Cristóbal Hara

Cristóbal Hara: az elképzelések és ízlések provokátora

Cristóbal Hara fotókarrierje, korai fekete-fehér és későbbi színeskép korszakokra osztható. Az előbbin fagyos, az utóbbin forró légkörben örökítette meg Spanyolország katasztrofális emberi állapotait. A pillanat megragadásának képessége a technikán túl mutatnak, egy dolog ugyanis Hara valamennyi képére igaz: a múló valóság zavarait az örök nyugtalanságba zárja. – Jánosi-Mózes Tibor latin fotósokról szóló sorozatának harmadik része.

Bozsaky Dávid és az örök jelen képei

„A győri ifjúsági házat közben lerombolták és helyére mélygarázst építettek. A Gagyelló klub tagjai szétszóródtak az életben, néhányan meghaltak, sokan külföldre kerültek, mások talán megpróbáltak hűek maradni önmagukhoz és a szabadság eszméjéhez, de mindannyian felnőttünk, bármilyen szörnyen is hangzik ez. A Szegedi Egyetem közben átalakult, nem tudom, hogy most is meg lehet-e vajon ott találni a bölcsességet? Saját otthont teremtettünk, Dávid is, én is, de mégis kapcsolatban maradtunk, s miközben pörgettük a mézet, hallgattam és figyeltem, arra jöttem rá, hogy azért mégis csak változott barátom a negyedszázad alatt.” – Bozsaky Dávid kiállítását ezzel a beszéddel nyitotta meg Weiner Sennyey Tibor a Kettőspontban 2024 február 10-én. A teljes beszéd olvasható a DRÓTon.

Az én lázadásom: kicsinek maradni… – Interjú Bozsaky Dáviddal

„Nem egyszerűen a természet szépségét, elmúlásának fájdalmát akartam bemutatni, hanem azt is, hogy ebben mi emberek is sorstársak vagyunk. Sőt a megoldás is a képek között van, miszerint ha mi is olyan nyugodtan, bölcsen, lassan tudnánk élni, továbbra is a természet diktálta rend szerint, akkor túlélhetnénk!” – vallja Bozsaky Dávid, akinek 2024. február 10-én szombaton, délután hatkor nyílik ‘Élő Csönd’ című kiállítása a Kettőspont Színházban. Interjúnkban Dávid nem csak a fotóiról, hanem a természethez fűződő különleges kapcsolatáról és a mai, (poszt)modern világ válságáról is beszélt. Sőt, a szerinte lehetséges kiútról is.

Graciela Iturbide: Ojos para volar

Graciela Iturbide: a halált kergető, műfajokat meghaladó fotós

Mit jelent az, ha egy művészt nem lehet stílusokba helyezni? Egyáltalán meghúzható egy határ ott, ahol ez nem valaminek hiányából, hanem valami megfoghatatlan jelenlétéből fakad? A fogalmakba zárt alkotások nem akkor válnak művészetté, ha kitörnek a keretek közül? Miért keresünk szavakat a megmagyarázhatatlanra? Ezek a kérdések valamiért újra és újra felpattannak bennem, amikor Iturbide képeit nézem… – Jánosi-Mózes Tibor latin fotósokról szóló írásának második része.

Elhunyt Chochol Károly (1935-2023)

„Mindig vallottam és most is vallom, hogy a jó művészet, az mindenkor a társadalom lelkiismerete, ez a hitvallásom… A lelkiismeret és az igazságérzet mindenekelőtt.” – Chochol Károly fotóművész életművét bemutató kiállítás 2022 novemberében nyílt Budapesten, a DRÓTra lánya, Chochol Etelka válogatott pár képet, most egy rövid összeállítással búcsúzunk a jelentős fotóművésztől.

Chochol Károly kiállítás Budapesten!

„Mindig vallottam és most is vallom, hogy a jó művészet, az mindenkor a társadalom lelkiismerete, ez a hitvallásom… A lelkiismeret és az igazságérzet mindenekelőtt.”
Chochol Károly fotóművész életművét bemutató kiállítás nyílik, „A budapesti rakpart – A főváros arcai” címmel 2022. november 15-én, kedden, 16.00 órakor a Budapest Főváros Levéltárában. A DRÓTra lánya, Chochol Etelka válogatott pár képet ajánló gyanánt. Fotók, részletek lapunkon.

A tárlat hétköznaponként 9 és 18 óra között látogatható 2022. május 23-ig. A belépés ingyenes.