Döbbenet! Formanek Csaba rendező otthon marad, sem színházba, sem kocsmába nem megy és főz!!! Vajon közben miken gondolkozik? Hogy éli meg az igazi közösségi ember és művész az egyedüllétet? Mit gondol a kialakult helyzetről?
Egy ideje már sokkal inkább az újmédia felületeiről összeszedett információkra építünk, mint saját tapasztalatainkra, sokkal inkább az újmédiában keringő elméleteket szajkózzuk, mintsem saját narratívát igyekeznénk alkotni a jelenségekre a számos csatornán összeszedhető információtömeg rendszerezése és a saját érzékelésünk alapján.
Egy hete önkéntes karanténban vagyunk családommal. A Föld durván gyógyítja önmagát, mert mi durván tettük tönkre.
Képes-e szót fogadni a fogyasztó, aki megszokta, hogy minden áron érvényesíti a jogait, és megcselekszi, amit megkövetel a civilizáció, amelyben él; képes-e szót fogadni, amikor az élete értelme, hogy vásárol, szolgáltatást vesz igénybe, s bármi áron elűzi unalmát; képes-e szót fogadni, ha a szófogadás kényelmetlenséggel jár?
A jelenlegi vírus legfőképp az idősebbeket veszélyezteti, olvashatjuk mindenhol. Senki nem akarja megkockáztatni, hogy az Olaszországban látottak nálunk is megismétlődjenek, ezért fokozott óvatosságra szólítják fel a nyugdíjasokat. De mégis hogyan történik ez?
A napokban sokat gondolok nagyapámra, aki hat évet ült börtönben Ceausescu alatt, ennek nagyrészét abban a tudatban, hogy életfogytiglant kapott…
Duplán is különös, hogy gondot okoz az átlagembernek néhány napra, hétre, hónapra lassítani, már most a bezártságtól szenvedünk. Egy krónikus ágyhoz kötött beteg évekig bezártságra van ítélve…
„A katona csatázott, a kancellár cselt szőtt – írja Ottlik Géza Történelem című tárcájában −; de amiről a történelemkönyv hallgat, mit csináltak az emberek?” Nos, ezúttal éppen ültek otthon, illetve ülniük kellett volna otthon, kinyúlt mackónadrágban, könyvvel a kezükben, vagy csak úgy, egy kicsit a semmibe révedve, a szerencsésebbek esetleg egymás kezét szorongatva. Mi ez ahhoz képest, amit például a feleségem nagymamájának kellett átélnie?
Azért sem vagyok, s nem is lehetek ennyire naiv − hogy ott folytassam, ahol abbahagytam −, mert látom, miként reagálnak Európa-szerte az emberek a járvány miatti korlátozásokra. A túlnyomó többség egyedként viselkedik − mert hatalmas tévedés lenne a posztmodern nyugati embert individuumnak nevezni, ahogyan magára gondolni szeret.
Most tavasz van és csend és csőd és halál. Tudom, béna nyitás, de ezt mondta álmomban Tom Hanks.