Nosztalgia a végigolvasott nyarak iránt – Beszélgetés Wirth Imrével
„Miénk lehetne a világ, de lehet, hogy mindig későn van már.” – erről is beszélt Wirth Imre Magyary Áginak a DRÓTon.
„Miénk lehetne a világ, de lehet, hogy mindig későn van már.” – erről is beszélt Wirth Imre Magyary Áginak a DRÓTon.
„A négyhaton konstatálom, hogy mi is / egymás hiánybetegségeire lettünk / infúzióba töltött tápanyagok. / A szerelem: visszatáplálás.” – Tóth Júlia Éva versei a DRÓTon.
Nem a Karácsonyt és nem a naptári Újévet, hanem a Fény Ünnepét, a téli napfordulót ünnepelték őseink, ebből is látszik, hogy itt kultúra-csere és kultúra-vesztés történt. Hová tűnt ily nyomtalanul ez az ősi magyar hagyomány, amit a magyar ősköltészet őrzött? Milyen lehetett a magyar őseposz, amely tárháza és kincsestára volt a magyar történelemnek, költészetnek és ne féljünk kimondani: önismeretnek.
Engem ezért sem zavart soha, hogy ügyetlen vagyok, mert ezt nem sikertelenségként éltem meg, hanem egy remek alkalomként az emberek alaposabb megfigyelésére. Jegyzetelni sem jegyzeteltem, még mielőtt ezt valami túltáplált irodalomtörténész megkérdezné, mert egyszerűen nem lehet úgy jól figyelni, ha közben körmölünk.
Mit jelent az, ha egy művészt nem lehet stílusokba helyezni? Egyáltalán meghúzható egy határ ott, ahol ez nem valaminek hiányából, hanem valami megfoghatatlan jelenlétéből fakad? A fogalmakba zárt alkotások nem akkor válnak művészetté, ha kitörnek a keretek közül? Miért keresünk szavakat a megmagyarázhatatlanra? Ezek a kérdések valamiért újra és újra felpattannak bennem, amikor Iturbide képeit nézem… – Jánosi-Mózes Tibor latin fotósokról szóló írásának második része.
Itt olvashatjátok a Kettőspont Színház 2023-as decemberi programjait. Szeretettel ajánljuk őket. Zárjuk együtt az évet kortárs magyar alkotókkal és barátokkal!