Színekre vágyom 10. – Isten neve

JHVH magyar fordításban Úr, angolban Lord. A Név szentsége okán a négy héber betűt soha nem mondjuk ki együtt. Elohim, Isten másik héber megnevezése, kevesebb szentséget hordoz, és nem utal benne semmi a négybetűs Név mögött rejlő végtelenségre. Elohim profán, akárki kimondhatja, és ki is mondják. JHVH azonban kimondhatatlan. Erre a névre, és csak is erre utal a harmadik parancsolat, mely minden hívő számára szigorú figyelmeztetés.

Térkép

Az örök élet forrása, Amazonas, 1756.

Titkon, vagy kevésbé titkon mindannyian vágyunk az örök életre, az örök ifjúságra, a halhatatlanságra. Különös, hogy milyen keveset teszünk azért, hogy elérjük, megkaparintsuk azt, még ha semmi más sem kell hozzá, mint a tiszta tudás, az őszinte érdeklődés és koncentrált figyelem. Azoknak, akik írásomhoz önmagukban ezen három nemes tulajdonság felébresztésével közelítenek, tehát szomjazzák a tiszta tudást, felébresztik magukban az őszinte érdeklődést, és egyetlen dologra – erre a történetre – hegyezik koncentrált figyelmüket, nem kevesebbet ígérek, mint, hogy mire írásom végére érnek velem együtt – megtalálhatják az örök élet, az örök ifjúság, a halhatatlanság forrását. – Weiner Sennyey Tibor elbeszélésében három magyar jezsuita kalandjait követhetjük végig, akik az örök élet forrását kutatták az ismeretlen őserdők mélyén.

Apáink halálára

Édesapám. Köthetnénk ide Esterházy-t, aki egész könyvet kezdett meg ezzel a szóval, és aki egész könyvet körített a kifejezés köré, de a formai különbségeken túl a felépítés és az alap is egészen más: Fellinger Károly kötetében az apa egységes alak, a költő édesapjának közvetlen hangú megjelenítése a szövegekben. A versek olvasása közben szinte látjuk az apa erőtlen mozgását, ahogy elesik egy rossz támaszkodás vagy megcsúszás következtében, és eleven az a kép is, miszerint: „Apám, a türelmetlen rózsabokor, tüskéi a belőle lógó csövek…”

A kubikos

Kollár Árpád Harmadik Balogh Gyulát Balogh Gyulaként ismerte meg Szegeden. Azt írja róla, hogy csak később lett belőle Harmadik, nem függetlenül attól, hogy ő a harmadik. Új- és régi szegedi, Alsó- és Fölsővárosi történetei olyannyira autentikusak, mintha csak maga is született új és régi, alsó vagy fölső lenne. Harmadik Balogh Gyulának ugyanis kiváló füle és szeme van, amivel fölszippantja a helyi történeteket. Aztán a magyar prózairodalom nagy mesélőihez hasonló kedvvel adja ezeket vissza nekünk, pont annyit csavarva rajtuk, amennyit kell. Mindennek a tetejébe kiváló blues zenész is. Kell még valamit mondanom?

Orfeusz a szilvalekvárban

Adél már rég nem varázsolt. Egész nap otthon ült és szipkából szívta a cigarettát. Az után hagyta abba a varázslást, hogy szilvalekvárrá változtatott. A szekrény tetején a leghátsó sarokba dugott, nehogy valaki megegyen, mielőtt visszavarázsolna. Úgy döntött, ő lesz az én végzetem – Bíró Zsófia novellája a DRÓTon.