Bernarda Alba háza és az új normalitás
Csend, ha mondom! Csend!
A koronavírussal kapcsolatos összes bejegyzés a Dróton.
Pokoljáró
Magasba és mélybe indult, valóban, mennybe és pokolra. Eljutott ide is, oda is. És elérkezett végül az örökkévalóságba. Az előttünk járókhoz, hozzánk és az utánunk következőkhöz egyaránt. Olyan adottsággal, olyan tehetséggel született, amilyennel hosszú-hosszú évszázadokon keresztül csak páran jönnek a napvilágra. És végig kellett járnia az útját, meg kellett közelítenie a mennyet, az Istent, és pokolra kellett ahhoz mennie, hogy beteljesítse önmagát, s hogy egész népét és az egész emberiséget taníthassa, nem középiskolás fokon.
Bungee jumping a semmibe
Beismerhetnénk már végre, hogy alig tudunk valamit. Vírusról, magunkról, bármiről…
Alvásparalízis
An adventureless tale, történettelen mese az életünk.
És Te hány embert fertőztél meg?
Egy 20 éves egyetemista miért nem találkozott a barátaival egy hónapja, és miért marad otthon? Mit gondol a kialakult helyzetről?
Kijárási korlátozás
Meddig tart ez még? Mikor mehetek ki? Fájdalom van a tagjaimban. Belülről dörömbölök. Hiába a morfiumtapasz, alig bírok megmozdulni. Az ágyba zártak. A testbe zártak. Lélekkarantén!
Denevércomb, tobzoskaoldalas
Nagyjából a kilencvenes évek sokkját követően, miután szembesültem azzal, hogy az úgynevezett rendszerváltás vagy rendszerváltozás alig jelentett többet, mint hogy az orwelli disztópiából átléptünk a huxley-i disztópiába, számomra bizonyosnak tűnik, hogy az, amit nyugati civilizációnak nevezünk, régen túljutott a zenitjén. „Fenntarthatatlan, és a fenntartásának nincs semmi értelme”, mégis foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá. Amíg egy belső vagy külső katasztrófa lehetetlenné nem teszi ezt a ragaszkodást. A magam részéről nem hiszem, hogy a Covid-19 ez a katasztrófa. De nincs már messze az sem. Hogy aztán a − fukuyamai terminológiával élve − nagy szétbomlást követi-e nagy egyesülés, azt nagy valószínűséggel egyikünk se fogja meglátni a saját szemével.
Semana Santa, kötéltánc és tavaszi szél
A család és karrier között egyensúlyozó tragikomikus kötéltánc ijesztőbb és röhejesebb is lett egyben.
Holdraszállás
Kimenni a teraszra. Napsütés. Az jó. Kell a D-vitamin. Állítólag jó az immunrendszernek. A szabadság meg túlértékelt. Nem csak túlértékelt, hanem elcsépelt. A túlszocializált nyárspolgárok delíriumos álma. Szabadság nem létezik…
Nagycsütörtök, Nagypéntek
Nagycsütörtök van. Mindannyian úgy vagyunk, „mint ki sötétben titkos útnak indult, / végzetes földön csillagok szavára, / sors elől szökve, mégis szembe sorssal / s finom ideggel érzi messziről / nyomán lopódzó ellenségeit.” Mindannyian szeretnénk „szót váltani jó, meghitt emberekkel”, de „nyirkos” és „hideg sötét” van, senki sem figyel. Ez az egyik legnagyobb magyar vers. Nem. Ez az egyik legnagyobb vers.