Latin fotósok című sorozatunkban a Magyarországon nem, vagy alig ismert Közép- és Dél-amerikai, valamint spanyol fotográfusok életrajzát és életművét tekintjük át.
Bezárható-e egyetlen pillanatba a tény, azzal a szerteágazó történettel ami mögötte rejtőzik? Honnan tudhatom, hogy a történet közli a tényt és nem az szül az történeteket? Hogyan ragadhatók meg a valóságban tünékeny emberi kapcsolatok a mindent elmosó élet lüktetésében? Néhány kérdés, ami akaratlanul pattant ki belőlem Díaz Burgos képein tűnödve – Jánosi-Mózes Tibor latin fotósokról írt sorozatának negyedik része.
Cristóbal Hara fotókarrierje, korai fekete-fehér és későbbi színeskép korszakokra osztható. Az előbbin fagyos, az utóbbin forró légkörben örökítette meg Spanyolország katasztrofális emberi állapotait. A pillanat megragadásának képessége a technikán túl mutatnak, egy dolog ugyanis Hara valamennyi képére igaz: a múló valóság zavarait az örök nyugtalanságba zárja. – Jánosi-Mózes Tibor latin fotósokról szóló sorozatának harmadik része.
Mit jelent az, ha egy művészt nem lehet stílusokba helyezni? Egyáltalán meghúzható egy határ ott, ahol ez nem valaminek hiányából, hanem valami megfoghatatlan jelenlétéből fakad? A fogalmakba zárt alkotások nem akkor válnak művészetté, ha kitörnek a keretek közül? Miért keresünk szavakat a megmagyarázhatatlanra? Ezek a kérdések valamiért újra és újra felpattannak bennem, amikor Iturbide képeit nézem… – Jánosi-Mózes Tibor latin fotósokról szóló írásának második része.
Ki volt Manuel Álvarez Bravo? Mi az, hogy kontemplatív művész? Hogyan vált egy csendes, visszahúzódó ember meghatározóvá a XX. század művészeinek panteonjában? – Jánosi Mózes Tibor latin fotósokról szóló sorozatának első része.