Az ember alapvetően homo poeticus

Mivel a művészet most kiszorult a színházakból, művészkávézókból, közösségi terekből, ezért inkább az otthon is élvezhető „verstárgyak” létrehozásában vagyok inspirált, ilyen például a verslámpa is, ami egyben lakberendezési eszköz is. Ez, a „home office” és „home art” helyzet majdnem olyan érzés, mintha kiszippantották volna a teret, a távolságot a mindennapjainkból. Illetve a szobáink most kissé egy színpadhoz is hasonlítanak, amit attól függően rendezünk át, hogy most éppen „munkásosdit” vagy „sportolósdit” vagy „könyvtárasdit” szeretnénk-e játszani.

Versíró pályázat gyerekeknek!!!

Minden gyerek alanyi költő, de sajnos kevesekhez jutnak el a sokszor csak szóban megfogalmazott műveik. Ám ennek most vége. A Kultúrpart az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrummal és a Magyar Versmondók Egyesületével együttműködve ugyanis mától, a magyar költészet napjától a gyereknapig május 30. versíró pályázatot hirdetett.
Részletes kiírás, leírás, videó, a DRÓTon.
Add tovább!!!

8. Erőszakosak más személye ellen

Mit jelentenek ma nekünk Dante bűnkörei? Mit jelent ma jósnak, kereszteletlennek vagy épp árulónak lenni? A Halszájoptika új sorozatában fotográfusok, írók/költők képei, kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melynek során talán választ kapunk kérdéseinkre. A Dróton az elkövetkező hetekben ezekből az alkotáspárokból válogatunk, míg a teljes sorozat fokozatosan bővülve, honlapjukon lesz elérhető.

A rendszerváltozás „kapitánya”

Most, 2021 áprilisában harminc éve, hogy Csengey Dénes író, politikus, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, fájdalmasan korán, mindössze 38 évesen, elhunyt. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában, a Közelképek írókról sorozatban jelent meg Bartusz-Dobosi László Bertha Bulcsu-díjas író 11. önálló kötete, egy monográfia az író életéről, irodalmi munkásságáról. Stenszky Cecília őt kérdezte a könyv és Csengey Dénes aktualitása kapcsán.

7. Eretnekek