Tegyünk egy sétát az installációk között. Mivel foglalkoztok itt?
Janota Orsi: Egy hét alatt nyolc-tíz fős csapatok hoznak létre objekteket, ez félig építészet, félig képzőművészet. Volt, amikor más területek is aktívan workshoppoltak a fához kapcsolódóan, film, tipo, de most már kizárólag építés folyik. Nehéz lenne azt mondani, hogy ez csak építészet, ebből a szempontból nyilván határátlépés.
Tehát végül eljutottatok egy redukcióhoz a fával kapcsolatban, hogy mi az a legmegfelelőbb két műfaj amit elbír. Az építészet és a szobrászat.
Pozsár Péter: A fa egy eszköz számunkra, nem nagyon van másik anyag amivel ekkora léptékben lehet egy az egyben modellezni, tehát nem lehet ezt megcsinálni fémből vagy betonból ennyi idő alatt, nem lehet ilyen látványosan haladni. Idén elsősorban építészeink voltak, az ő számukra az idei téma a „Play with balance” volt, a játékosságot igyekeztünk megőrizni, hogy lehessen kísérletezni. Egy építész számára ez a fajta könnyedség, a felelősség eltörpülése szabadságot teremt.
)
Egy olyan értelemben vett funkcióvesztés, hogy végre műalkotásokat hozhatnak létre.
PP: Azt nézzétek, mennyi gólya!
Híííjj…
PP: Igen, van ez a könnyedsége ennek a műfajnak, felszabadulnak az emberek és olyasmivel foglalkoznak amivel valójában szeretnének. Nem kell a megrendelővel, vagy egyéb kötelezetséggel bajlódni, lehet szabadon teret alakítani, koncepciót építeni. Az anyag tulajdonságait megismerjük és a hatékonyságra helyezzük a hangsúlyt.
Hogyan lehet jelentkezni? Ti állítjátok össze a témát?
PP: A részvételre csoportvezető párok pályáznak egy koncepcióval a megadott brief alapján. Mi kiírjuk hogy mi az idei részvételi téma, és ezek alapján választjuk ki a munkákat, amikről el tudjuk képzelni hogy megépülnek. Utána nyilvánosságra hozzuk a honlapunkon és a diákok ezekhez jelentkeznek. Többnyire egyetemisták, vagy frissen végzett építészek, tájépítészek, képzőművészek, formatervezők.
JO: Mi egy platformot adunk arra, hogy egy hétig létre tudjon jönni az intenzív közösségi munka, megszervezzük, hogy milyen egyetemekről kik adják az egésznek a szakmai hitelességét, biztosítjuk a helyszínt, az anyagokat, az összes infrastruktúrát. Ez egy nyári egyetem, ahol a kétkezi munkán és a csapatmunkán van a hangsúly, a koncepciók nyitott ötletek, a csoportvezetők a diákokkal együtt alakítják ki a közös dizájnt, ez egy tök jó élmény.
Milyen arányban vannak jelentkezők a budapesti és a külföldi egyetemekről?
JO: Nemzetközi a program, harminc országból 300 jelentkező volt a 100 helyre, ebből 200 volt külföldi, minden workshop angol nyelven zajlik.
A Völggyel milyen a kapcsolat, mit kommunikáltok, van-e misszió?
PP: Ez egy fesztivál a fesztiválban. Ugyanakkor ahhoz, hogy a mi embereink dolgozni tudjanak, szükségünk van az izoláltságra. Muszáj hogy szeparált helyzetben legyünk, hogy az emberek koncentrálni tudnak és háttérbe szoruljon az egyéb szennyezés.
A gondolat – és ingerszennyezés.
PP: Igen, ezért ideális ez a helyszín… hogy az elkészült installációk részét képezhetik a Völgynek, ennek örülünk, ez jól működik.
A társadalmi szerepvállalást is kihangsúlyozzátok a bemutatkozó szövegben. Hogyan jelenik ez meg? Interaktív szobrok születnek, kontaktust lehet velük teremteni, lehet ez egy társadalmi analógia?
PP: Van egy ilyen olvasata a dolognak, de van ennél egy direktebb opció is: az építészek és a képzőművészek társadalmi felelősségét, szerepvállalását szeretnénk kitágítani.
