Ér-e újrafordítani Dante Isteni színjátékát?
Feket I. Alfonzot és Szörényi Lászlót kérdeztük a Nádasdy Ádám által újrafordított Isteni színjátékról.
Feket I. Alfonzot és Szörényi Lászlót kérdeztük a Nádasdy Ádám által újrafordított Isteni színjátékról.
„A sors-faktor megakadályozta, Békássy Ferenc különben kivételes szellemi adottságának érvényesülését. Neki igazi esélye lehetett volna arra is, hogy a világszínvonalú magyar költészet képviselőjeként – angol tudásának köszönhetően – elfoglalja méltó helyét a világirodalomban. Ami még egy József Attila-szerű nagyságnak sem adatott meg.” – írta Czeizel Endre Békássy Ferencről. Jövőhéten a költőre emlékeznek a PIMben. Czeizel Endre gondolataival ajánljuk a rendezvényt.
Úgy tűnik, hogy hagyományt teremtettünk a VERSFÁval, amely videónk, majd az RTL hírei után a SEK Budapest International School udvarán is előtűnt szinte a semmiből.
Idén Mán-Várhegyi Réka a Boldogtalanság az Auróra-telepen című JAKkendő-díjas kötetével képviseli Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Itt megtaláljátok, hogy Réka mikor olvas fel a Könyvfesztiválon és megnézhetitek videóinterjúnkat az írónővel.
Van véleményed? Olvasol? Gondolkodsz? Szereted vagy utálod a DRÓTot? Szeretsz kattingatni? Itt van végre a kis DRÓT kérdőív, amit ha kitöltesz még nyerhetsz is egy DRÓT ajándékcsomagot. Kattints, alkoss véleményt és nyerj! Formáld te is a DRÓTot véleményeddel.
2014 augusztusában forgattunk szürreális videót a kampány finisében átadott „líra pontról” és most a 6ker blog adta hírül, hogy az amúgy sem túl sok lírai programmal kecsegtető „sarokkő beruházás” fényes történetének végéhez ért. A Líra pontot kiadják: „kultúrált csapszéknek.” Emlékezzünk a terézvárosi lírapontra, mely olyan volt mint a piros pöttyöcskék a magyar gyermekek fenekén. Semmilyen.
15000 ember jelezte vissza, hogy részt vett a Gittegylet által szervezett Posztolj verset az utcára akcióban a Költészet Napján. A feltöltött anyagok közül közel 200 képet gyűjtöttünk össze a DRÓTon egy tíz perces videóba.
A DRÓTon hírt adtunk korábban arról, hogy az internetező közönség március 31-ig szavazhatott a MEDIAWAVE 2. Úton Online Filmfesztivál filmjeire. Most itt van végre a szavazás végeredménye, a filmeket a megadott linken április végéig még megnézhetitek.
Február 14-én, szombaton este hatkor játszák Budapesten az RS9 Színházban a fesztivál versenyprogramjában a már több városban, sikerrel előadott verskoncertet a VÖLGYVÁNDORt. Az esten Móga Piroska, A. D. Lukács és Ilyés Lénárd szavalják és éneklik Weiner Sennyey Tibor – a PIHIK kötetben is megjelent – verseit. A fődíj 300 ezer forint, amelyet egy új produkció létrehozására fordíthat a nyertes. A fesztivált Esterházy Péter, Koltai Lajos és David Yengibarjan nyitja meg, a zsűri elnöke Turczi István lesz. A közönségdíjas előadásra a nézők a megváltott belépővel szavazhatnak. Gyertek! További részletek a DRÓTon.
„…készülnek rá az emberek köteteket forgatnak, keresgélnek, verseket olvasnak és azzal, hogy maguk is felfedezik az utcán vagy az interneten a mások által posztolt verseket – előfordul, hogy először hallanak egy-egy szerzőről – az ünneplés személyessé és egyben valódi közösségi élménnyé válik.” – nyilatkozta a DRÓTnak Szeifert Natália, a Posztolj verset az utcára akció egyik főszervezője.