A koronavírussal kapcsolatos összes bejegyzés a Dróton.
Vajon tudják-e, hogy mi a Tealelke? Nem? A terméket A Délmagyarország 1918. október 15-i számában hirdette Müller Rezső Budapest, VII., Barcsay-u. 6. Telefon: 179−16., íme: „Valódi teából és rumból készült teapótló, melyből 1 kg. 400 csésze, zamatos, kész, rumos teát ad.”
Egy-egy napot egy-egy életnek tekints.
A DRÓTon közöljük az eredeti videót és Jane Goodall üzenetének magyar fordítását.
Ma is találkoztam hajléktalanokkal, mint mindig, ha a belvárosban járok. Tétován mászkálnak. Ez a vírus a gyöngékkel és a védtelenekkel végez a legbiztosabban. Ezért kell elbújniuk előle az időseknek és a veszélyeztetetteknek, a krónikus betegséggel élőknek. De hová bújjanak a hajléktalanok? Nem tudom, eszébe jutottak-e valakinek is. Csak bennem merül föl láttukra a Radnóti-vers? Járkálj csak, halálraítélt.
Hátha ez most észhez térít minket: ami baj valakit is ér a világban, az mindannyiunkat érint. Mind összetartozunk.
Soha még ilyen nehéz márciusa nem volt Angliának, Nagy-Britanniának. A koronavírusos betegek száma már régen túllépte a húszezret, a haláleseteké pedig napról napra nő, jelenleg, március 31-én elérte a 1408-at. London utcái üresek, és bár a földalattit még mindig viszonylag sokan használják építőipari és egészségügyi dolgozók, a fiatalok közt föllendült a biciklizés.
Mindezt persze megírja a magyar sajtó is, de hogy a „drótosok” is kapjanak valami pluszt, legyen szabad egy személyes történettel zárnom ezt a londoni levelet.
Döbbenet! Formanek Csaba rendező otthon marad, sem színházba, sem kocsmába nem megy és főz!!! Vajon közben miken gondolkozik? Hogy éli meg az igazi közösségi ember és művész az egyedüllétet? Mit gondol a kialakult helyzetről?
Egy ideje már sokkal inkább az újmédia felületeiről összeszedett információkra építünk, mint saját tapasztalatainkra, sokkal inkább az újmédiában keringő elméleteket szajkózzuk, mintsem saját narratívát igyekeznénk alkotni a jelenségekre a számos csatornán összeszedhető információtömeg rendszerezése és a saját érzékelésünk alapján.
Képes-e szót fogadni a fogyasztó, aki megszokta, hogy minden áron érvényesíti a jogait, és megcselekszi, amit megkövetel a civilizáció, amelyben él; képes-e szót fogadni, amikor az élete értelme, hogy vásárol, szolgáltatást vesz igénybe, s bármi áron elűzi unalmát; képes-e szót fogadni, ha a szófogadás kényelmetlenséggel jár?
A jelenlegi vírus legfőképp az idősebbeket veszélyezteti, olvashatjuk mindenhol. Senki nem akarja megkockáztatni, hogy az Olaszországban látottak nálunk is megismétlődjenek, ezért fokozott óvatosságra szólítják fel a nyugdíjasokat. De mégis hogyan történik ez?