A gyermekeknek közismerten ugyanolyan szükségük van a mesékre, mint a levegőre vagy a szüleikhez való kapcsolódásra, fejlődik a fantáziájuk, és közvetett módon tanulnak a világ működéséről. A felnőttek pedig a könnyen emészthető fantasykban és a krimikben, vagy ha máshol nem, a filmekben megtalálják a történetekre való igényüket. De mi van a nyegle és pimasz kamaszokkal, ők mihez kezdjenek, ha történetekre vágynak?
A népmesék nemhiába éltek túl évezredeket, alakulva, csiszolódva mesélőről mesélőre, olyan sürített tudás van bennük, melyek ténylegesen segíthetnek az élet nagy dolgaiban és helyzeteiben.
Stenszky Cecília írása a Hamupipőke facebook-profilja című könyvről.
Ez az egész politika játszma, a maga fekete-fehérségével és a nyilvánvalóan nem működő dolgokkal, amiket úgy megszoktunk, hogy észre sem veszünk – mindez nem normális és nem jó.
Sok minden belefér egy kisvárosi zenei fesztiválba: jazz, rockabilly, blues, slam poetry, világzene, dobzenekar, sanzon és utcafolyamnyi meghatározatlan műfajú zene. Ez az egy hetes, egy órás, vagy néhány perces hírnév ideje.
De a mese csak a gyerekeknek való, nem? Hát nem. – Zalka Csenge Virág könyvéről Stenszky Cili írt a DRÓTon.
A karácsony persze szólhat a csillogásról, a fényről az év sötétjében, s az ajándékokról, de mennyivel másabb az egész hangsúlya, ha a csillogás és a fény belőlünk fakad, az ajándékot pedig önmagunkból adjuk.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek nem könyvként jelent meg, hanem színházi próba szövegkönyveként. Nem egészen nevezném színdarabnak, még csak drámának sem, ellenben aki szereti a Harry Potter világát, valószínűleg nehezen állja majd meg, hogy el ne olvassa. És kétségkívül izgalmas, egy idő után legalábbis.
„Kérem adja meg személyes adatait…” – Mindnyájunk számára ismerős lehet a borzongató helyzet. Braun Barna nem akárhogy kezelte az őt folyamatosan zaklató telefonos hívásokat: az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon posztolta őket, mintegy fityiszt mutatva a kafkai Hivatalnak, s megmutatva Magyarországnak, hogy hol is élünk.
Jó bepillantani a költő hétköznapjaiba, nem úgy, mint aki élvetegen kukkol, hanem mint ahogy az olvasó magára ismer az üres kávésbögre fölötti merengésben, a megállíthatatlan önreflektálásban, vagy akár a kezdő sofőr-lét füstölgő érzelmeiben. Varró Dániel Mi lett hova? című verseskötetéről Stenszky Cecília írt a DRÓTon.
Vannak emberek, akik nem elsősorban a szavaikkal vagy az egyébként jól elvégzett munkájukkal, hanem pusztán a lényükkel építik a világot, napról napra, találkozásról találkozásra. Ha már megadatott nekem, megköszönném. Most, mielőtt még késő lesz.