Hazamenni annyi, mint úton lenni az otthon felé. Az otthon, mint a nyugalom és biztonság szigete azonban nem elérhető, legalábbis Moesko Péter rövid történeteiben biztos, hogy nem. Régi sérelmek, titkok, neheztelések, rigolyák és előítéletek teszik áthatolhatatlanná azt a csöndet, mely testvérek, egykori és jelenlegi házastársak, szülők és gyerekeik között sűrűsödik. Minden olyan hétköznapi, a magány, a meg-nem-értettség, kommunikációképtelenség, a közöny, éljenek a családtagok akár egymás mellett, akár külön országokban. Olykor bátortalanul és ügyefogyottan megpróbálják elérni egymást, és ezekben a kísérletekben pőrén megmutatkozik a szándékokon és érzelmeken túli elemi összetartozás ténye, a szeretet lehetősége.
A sodró lendületű novellák éppen ezeket a megejtően ismerős élethelyzeteket szedik ízekre, és mutatják fel a maguk megszokott mindennapiságában. És azt, hogy hiába megyünk haza, úgysem leszünk soha, sehol sem otthon.
(Deczki Sarolta)
Moesko Péter
(részlet a Bontás c. novellából)
Félreállok egy percre, mielőtt bekanyarodnék az utcánkba. Elszívok egy szál cigarettát. Nyolc hónapja érintetlenül hever a doboz a kesztyűtartóban, de most mindennél jobban kívánom. Rögtön elszívok még egyet. Mi van, ha összefutok a bátyámmal? Persze miért lenne itt szerda délután kettőkor. De végül is, én is itt vagyok. Nem nagyon fűlik a fogam egy találkozóhoz. Megnézem a visszapillantóban, hogy festek. Szerintem jól, leszámítva, hogy nagyon sápadt vagyok. Valamiért továbbgondolom ezt, és hallom a fülemben, ahogy a bátyám elkezdi kritizálni a norvég időjárást. Hogy még rendes napfény sem éri az embert! Évek óta nem beszéltem vele, most mégis a fülemben hallom azt a rémes, bölcselkedő hangját. A legidősebb fiú, az örök hűséges, aki sosem került messze a szülői háztól. Valóságos szent. Az ötödik cigarettát szívom.
Megáll mellettem egy biciklis öregúr, és megemeli a sityakját. Adjisten. Keres valakit? Jónapot, mondom, és lejjebb húzom az ablakot. Jónapot Rezső bácsi, Robi vagyok, a Mécsesnek a fia. Az öregúr — akiről csak remélni tudom, hogy tényleg a Rezső bácsi az, apám volt munkatársa a téeszben — közelebb jön az autóhoz, és összehúzza a szemöldökét, úgy méreget. A Mécsesnek? Melyik vagy te? Én vagyok a középső, mondom erre. Úgy, szóval a középső. A külföldi, teszi hozzá tájékozottan. Bólintok, ő pedig hümmög egy kicsit a megsárgult bajsza alatt, majd végül kiböki. Hát a Mécses az meghalt. Most, nemrég. Kiszállok az autóból, és cigarettával kínálom az öreget. Tudom, hogy meghalt, Rezső bá, azért jöttem. Aztán felajánlom, hogy igyon meg velem egy pohárral az Erika presszóban. Miközben baktatunk a főúton, alig kétszáz méterre van a presszó, az öreg felvilágosít, hogy már nem Erika presszónak hívják, hanem Hat Csöcsnek, mert az Erika két lánya is beszállt.
A szomszédok hívták ki a mentőket. Négy napja nem látták apádékat se az utcán, se a kertben. WC volt ugyan a házban, ők mégis a régi pottyantóst használták már évek óta. A harmadik nap a kerítésnél már érezni lehetett a szagokat, de hallani semmit nem lehetett, hiába kiabáltak a házba. Végül aztán valaki bemerészkedett. Nyitva volt az ajtó, nem zárja errefelé senki. Akkor látták, hogy a Tibike már nincs is magánál. Én azóta sem tudom, mi történt, de össze-vissza volt már aszva, mintha csak úgy magától kiszáradt volna. Az apádnak meg el volt törve a lába, és hasonló állapotban volt, de ő még eszénél volt.
Tibike? Milyen Tibike, Rezső bá? Hát a Tibike. A postás Tibi. Elkergette otthonról az asszony. Vagy ő jött el? Tudom is én, nem volt maradása. Egy időben együtt ittak apáddal itt, a Hat Csöcsben, meg máshol is. Aztán, mivel nem volt hova mennie, valahogy mindig apádnál kötött ki. Aztán ott is maradt állandóra. Az öregember itt szünetet tart, és kér még egy kör Unicumot. Mit akar nekem mondani, Rezső bá? A kelleténél talán ingerültebben teszem fel ezt a kérdést, mert az öreg értetlenül néz rám. Aztán legyint. Ja, értem már, fiam, de nem akarok én mondani semmit. Nincs is mit mondani. Apád özvegyember volt, a Tibike meg gyogyós. Legalább volt társaságuk. Nem olyan könnyű ám egyedül élni, higgyed el. Hogy érti, hogy gyogyós? Hát gyogyós. Fogyatékos. Nem tudtad? Valami a-betűs neve is van a fogyatékának. A házat is ő égette le még három éve. Persze nem direkt. De a tűz után még hülyébb lett. Majdnem bennégtek mindketten.