Denevércomb, tobzoskaoldalas

Nagyjából a kilencvenes évek sokkját követően, miután szembesültem azzal, hogy az úgynevezett rendszerváltás vagy rendszerváltozás alig jelentett többet, mint hogy az orwelli disztópiából átléptünk a huxley-i disztópiába, számomra bizonyosnak tűnik, hogy az, amit nyugati civilizációnak nevezünk, régen túljutott a zenitjén. „Fenntarthatatlan, és a fenntartásának nincs semmi értelme”, mégis foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá. Amíg egy belső vagy külső katasztrófa lehetetlenné nem teszi ezt a ragaszkodást. A magam részéről nem hiszem, hogy a Covid-19 ez a katasztrófa. De nincs már messze az sem. Hogy aztán a − fukuyamai terminológiával élve − nagy szétbomlást követi-e nagy egyesülés, azt nagy valószínűséggel egyikünk se fogja meglátni a saját szemével.

Nagycsütörtök, Nagypéntek

Nagycsütörtök van. Mindannyian úgy vagyunk, „mint ki sötétben titkos útnak indult, / végzetes földön csillagok szavára, / sors elől szökve, mégis szembe sorssal / s finom ideggel érzi messziről / nyomán lopódzó ellenségeit.” Mindannyian szeretnénk „szót váltani jó, meghitt emberekkel”, de „nyirkos” és „hideg sötét” van, senki sem figyel. Ez az egyik legnagyobb magyar vers. Nem. Ez az egyik legnagyobb vers.

Tealelke

Vajon tudják-e, hogy mi a Tealelke? Nem? A terméket A Délmagyarország 1918. október 15-i számában hirdette Müller Rezső Budapest, VII., Barcsay-u. 6. Telefon: 179−16., íme: „Valódi teából és rumból készült teapótló, melyből 1 kg. 400 csésze, zamatos, kész, rumos teát ad.”

Járkálj csak

Ma is találkoztam hajléktalanokkal, mint mindig, ha a belvárosban járok. Tétován mászkálnak. Ez a vírus a gyöngékkel és a védtelenekkel végez a legbiztosabban. Ezért kell elbújniuk előle az időseknek és a veszélyeztetetteknek, a krónikus betegséggel élőknek. De hová bújjanak a hajléktalanok? Nem tudom, eszébe jutottak-e valakinek is. Csak bennem merül föl láttukra a Radnóti-vers? Járkálj csak, halálraítélt.