Irodalomtörténész, neolatin filológus. Szakterülete a neolatin irodalom és humanizmus (szegedi Szörényi-tanítvány, Tibikével együtt). Latinból műfordít, ezeket részben a Dróton publikálta. Régebben közéleti jellegű tárcákat is írt, ma már ennek nem sok értelmét látja. Családjával Németországban élt éveken át, ottani tapasztalatairól a "Bezzegország" sorozatban olvashatsz. Mostanság leginkább a tudományra koncentrál (már ha hagyják).
Ferragosto, vagyis Mária mennybemenetelének augusztus 15-i ünnepe és környéke a nagy nyári szabadságolások ideje Itáliában, amikor a csizmalakók, mint a lemmingek, megindulnak a tenger felé, s közben, hála a kizárólag szombattól szombatig foglalható szállásoknak, a szauna-fitnesz mediterráneumban elterjedt egyedi és csak ilyenkor űzött változatát gyakorolják: hosszú órákon keresztül főnek saját levükben az autópályákon kialakult irdatlan dugókban araszolva, mérgelődnek és szitkozódnak, mígnem végre valamikor az esti-éjjeli órákban vágyott céljukat elérve megmártóznak a hűs habokban, hogy kilúgozzák magukból egy egész év és egy még annál is hosszabbnak tűnt út összes gondját, baját, bosszúságát. Csúcsszezon ez, bárhová menjen az ember, a szállásért minimum kétszer annyit fog fizetni, mint amit ugyanazért a helyért akár egy hónappal korábban is kiadott volna.
70 éve, 1944 augusztusában tört ki a varsói felkelés. A három hónapig tartó harcok több százezer áldozatot követeltek, a Honi Hadsereg kapitulációját követően pedig a németek szisztematikusan porig rombolták a várost, mindezt a szovjet csapatok tétlen asszisztálásával, akik ekkorra már elérték a Visztula vonalát. Az eseménysor érthető módon, máig eleven, kitörölhetetlen nyomot hagyott a lengyel nemzeti tudatban, a fővárosról magáról nem is beszélve, amit szó szerint a teljes megsemmisülésből kellett újraéleszteni. Szerkesztőnk, Petneházi Gábor 2012 őszén járt a helyszínen, ekkor írta jegyzetét.
Első ránézésre meglehet, hogy az évente július második felében itt Mintafalván megrendezésre kerülő Sörhét nem tűnik nagy durranásnak, különösen, ha Kapolcs, a Thealter, a Sziget, vagy valamelyik írótábor gazdag programkínálatával, változatos kulturpalettájával, koncertjeivel, színházi előadásaival, tartalmas és mély kerekasztal-beszélgetéseivel, író-olvasó találkozóival vetjük össze. Mintafalván azonban ez „a” fesztivál.
100 évvel ezelőtt tört ki az első világháború. A DRÓTon külön sorozattal emlékezünk meg róla. Elsőként szerkesztőnk, Petneházi Gábor irodalomtörténész jegyzetét olvashatjátok.
A DRÓT szerkesztőségébe eljuttattak egy sajtóközleményt, amely a külföldre kivándorolt magyarokkal foglalkozik. Két írásban próbáltunk válaszolni a menjek-maradjak kérdésre. Pro és kontra.
Nem csak a Könyvhét kezdődik, hanem a VB is. A Drót ezt a cikket ajánlja minden kedves focirajongó olvasójának.
Magyarok az év minden egyes napján lehetünk, és attól sem leszünk egységesebbek vagy összetartóbbak, hogy legutóbbi szétszakításunk napját átnevezzük és központilag ünnepeltetjük.
Maradt tehát egy szabad keze Zrínyinek. És igen, úgy tűnik, hogy csak egyvalamire használhatta. Pont arra. – „Az utolsó szó profán” című sorozatunk első részét olvashatjátok.
Érdemes-e tovább fenntartani egy olyan irodalmi kánon-rendszert, amely többnyire nem az esztétikum, hanem a politikai hovatartozás alapján ítél értékesnek vagy kivetendőnek egy adott szerzőt?
Az új rend egy olyan eurázsiai szuperállam lenne, ahol a szabad piac, demokrácia, pluralizmus megszűnne, vagy legfeljebb csak korlátozottan érvényesülhetne, Oroszország nyomott áron szállítaná a kőolajat és földgázt a franciáknak és a németeknek, cserébe pedig ellátná a védtelen és gyenge közép- és dél-európai államok katonai védelmét, illetve rátenné a kezét az energiaszektorukra, no és csak semmi buzulás, természetesen.
