A DRÓT 2014. április 14 óta független, szabad, alkotói portál, nem pedig hagyományos értelemben felfogott online folyóirat. A DRÓTtal nem pályázunk állami támogatásra, önerőből és az olvasók támogatásából működik.
Az Erdei Költők és olvasóik egy évtizede minden évben találkoznak kint, a természetben és saját verseket olvasnak fel a szabad ég alatt. Olyan költők kapcsolódtak a kezdeményezéshez a világ minden pontjáról, akiknek fontos a természet, a környezetvédelem, a szabadság. Verseiket anyanyelvükön olvassák fel, majd pedig angol vagy horvát fordításban. 2019-ben tartották a IX. Erdei Költők találkozót a horvátországi Grožnjan városa melletti erdőben.
A Csillagszálló negyedéves, nyomtatott irodalmi és kulturális utcalapot nagyon sok okból tartjuk jónak és fontosnak, 2019-ben velük is folytattuk együttműködésünket.
2018-ban nyílt meg a Weiner utcában a MrSale öltönyüzlet kávézója, ahol számos DRÓT-estet tartottunk az elmúlt évben.
Vainel Gergely Gyula fotókiállítása a nyáron volt a Ráday utcában. A hegymászó fotói a természet fenségességét és csodálatosságát mutatják meg. Gyula egy sorozatban közli a DRÓTon különböző mászásain készült fotóit, s mellette igen egyedi naplójegyzeteibe is beleolvashattok. A DRÓTon eddig öt rész jelent meg ‘a hegymászó naplójából’:
Hamvas Béla recepciójával, műveivel évek óta kiemelten foglalkoztunk a DRÓTon. 2019-ben is közöltünk esszéket és előadásokat a témában, s ezek igen népszerűek voltak olvasóink körében.
Óriási érdeklődés kísérte a Juhász Anna szervezte beszélgetést, amelynek címe Alchymia – Szepes Mária és Hamvas Béla barátságának története volt, s amit itt nézhettek meg a DRÓTon.
A legolvasottabb írásaink között vannak a Weöres Sándorról szóló anyagaink is.
A DRÓTon mindig is fontos missziónknak tartottuk a kortárs irodalom és művészet terjesztését és népszerűsítését a digitális térben, különösen a kevésbé ismert, kevésbé kanonizált, fiatal szerzők műveit szeretjük kiemelni. 2019-ben olvashattatok verseket, novellákat és esszéket – a teljesség igénye nélkül -, Schell Gergely, Farkas Arnold Levente, Gyeviki Hajnal Csillag, Tung, Kovács Smit Edit, Mező Mihály, Palotás Zsuzsi, Harmadik Balogh Gyula, Baranyai Levente és Bíró Zsófia tollából lapunkon.
Mi volt a tíz legjobb dolog a DRÓTon 2019-ben? Mit olvastatok a legtöbben? Mit olvastatok kevesen, holott megérdemelte volna figyelmeteket? Mi minden történt velünk az elmúlt évben?
Különösen veszélyeztetettek a határainkon túl élő magyar közösségek, ahol a magyarság már nem nagy tömbben, hanem szórványosan létezik. Az ott élő családokat és gyermekeiket nemcsak nemzeti identitásuk elvesztése fenyegeti, hanem a kisebbségi lét gyakori velejárójaként a rossz gazdasági helyzetből adódó szegénységgel, gyakran a mélyszegénységgel, konkrétan nyomorral kell szembenézniük. A Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítvány ezeket a veszélyeztetett családokat és gyermekeiket nem csak tanáccsal, jó szóval, hanem rendszeres anyagi támogatással, tanszerekkel, ruhával, lakhatással, étkeztetéssel, iskoláztatással is segíteni tudja. Egy-egy karácsonyfadísz megvásárlásával a Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítványt tudjátok támogatni.