A DRÓT 2014. április 14 óta független, szabad, alkotói portál, nem pedig hagyományos értelemben felfogott online folyóirat. A DRÓTtal nem pályázunk állami támogatásra, önerőből és az olvasók támogatásából működik.
„Olyan pályaműveket várunk, amelyek Janus Pannonius költészetét mutatják be, népszerűsítik: a zene eszközeivel teszik hozzáférhetőbbé az új generációk számára. A műfaj megzenésített vers, zenével kísért próza vagy szöveg és zene bármilyen ötvözése.” – szól a kiírás.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E jeles alkalomból készült videóban a Vígszínház 44 művésze szavalja el a Himnuszt.
„Szeretném szenátortársaim figyelmét felhívni a felelősségünkre: a döntés, amelyet majd meghozunk, nemzedékek tanulási, oktatási, kutatási lehetőségeit határozza meg, így döntésünk egyértelműen történelmi, és a történelem ítélőszéke előtt tartozunk felelősséggel érte.” – mondta Szajbély Mihály 2021. január 18-án az egyetem szenátusi ülésén. A professzor teljes beszédét és egy összefoglalót is közlünk a tegnapi eseményekről a DRÓTon.
Mi határoz meg minket? Mi határozza meg a viselkedésünket, a személyiségünket és ezáltal a boldogulásunkat az életben? Értjük-e önmagunkat és ha igen, ez a tudás elengedő-e önmagunk megváltoztatásához? Vagy a káros, sokszor önsorsrontó viselkedésünk belénk van kódolva?
Az esszé megírását Terék Anna Háttal a napnak című verseskötete ihlette, szakmai vázát Susan Forward Mérgező Szülők, Waltraut Barnowski-Geiser Apa, Anya, Pia című könyve adta és mindez személyes tapasztalatokkal egészült ki.
Centauri iránti odaadó rajongásomnak kialakulása nem volt rögtön egyértelmű. Ahogy a kurzus kezdete előtt olvastam a Kék angyal című novellát hangosan felnevettem és a lakótársamnak idéztem fennhangon a részleteket, ahogy egy angyallal való erotikus jelenetet ír le, majd az anyjához hasonlítja őt. Együtt szörnyülködtünk a mondatokon.
Kő Boldizsárral készítettünk interjút lebontott köztéri művéről. Interjúnk mellett nyilatkozott lapunknak az ügyben a bontást elrendelő abai polgármester is.
Mi volt a tíz legjobb dolog a DRÓTon 2020-ban? Mit valósítottunk meg? Kikkel működtünk együtt? Mit olvastatok a legtöbben? Mit olvastatok kevesen, holott megérdemelte volna figyelmeteket? Mi minden történt velünk az elmúlt évben? Fusd át velünk a DRÓT 2020-as évét.
Jó sokáig beszéltünk, aludnom kéne. Azért még játszom egy kicsit, még belefér egy kis esti rész. Egész jó napom volt. Mindegy, mit csináltam meg ma a listáról, majd folytatom holnap. Nem sok választási lehetőségem van, előbb-utóbb neki kell esnem. Egyelőre van időm, nem megyek sehova.
– 2020 végén „Kórkép” címmel novellapályázatot írtunk ki a Rajkban, a három legjobb novellát most az érdeklődők is elolvashatják a DRÓTon.
Annának alig maradt ereje ellenkezni, csuklóit összeszorították, combjait szétfeszítették. Öklendezett, zokogott, sikoltott, nyöszörgött, fészkelődött, de nem tudta meggátolni, hogy elveszítse ártatlanságát. Egyre tudott csak gondolni egész végig: bár hazament volna, miután kiutasították az üzletből. Ez az egy mondat járt körbe-körbe a fejében, minden zugát áthatotta, egyre csak ki akart szabadulni hang formájában a levegőbe. férfi tényleg gyorsan végzett, ahogy megígérte.
– 2020 végén „Kórkép” címmel novellapályázatot írtunk ki a Rajkban, a három legjobb novellát most az érdeklődők is elolvashatják a DRÓTon.
Ön szerint min változtathatnánk a következő vállalati rendezvények szervezésekor?
– 2020 végén „Kórkép” címmel novellapályázatot írtunk ki a Rajkban, a három legjobb novellát most az érdeklődők is elolvashatják a DRÓTon.