„Miközben baktatunk a főúton, alig kétszáz méterre van a presszó, az öreg felvilágosít, hogy már nem Erika presszónak hívják, hanem Hat Csöcsnek, mert az Erika két lánya is beszállt.”
Moesko Péter 1990-ben született Esztergomban. Első novellás kötete most jelent meg a Műút gondozásában. A DRÓTon Deczki Sarolta ajánlóját és egy részletet olvashattok a könyvből.
Ma 2038. február 20-a van. Az Erzsébet-híd korlátjánál állok, mögöttem a vár, szemben, messzebb kivehetők a csepeli üzleti negyed negyvenemeletes üveg-acél irodaházai. Kezemben egy nyaklánc. – Görömbölyi Dávid csodálatos novellája egy ezüstmedál történetét követi végig 1765-től 2038-ig. Novella a DRÓTon.
Ők is máshonnan menekültek a szigetre. Egy magyar, egy francia, egy angol, meg egy skót. Tisztára, mint egy vicc elején. Nevettünk is. Mindenen. Aztán küszködtek a könnyeikkel, mikor aprítottam a hagymát a konyhában.
Pleesz Ráchel 1997-ben született Budapesten. Volt már fogászati tolmács, bevándorló pincér, klónnövénytenyésztő. Jelenleg a MOME hallgatója. Kisprózáját a DRÓTon olvashatjátok.
Hallja, Bohumil, ahogy állok a sorban a Penny Marketban, a lestrapált, őszülő háziasszonyok, a kisnyugdíjasok meg az alkoholisták között, jobbomon az akciós csipszesdobozokkal, balra meg az olvashatatlan lapoktól rogyadozó újságosállvánnyal az jutott eszembe, hogy biztos írna rólunk valami szépet. Mert hát végülis mi volnánk a maga népe.
A temetésén láttalak először, az arcomba fújta a sáladat a szél, ugyanolyan kókuszillata volt, mint anyám tusfürdőinek, amiket aznap dobtam ki a szemétbe. Bocsi, suttogtad a fülembe, majd a mellkasomra mutattál, félregomboltad az inged. Intettem, hogy köszönöm, és megpróbáltam kijavítani, de remegett a kezem, nem bírtam betuszkolni a kövér gombokat az apró lyukakba. Hagyjad, mondtad, és magad felé fordítottál, éreztem, bámulnak a rokonok. Széttártad a zakóm, hogy jobban hozzám férj, jól esett a hideg a bőrömnek. Csak a kezem fázott, mint mindig.
Borbás haverom négyéves kisöccsét megütötte az áram. Utána még jött-ment, egészen a temetésig, bár készségeiben bizonyos visszaesés mutatkozott. Megint pelenkázni kellett, és pufók öklével azt a mozdulatot ismételgette, amellyel a még mindig áram alatt levő kismagnót püfölte görcsösen, amikor rátaláltak.
– Be kell majd feküdnöd oda, Peti – mutatott az anyja a koporsóra.
Kollár Árpád Harmadik Balogh Gyulát Balogh Gyulaként ismerte meg Szegeden. Azt írja róla, hogy csak később lett belőle Harmadik, nem függetlenül attól, hogy ő a harmadik. Új- és régi szegedi, Alsó- és Fölsővárosi történetei olyannyira autentikusak, mintha csak maga is született új és régi, alsó vagy fölső lenne. Harmadik Balogh Gyulának ugyanis kiváló füle és szeme van, amivel fölszippantja a helyi történeteket. Aztán a magyar prózairodalom nagy mesélőihez hasonló kedvvel adja ezeket vissza nekünk, pont annyit csavarva rajtuk, amennyit kell. Mindennek a tetejébe kiváló blues zenész is. Kell még valamit mondanom?
A kabbala megértéséhez áldozatot kell hozni. A kabbala a szavak mélyébe lát. A kabbala sebészkéssel halad előre, de mivel sehova nem jut el, valami mindig az útjában áll, és mindig akad egy utolsó vagy utolsó előtti kibogozhatatlan csomó.
Winfried Georg Sebald pókhálót szőtt az emberekből, és pókként, befogta őket. Mi más az ember, mint sorstárs, a pókháló szálán, a háló sarkán? – Uri Asaf Színekre vágyom sorozata a DRÓTon.
Apám, számomra érthetetlen nyelven felolvasta a hágádát, az egyiptomi kivonulás történetét. Az askenáz hanglejtést, sok „ü” betűvel addig soha nem hallottam. A magyar vidék egykor befogadó és otthonos levegője számunkra már nem létezett. Az életre keltett széder este, Budán, a Németvölgyi úton, megpróbálta feledtetni a korábban szétzilált felhőket, amely a nagyszülők utolsó képét magába zárta.