Hamvas Béla és a bor

Fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon miért A bor filozófiája Hamvas Béla legismertebb, legnépszerűbb és leginkább megosztóbb műve? – 2019 június elsején, a Szent György-hegy hajnalig fesztiválon, Goldman István diófája alatt az alábbi esszé hangzott el. Az esszét most elolvashatjátok és egy hangfelvételen meg is hallgathatjátok a DRÓTon.

Térkép

Az örök élet forrása, Amazonas, 1756.

Titkon, vagy kevésbé titkon mindannyian vágyunk az örök életre, az örök ifjúságra, a halhatatlanságra. Különös, hogy milyen keveset teszünk azért, hogy elérjük, megkaparintsuk azt, még ha semmi más sem kell hozzá, mint a tiszta tudás, az őszinte érdeklődés és koncentrált figyelem. Azoknak, akik írásomhoz önmagukban ezen három nemes tulajdonság felébresztésével közelítenek, tehát szomjazzák a tiszta tudást, felébresztik magukban az őszinte érdeklődést, és egyetlen dologra – erre a történetre – hegyezik koncentrált figyelmüket, nem kevesebbet ígérek, mint, hogy mire írásom végére érnek velem együtt – megtalálhatják az örök élet, az örök ifjúság, a halhatatlanság forrását. – Weiner Sennyey Tibor elbeszélésében három magyar jezsuita kalandjait követhetjük végig, akik az örök élet forrását kutatták az ismeretlen őserdők mélyén.

Bárányok Farkasvárban, avagy Szentendre titkos hagyománya

Aztán kilépek a házból a kertbe, a telet tavasz váltja fel, és én még mindig itt vagyok. Otthon. Valóban ez lenne az otthonom? Mitől lesz otthon az otthon? És hogy viszonyul egymáshoz az otthon és a haza? Hazám-e otthonom? Otthonom-e hazám? Nem tehetünk mást, mint hogy újra és újra feltesszük ezeket a kényelmetlen kérdéseket. Csak így tarthatjuk éberen magunkat, csak így menthetjük meg magunkat attól, hogy a korrupció posványába merüljünk.