Az elmúlt években több ilyen projektünk is volt és folyamatosan szeretnénk ilyen dolgokkal foglalkozni. Az az energia, amit itt beleteszünk az installációkba, ha egy adott problémára vagy kérdésre fel tudja hívni a figyelmet, akkor ennek egy eggyel érthetőbb hasznossága lehet. Szép dolog, hogy ennyire nemzetköziek vagyunk, kapcsolódunk a Völgyhöz, de szeretnénk ha a jövő évi nagy táborunk újra egy jól detektálható társadalmi jelenségre reflektálna.
Tehát a mostani téma kiírásotok, az Egyensúly, tulajdonképpen egy társadalmi problémafelvetés, csak izoláltabb köntösben?
JO: Lehetett rá úgy reagálni. Aki fogékonyabb és jobban érdekli a téma, elmehetett volna például gender irányba, az aránytalanságok témakörébe például, hogy az installációval leképez egyfajta nyugtalanságot. A téma adta magát arra hogy az alkotó akár egy ilyen réteget hangsúlyozon ki, de idén tényleg inkább a kísérletezésen volt a hangsúly.
Ennek az építészközösségnek fontos élmény volt, hogy egy hét alatt felépítenek valamit.
A másik lehetőség az, hogy ugyanez megtörténik, csak például elmegyünk egy faluba és felújítunk egy közösségi házat. Így ennek van egy olyan tétje, ami túl mutat az alkotáson, illetve azon ami a hello wood alatt történik az alkotók között. Ez esetben egy olyan célt is szolgálunk, ami az alkotáson túlmutat. Ez egy hagyományosabb, funkcionálisabb szerep, ami inkább az építészethez kapcsolódik. Mi pedig rendelkezésre tudunk bocsájtani ehhez minden feltételt, hogy megfelelő minőségben és jó hangulatban lehessen dolgozni.
Mondhatjuk, hogy az alkotás szimbólumerejét használjátok, és egyszerre a funkcionalitását, az építést? Érlelődik az idea, és utána színre lehet vele lépni, a terét kiterjeszteni.
PP: Ez jó, amit mondasz, összefoglaltad. A másik dolog ezen a kettősségen túl, maga a folyamat. Szinte mindegy is hogy mi készül, mert az itt eltöltött egy hét rengeteg tapasztalata számít. Valamit közösen megtervezni úgy, hogy tudod, kész kell lenned egy hét múlva, nem pedig úgy, ahogy az iskolában csinálod: a tervedet leosztályozzák és megy a fiókba. Meg tudjátok-e építeni és hogyan, ez a kaland. Az építészeknek általában idegen, hogy nem a kiveitelező oldja meg, hanem neki kell a saját kezével létrehoznia. Itt többnyire először találkozik az ember azzal, hogy elkészül a terve, végigéli a folyamatot. A megvalósulás katarzisának birtokába kerül és innentől kezdve az övé marad, meg fog tudni ebből a tapasztalatból nagyobb dolgokat is csinálni, komplexebb módon.
Tehát ahogy a mű visszahat rád, a saját életszerű folyamataidat erősíti.
PP: Te képzőművész vagy egyébként?
Igen, szobrász vagyok.
PP: Érdekesek a kérdéseid, érződik, hogy másra vagy kiképezve, mást nézel egy szoborban.
Mi ez a különbség?
PP: Építészként a szobor területére tévedni egy kicsit funkcióvesztés. Egy szobrász más viszonyban van az esztétikummal, mint egy építész. Neked meg kell teremtened egy saját univerzumot, ami koherens. Az építésznek viszont vannak olyan fogódzkodói, amire rákenheti a dolgot, mint például hogy nem fért be az asztal, vagy alacsony a belmagasság. Mindig dönthet úgy, hogy az esztétikát háttérbe szorítja, racionális érvekkel indokolja, vagy éppen hogy hitelesíti az esztétikát, de mégis, akármennyire is objektív próbál maradni, a saját elképzelései befolyásolják. Ezért jó a MOME, mert ott van formai képzés is, de ez még mindig nem szobrászat, amikor egy saját univerzum előtt állsz, amit nem hitelesít más, csak az, ami ő maga. Az építész aki szobrászkodni próbál, ennek az univerzumnak a szélén áll, mert nem tudja még teljesen elengedni a funkciót. Például a Cornwalk (az egyik mű címe) esetében inkább beszélhetünk land art-ról, mint épíszeti projektről. Fel lehet rá mászni, és izgalmas, hogy léptékében, anyaghasználatában, minőségében sokkal inkább egy sikeres land art projekt, mert ezek az arányok jól vannak eltaláva benne. Egy olyan alkalommal, amikor szociális irányultságú építészeti projektekkel, vagy fogalmakkal próbálunk küzdeni, az építészek visszaállnak a szokásos pózukba. Építészként kell viselkedniük, amikor például egy fedélszéket kel felújítani, előtetőt kell felépíteni, színpadot satöbbi.
