„A színházban látom a csodát” – Bodor Géza színész, rendező

„Az az ember vallott kudarcot, aki csak és kizárólag a tudományra támaszkodott, és az az ember vallott kudarcot, aki csak és kizárólag a hitre támaszkodott.” – Bodor Géza rendezésében egy éve látható az Ágnes, báránykám című dráma Fodor Boglárkával, Pásztor Edinával és Gubík Ágival a Kettőspont Színházban. A március 24-ei előadás után, magát a rendezőt kérdeztem a darabról.

„A színház a figyelem megszervezésének művészete…” – nagyinterjú Formanek Csabával

„Semmilyen módon nem rögzíthető, de még csak nem is modellezhető pontosan, hogy mi történik egy színházi előadáson a közönség tagjai és a játéktérben dolgozó színészek között.” – Formanek Csaba rendezővel Magyary Ágnes készített nagyinterjút a DRÓTra. Csaba 2022 április 9-10-11-én adja elő nagyszabású „Hádész” című monodrámáját a Kettőspontban.

Acsai Roland: Farkasok

A Farkasok című dráma egy modern Az ember tragédiájaként is felfogható. Lírai, költői darab, aminek cselekménye epizódokban bontakozik ki. A kiinduló szituáció egy világvége utáni állapot, de nem teljes világvégéről beszélünk, hiszen nem pusztult el minden, megmaradt néhány isten, és megmaradt egy emberpár, akik újra benépesíthetik a földet. Feltűnik azonban egy démon, aki le akarja győzni őket, és meg akarja gátolni az emberpárt abban, hogy a világot megteremtsék. A darabot ezen a hétvégén Budapesten a Kettőspontban adják elő. Részletek a DRÓTon.

Debreczeni Imre: Saját levegő

Saját levegő című új kiállítása többszöri újrakezdés eredménye, melyben azt dolgozza fel, milyen lehetőségei vannak egy művésznek a traumák feldolgozására. A levegő kisajátításának témája Debreczeni Imre előző korszakára reagál, a kiállítás címének választott, a korábbi science-fiction sorozat egy tragikus balesetben elégett festményének felelevenítésével.
A múlttal való szakítás, a változás elfogadásának gondolatai találkoznak ezeken a merőben új stílusjegyeket hordozó munkákon. Önmagunk vagy a környezetünk lebontása és újraalkotása, vagy a létező és nem-létező tér lehetőségei mind visszautalnak Debreczeni korábbi műveire.

1 éves a Kettőspont és a Kispont!

Egy évvel ezelőtt, október 28-án kaptunk kulcsot és foglaltuk el új helyszíneinket a Ráday utcában. Azóta rengeteg minden történt – csapatépítés, tervezés, pályázatírás, felújítás, próbafolyamatok, Covid-járvány, majd nyitás, előadások, kiállítások, klubestek, fesztivál, koncertek, születtek régi és új barátságok… – felsorolni is nehéz lenne.