A DRÓT 2014. április 14 óta független, szabad, alkotói portál, nem pedig hagyományos értelemben felfogott online folyóirat. A DRÓTtal nem pályázunk állami támogatásra, önerőből és az olvasók támogatásából működik.
Nagyon kevés ember képes arra, hogy valóban elveszítse önmagát és mindent befogadni, mindenné átalakulni képes test-csatornává váljon. – vallja Batarita a BODY.RADICAL fesztivállal kontinenseket átívelő hidakat épít.
Kolomp – szőr – pelenka – tarisznya – RADIKÁLIS TEST. Szabó Kisanna körképét olvashatjátok a DRÓTon az 5. Body Radical Nemzetközi Előadóművészeti Biennáléról, beszámoló a budapesti záróeseményről.
„A kormány által 2013-ban indított pedagógus életpályamodell az ötödik ütemhez ért, 5 év alatt átlagosan 50 %-kal nőttek a keresetek.” – az alábbi képet tette ki Magyarország Kormánya a Facebook-oldalára néhány napja. Egyesek szerint csodálatos, ami itt történik, mások szerint sima hazugság. Maga mit gondol?
Rudolf Steiner művészeti impulzusáról, a 10 éves Napút Művészeti Akadémiáról, szellem és művészet kapcsolatáról beszélt Döbröntei Zoltán a DRÓTnak. Út a közép misztériumához címmel tartották meg a Napút Művészeti Akadémia 10 éves jubileumi kiállítását és művészeti rendezvényét Piliscsabán a Stephaneumban 2017. szeptember 29. és október 1. között.
Idén karácsonyra – immár második alkalommal – minőségi, kortárs magyar irodalmi könyveket viszünk Kárpátaljára, a Beregszászi- és Munkácsi Járási Könyvtáraknak. Az akciót a DRÓTon is közzé tesszük, hogy több emberhez eljusson, remélve, hogy a kárpátaljai magyarokat így is támogathatjuk. Részletek itt.
2017 nem csak a lázadás éve, hanem a nagyszerű dalok és kiváló zenéké is.
Ennél érthetőbben nem lehet elmagyarázni, hogy mi a helyzet a Római-parti gáttal.
Végre megtudhatjuk azt is, hogy hogyan lehet a pajta tetejéről nyári laskagombát termeszteni, mi az a Sárkollektíva, milyen vidéken újrakezdeni, mit jelent, hogy mindenegyben van és hogy végtére is mi az a Gyüttment Fesztivál?
Véget ért a Vogon Versek Versenye. Videónkban végre elhangzik a legjobb legrosszabb vogon vers az első Összmagyar chemtrail, laposföld-hívő, dinoszauruszcsillagászati, űrgenetikai és rekolonizációs összeesküvés elmélet kutató konferencián.
Kiderül, hogy ki nyerte a Vogon Versek Versenyét és kinek a versét lövik ki az űrbe a Felcsúti Űrállomásról.