MrSale Café ünnepélyes megnyitója
Megnyílt Budapest legújabb kávézója: a MrSale Café! A megnyitón szó esett Petőfi és az unikum kapcsolatáról, a Nyugat szerepéről a magyarság történetében, Rejtő kedvenc kávézójáról és súlyos éjszakáiról, a polgárság és a szabadság kapcsolatáról, és persze arról, hogy mi a különbség a kávézó és a kávéház között.
DECODE | alkotói pályázat vizuális és alkalmazott művészek számára
A BORD Építész Stúdió idén ősszel rendezi meg DECODE című kiállítását, amelyhez pályázat útján keresi kiállító partnereit építészet és vizuális/alkalmazott művészek területéről. Pályázni szeptember 6-tól október 19-ig lehet. A DECODE egy egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség építészek valamint vizuális és alkalmazott művészek számára, új kapcsolódási pontokat felfedezve és szorosabbra fűzve a társművészeti ágakat. A DECODE célja továbbá, hogy felhívja a figyelmet a gondolatok köré épülő alkotásra és ezáltal az értékteremtésre.
Békássy Ferenc összes műve
Békássy Ferenc összes művét egy kötetben mutattuk be az Írók Boltjában, Budapesten, 2018. szeptember 18-án.
100 hangoskönyv készült el! Segíts TE IS, hogy készüljön még 100
Szeptemberben száz új hangoskönyvet kapott a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének könyvtára, köszönhetően a számtalan önkéntes felolvasó munkájának. De az akciónak még nincs vége! Továbbra is keresnek önkénteseket! Segítsetek, hogy a magyar irodalom a látássérültek számára is elérhető legyen!
Íme az MMA Művészeti Ösztöndíj Program nyertesei
Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia 2018 áprilisában kiírt ösztöndíj-pályázatának nyerteseit. Mint ismert, a Magyar Művészeti Akadémia átfogó művésztámogatási rendszer kiépítését kezdte meg, amelynek részeként a kormány együttműködésével ebben az évben új alapokra helyezi ösztöndíjprogramját is – közölte a szervezet.
A nagy Mészáros interjú
Két Mészáros László indul Felcsút polgármesterségéért, az egyikükkel sikerült interjút készítenünk, bár időnként megpróbált bezavarni a TEK.
Hasítás Garaczi Lászlóval | HANGFELVÉTEL
Garaczi Lászlóval beszélgetett Hasítás című legújabb könyvéről Weiner Sennyey Tibor a tizedik Bor, Mámor, Bénye fesztiválon, Erdőbényén. Az alig egy órás beszélgetést most meghallgathatjátok a DRÓTon.
Kárpátaljai magyar romákat támadtak meg | Magyar Hang videó és ajánló
Nacionalista tizenévesek gyilkoltak Ukrajnában. Kárpátaljai magyar romákat támadtak meg, egy 24 éves férfit, Pap Dávidot olyan brutálisan bántalmazták, hogy esélye sem volt a túlélésre – Lukács Csaba helyszíni riportját a pénteken megjelenő Magyar Hangban olvashatjátok.
Magyar Hang tartalom, ajánló és videó a DRÓTon.
https://www.facebook.com/lukacs.csaba.12/videos/10155686291872934/
Fotó és videó: Lukács Csaba
Elhunyt Kányádi Sándor
Életének 90. évében meghalt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze – tájékoztatta szerdán az MTI-t a család. Hét éve készített videónkban azt nyilatkozta, hogy a modern világban megváltozik a vers helyzete és hogy nincs külön magyarországi és erdélyi költészet.
A legmodernebb francia költő magyarul: Henri Michaux
Michaux ír a tetoválásról, az éghajlatról, a vendéglátásról és vendéglátókról, a kannibálokról és a kísérőkről, a hordárokról és az Amazonas vidékén élő népek szokásairól… – Juhász Katalinnal és Márton Péterrel beszélgettünk a 89. Ünnepi Könyvhéten az Henri Michaux könyveit megjelentető sorozatról. Péter e sorozat magyar kiadója, a Bozóthegyi Könyvkiadó vezetője, Katalin Michaux magyar fordítója.