Ebből a táborból kiszűritek a szociális szempontokat? Inkább azt szeretnétek, hogy konvergáljon a szobor felé?
PP: Nem.
JO: A két szempont megfér egymás mellett, csak mind a két tipusú alkotás más elvárásokat, más hozzáállást, előkészítést igényel. Nem azt mondjuk ezzel, hogy az idei típusú munkának nincs értelme, sőt, de szeretnénk azt is, ha ez a sok-sok enegriánk konkrét problémákra is választ tudna adni. Inspiráló és fontos tapasztalat mindenki számára, ha van egy adott helyzet, és arra kell megtalálni a legjobbnak tűnő megoldást. Akkor teljesedik ki az ügy, amin dolgoznak, ha látják, hogy milyen hatása van. Ez pedig már egy olyan területet lép át, ami inkább szociológiai és társadalomelméleti kérdés, hogy hogyan avatkozol be úgy, hogy annak tényleg értelme, hasznossága legyen és adott esetben ne romboljon. Nyilván te is tudod, hogy egy csomó sikertelen, de jó szándékú projekt van. Kihívás megtalálni az ideális összeállásokat, hogy hosszutávon is legyen eredmény, az emberek tudjanak vele mit kezdeni. Itt mindenki ambíciózus, van egy egészséges kompetitív szellem, de a legnagyobb erő ez a felszabadult állapot, amit az ad, hogy végigcsinálod a folyamatot.
Tehát fontos az számotokra, hogy milyen erőt terjesztetek ki.
PP: Ez így van.
JO: Nehéz elmesélni, hogy mi történik itt a 100 emberrel egy hét alatt. Annyi meglepő jóindulat és jó szándék tör elő, barátságok születnek, ami erőt ad aztán a tábort követő hétköznapokban is akár. Ez triviális egyébként, de mégis, ritkán kerülsz otthon olyan helyzetbe hogy ezt megtehesd. Emellett a diákoknak ez egy komoly szakmai helyzet is, hiszen együtt melóznak, buliznak, fúrnak faragnak a workshop-vezetőkkel, és közben kapcsolatba léphetnek olyan komoly szaktudású emberekkel, akikkel ilyen közvetlenségben nem biztos hogy találkoznának máshol. Ez úgy munka, hogy közben egy fesztivál is. Sokan még nem tudják például, hogy milyen irodába menjenek gyakornoknak, hol folytasság tanulmányaikat, és a táborban született kapcsolatok azt követően is fennmaradnak, útmutatást adhatnak.
Mi lesz a következő állomásotok?
JO: Felvisszük a Szigetre és a Design Hétre az elkészült munkák egy részét és csinálni szeretnénk egy könyvet karácsonyra. Ahhoz hogy legyen jövőre is Hello Wood, már most el kell kezdeni szervezni. Mi amúgy év közben főleg azzal foglalkozunk, hogy fesztiválokra, közterekre, rendezvényekre tervezünk és építünk helyszíneket, installációkat.
Hová mentek majd építeni? Konkrét felújításokról van szó?
PP: Ezt még nem tudjuk biztosan. Elég sok tapasztalatunk van, emiatt próbálunk sok szempontot figyelembe venni, hogy sikerüljön. Nagyon összetett terep ez, gondosan kell választani, és pontosan tudnod kell hogy te ezen az építészeti területen belül mit képviselsz. A 2012-es borsodi Hello Wood arról szólt, hogy 11 településnek készítettünk insallációkat, úgy érzem, elég jó eredménnyel, de jövőre szeretnénk ezt még jobban csinálni.
