Marx-idézet a Humboldt-egyetem aulájának falán? Goebbels épületében a munkaügy? Eláznak az első osztály utasai a pályaudvaron? Hajléktalanok az utcán? Egészen felháborító ez a Berlin! Hogyan valósul meg a politikai transzparencia a szimbolikus építészetben? Mi az az „állandó képviselet”? Mennyiben más ott a helyzet, mint nálunk? Szerkesztőnk Petneházi Gábor, tegnap tért vissza a német fővárosból, ahol a szabadság szele meglegyintette.
Itt van a kutya elásva, ahogyan azt Platón oly gyönyörűen megfogalmazta a Phaidroszban: amióta feltalálták az írást, az ember csak felejt; tudását képes ugyan rögzíteni, de mihelyt ezt megteszi, az abban pillanatban elindul az enyészet felé.
Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért.
Ez a tér nem a miénk, nem a budapestieké, nem is a magyaroké, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan a döntéshozók azt elképzelik. Ha a városé lenne, már régen beszántottak volna rajta minden szobrot és emlékjelet, gondosan ápolt gyepén az emberek napközben piknikezhetnének, este pedig szerelmespárok andaloghatnának.
A vallásos és nacionalista gyűlölködés burkoltan vagy nyíltan ma is sokszor áthatja a közbeszédet, összeesküvés-elméletek százai keringenek a neten, nem is említve a füstös romkocsmák félhomályában borongó, alkoholban párolt think-tankokat, amelyekből a változó eredetiségű ötletelemet felvonultató teóriák sokszor kipattannak, hogy a moszadról, amerikáról, kínáról, vagy netán a szabadkőműves ufókról immáron sokadjára, de lehetőleg véglegesen lerántsák a leplet.
Félelem és harag a levegőben. Egymásramutogatás. Néhány politikus kihasználja a helyzetet, talán hogy a saját piszkos ügyeikről is eltereljék a figyelmet. Magyarország miniszterelnöke például.
Francis Bacon 1561-1626 először 1609-ben megjelent, De sapientia veterum magyarul: Az ősök bölcsessége c. műve korunkban és különösen Magyarországon meglehetősen ismeretlennek számít, ám a XVII-XVIII. században Európa-szerte rendkívül népszerű volt: 1639-ben, Velencében megjelent olasz fordítása többek közt a költő Zrínyi Miklós könyvtárában is megvolt. A munka 31 kis esszéből áll, amelyekben az író a tárgyalt görög mítoszok minden egyes elemét allegorikusan értelmezi. „Ahogyan a hieroglifák megelőzték a betűket, ugyanúgy ősibb a hasonlat az érvelésnél” – írja a bevezetőben Bacon, arra utalva, hogy ezek a történetek a filozófia nyelvén is megfogalmazható igazságokat tartalmaznak, vagyis lényegében egy olyan ősi és örök bölcsességet közvetítenek, amelynek már a régi költők is birtokában voltak. Bacon az emberi tudás tárházát ezzel mintegy időtlenné merevíti, de rávilágít egyben reménytelenül korlátolt voltára is. A szirénekről, avagy a gyönyörről szóló esszé a mű utolsó darabja: a tavalyi Zrínyi-emlékévhez is csatlakozunk szerkesztőnk, Petneházi Gábor fordításának a közlésével, ami a Szigeti veszedelmet tartalmazó Syrena-kötet oly sokat magyarázott címlapmetszetének értelmezéséhez az egyik kulcsot jelentheti. Sors bona nihil aliud.
Mert mindenkinek meg kell fizetni a munkáját és az idejét. Itthon, Unortodoxiában sokszor nem evidens: ingyenmunka és ingyen pénz nem létezik.
Hosszas kihagyás után ismét jelentkezik bezzegországi tudósítónk, hogy megossza velünk a bezzeg terhesgondozással és szüléssel kapcsolatos tapasztalatait, nem rejtve véka alá véleményét a hazai, sokszor sanyarú állapotokról sem.
A könyvecske tetszetős, erről Gyulay Líviusz másodközlésben a versek mellé biggyesztett illusztrációi gondoskodnak, no meg a kalligrafikus latin címek, amelyek a járatlan olvasóban még azt az illúziót is kelthetik, hogy az újraköltő pennáját maga a nagy Pannonius vezette, vagy legalábbis az ő versei jelentettek valamiféle előképet a kötethez. A dolog azonban már itt elferdül; más keze vezette ugyanis azt a bizonyos pennát, illetve mással verték a csalánt, akarom mondani: zörgették a harasztot.