanultad ezt a szabadságot?
Palya Bea: Sexual Grounding, Kreatív Valóságteremtés, Gilbert Alix, Transdance.com, könyvek és jógagyakorlatok sokasága, de én tudatosan mentem az után, hogy tanuljam is ezt. Olyan butaság ez: ha tudod, hogy angolul akarsz megtanulni, ezeregy nyelviskola van. Ha konfliktust akarsz kezelni, mert az apádnak meg az anyádnak fogalma sem volt, hogy kell megoldani, akkor az viszont nem evidens, hogy elmész a konfliktuskezelési tanórára. Mert tudod a tengeri csillag fajait és alfajait,
de az iskolában nincs arra kulcs, hogy mit csinálsz akkor, amikor van egy nehéz helyzet,
mondjuk a cégtársad ki akar lépni, és el kell osztani a vagyont, vagy a menedzsered átbasz, vagy ki kell rakni egy zenészt a zenekarból – hogy hogyan kell ezeket emberi módon megcsinálni. Ezeket muszáj voltam megtanulnom, mert egy produkciót vezetek, én is egyrészt nagyon jól akarom magam érezni, és nem értük vagyok felelős, hanem azért, hogy én jól érezzem magam, és azt a jót tudjam tovább árasztani. Össze kell tartani embereket, és aztán annak működnie kell.
SC: És neked mint énekesnek, mint Palya Beának mi a feladatod a világban? Hogyan tudsz hozzátenni, jelen lenni, tenni valamit a világért? Elméletben, gyakorlatban, s ez kettéválik-e?
Palya Bea: Nekem nem válik ketté. Én biztos, hogy énekelek, ez nekem van, és
énekelni fogok, amíg meg nem halok.
Adtak hangot, adtak hozzá bátorságot, és nekem szerintem az a dolgom, hogy mondjak igazat, úgy értem: igazat, ami bennem, számomra igaznak tűnik és őszintének; azt rakjam ki, és abból csináljunk dalokat, és azok legyenek szépek. A Nő lemez kapcsán is ez történt, hogy rengetegen írták, hogy: Úristen, pont ezt akartam hallani, Úristen, pont az én helyzetemet fogalmaztad meg! És nyilván a zene meg segít, mert az érzelmeket érinti meg, hogy ez a híd megszülessen, hogy elérjen az üzenet, hogy közted meg köztem, bár sosem értelek meg, de valami mégis, egy kapcsolat születik, s az által, hogy ezek a zenével keltett rezgések mind a kettőnkben rezgenek. Ezt így látom a nő koncerteken, kívülről fújja a közönség ezeket a tök mély témájú dalokat: abortusz, szülés állatiassága, van-e szex a házasságban a gyerek után, a nők egymással való segítő viszonya… ordítják.
Ez nem én vagyok,
ez csak egy szinten szól rólam. Ha ez bennem megszületett, az a közös tudattalannak a tengeréből inspirálódott, és másban is ugyanúgy megvan már ez a téma, csak énnekem az a feladatom, s a bátorságom is megvan, hogy kimondjam.
