A DRÓT 2014. április 14 óta független, szabad, alkotói portál, nem pedig hagyományos értelemben felfogott online folyóirat. A DRÓTtal nem pályázunk állami támogatásra, önerőből és az olvasók támogatásából működik.
„Talán egy napon lesz majd saját házam, lakásom. Akkor majd meghívom minden angol barátom egy hónapra, töltsenek velem egy kis időt a szőlők és erdők között Magyarországon.” – írta 1914-ben, az egyik utolsó levelében Békássy Ferenc. 2014 végén átadták a megújult Zsennyei Alkotóházat, ahol a költő született és aminek kertjében nyugszik. A DRÓTon a hír mellett, most Békássy utolsó zsennyei levelét is olvashatjátok.
Weiner Sennyey Tibor PIHIK című 2015-ben a könyvesboltokba kerülő verseskötetét nem hagyományos könyvbemutatón és verskoncerten mutatták be 2014. december 17-én. A költő verseit barátai zenésítették meg. A szenzációs sikerű esten fellépett Fügedi László, Ilyés Lénárd, A. D. Lukács és Kovács Bence, Mia Kim és Tommy Víg, Szokolay Dongó Balázs, Szeder, Shodor Fodor Balázs, Jónás Vera, a Vörösfenyő, Szarka Fedor Guido, Szegezdi Robi és a NA! A DRÓTon most megnézhetitek a verskoncerten felvett számokat.
Kékszemű lányok láncfűrésszel, nagy-szőrös férfiak rózsaszínben, titánok, anime és MondoCON minden mennyiségben. A videóban megszólal Boros Csaba – a MangaFan Kiadó tulajdonosa és Szekeres András Márk – a MondoCon főszervezője. Helyszíni tudósításunk első részét láthatjátok.
A 2014-es JAKKENDŐ-díjassal Papp-Zakor Ilkával a díjátadón beszélgettünk, közvetlenül azután, hogy átvette a díjat Mán-Várhegyi Rékától – az előző díjazottól – és az alapítóktól, Békés Zoltántól – a MrSALE öltönyüzlet vezetőjétől – és Gaborják Ádámtól – a József Attila Kör elnökétől.
A DRÓTon most megnézhetitek SZEDER Reggeli dalának vadonatúj klippjét.
Transzgenerációs írókról és hősökről, filmre kívánkozó regényről, ifjúsági irodalomról és a magyar történelem értelmezéséről is volt szó Grandpierre K. Endre „Az ördög apostolai” című regényének bemutatóján az Írók Boltjában.
…még síromban is azokkal tartok, akik nem tisztelik rám fogott vagy valódi rigolyáimat, bátran túllépnek a bearanyozott hülyén, olyan kezdemények és tetők felé, amilyenekről én nem is álmodhatok. – írta Weöres Sándor 1964-ben a Tűzkút című kötete elé.
A DRÓT november elején pályázatot írt ki Dylan Thomas Do not go gentle into that good night című versének magyar fordítására egy hete. Egy hét alatt tizenketten próbálták meg lefordítani a verset később még egy tizenharmadik fordítás is befutott hozzászólásként. A 13 versfordítást egy hónap alatt 1371 különböző IP címről olvasták el. Szavazni végül 272 különböző gépről szavaztak a pályázókra. A pályázatot – nem csak ezért – fontosnak és sikeresnek tartjuk. Lett közönségdíjas fordító is, és a DRÓT szerkesztői is döntöttek.
A pesti gettó emlékezete címmel szabadtéri kiállítás nyílt Pesten. A képek és dokumentumok a fővárosi zsidóság erzsébetvárosi végnapjairól szólnak. A tárlat középső terében kortárs képzőművészek refrektálnak a kiállítás témájára. A megnyitón jártunk, videónkban megszólal Szabó Noémi – művészettörténész, Dombi Gábor – a kiállítás szakmai projektvezetője, és Rabóczky Judit – szobrászművész.
Művészet a parlamentben? Lengyel Katalin és Tóth-Zs. Szabolcs, avagy a Bandart Productions a World Forum for Democracy felkérésére You-Topia címmel egy tánc és új média előadással szerepelt Strasbourgban, az Európa Tanács székházában a rendezvény záró gáláján.