Palio – középkori őrület

Ferragosto, vagyis Mária mennybemenetelének augusztus 15-i ünnepe és környéke a nagy nyári szabadságolások ideje Itáliában, amikor a csizmalakók, mint a lemmingek, megindulnak a tenger felé, s közben, hála a kizárólag szombattól szombatig foglalható szállásoknak, a szauna-fitnesz mediterráneumban elterjedt egyedi és csak ilyenkor űzött változatát gyakorolják: hosszú órákon keresztül főnek saját levükben az autópályákon kialakult irdatlan dugókban araszolva, mérgelődnek és szitkozódnak, mígnem végre valamikor az esti-éjjeli órákban vágyott céljukat elérve megmártóznak a hűs habokban, hogy kilúgozzák magukból egy egész év és egy még annál is hosszabbnak tűnt út összes gondját, baját, bosszúságát. Csúcsszezon ez, bárhová menjen az ember, a szállásért minimum kétszer annyit fog fizetni, mint amit ugyanazért a helyért akár egy hónappal korábban is kiadott volna.

Szubjektív séta Varsóban

70 éve, 1944 augusztusában tört ki a varsói felkelés. A három hónapig tartó harcok több százezer áldozatot követeltek, a Honi Hadsereg kapitulációját követően pedig a németek szisztematikusan porig rombolták a várost, mindezt a szovjet csapatok tétlen asszisztálásával, akik ekkorra már elérték a Visztula vonalát. Az eseménysor érthető módon, máig eleven, kitörölhetetlen nyomot hagyott a lengyel nemzeti tudatban, a fővárosról magáról nem is beszélve, amit szó szerint a teljes megsemmisülésből kellett újraéleszteni. Szerkesztőnk, Petneházi Gábor 2012 őszén járt a helyszínen, ekkor írta jegyzetét.

Hello Wood a Völgyben és azon kívül

Négy éve rendezték meg először a Hello Wood alkotócsoport szervezői a nemzetközi fa-workshopot hazánkban, ezúttal már harmadjára a Kapolcs melletti Csórompusztán, ahol egy hétig dolgozhattak a 15 különböző országból érkezett építész és képzőművész résztvevők, hogy előkészített koncepcióik alapján installatív munkákat hozzanak létre. A szervező team képviselőivel, Pozsár Péterrel és Janota Orsival beszélgettem.

Tenyerükön hordoznak az égiek

Bognár Szilvia gyermekkoncertjén voltam, és kissé tanácstalanul ácsorogtam, mikor véget ért. Hiszen hiába fogalmazok meg magamban egy kérdést, azzal, ahogyan énekelt, már választ adott rá, anélkül, hogy fel kellett volna tennem. A zene szabadsága árad belőle is, mint oly sokakból, akiket a Völgyben hallhattam és láthattam. Ott álltam tehát kérdések nélkül a tökéletes délelőttben, de végül mégis odaléptem, mert mégiscsak van, amit szavakkal is el tud nekünk mondani.

Csak tiszta forrásból

Bartók Cantata Profana című zongoraművének utolsó mondata e szállóigévé vált mondattöredék, és a tiszta forrás azóta a népművészetet, a népzenét, a népköltészetet is jelenti. Mert habár sokfélék vagyunk – van, aki akár minden héten táncházba megy, vagy általában népzenét hallgat, és van, aki a falat kaparja mondjuk a citeramuzsikától vagy egy-két asszonykórustól – minden magyar embernek forrás a népzene és a népköltészet. Aki nem hiszi, járjon utána.

Nagyon nő

A Művészetek Völgyében évek óta saját udvarában várja a völgybe zarándoklókat Palya Bea; a szoros program egy röpke szünetében beszélgettünk vele. A tíz nap alatt sokat sürög-forog az udvarban, beszélget, énekel, megbeszél, vagy csak figyeli a fellépőket. Láthatóan nagyon közvetlen. Nagyon szabad ember.

Lackfi János

Lackfi János versműhelyei – és ami mögötte van

Lackfi János évek óta rezidens művésze és szervezője a kapolcsi Kaláka Udvarnak, kreatív versírás műhelyeivel naponta várja az érdeklődőket, de számos koncerten is közreműködik. Évekig maga hordta itt a szalmát, ácsolta a színpadot, de lassan rájött, hogy ha az ember naponta kétszer-háromszor is színpadon van, muszáj kicsit töltekeznie is. A blogírást idén már a lánya vette át, s János szerint egész egyszerűen jobban csinálja, mint ő.